“A magunk kis világában ...

“A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.”
 
(Bagdy Emőke)

Valami már más

Valami már más

Valami már más.
Még süt a Nap, és gyönyörű a táj.
Mégis: egy cseppnyi szomorúság bujkál,
A sugarak mögé bújva bűbáj,
Ahogy az elmúlás lopva kukucskál.

A búzamezőn már csak a boglyák.
S a repceföld már varjak birodalma,
Dinnyék beértek, s piros az alma,
Ruhát váltanak lassan a gyümölcsfák.

A szőlőfürtök fürdenek, eső -
Lemossa az út porát, vigye a nyár
Az eldobott szép rózsaszálakat.

Közel az ősz: és csodás színeivel
Hozza magával majd az elmúlást,
Ami úgy fáj, mint az első szakítás...

(Mária_HS)

 

Az idő múlhat...

Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.

(Fekete István)

/Elég, ha vagy/

/Elég, ha vagy/

Ha olykor
nem számolhatnék el,
szoronganék.

Ilyenkor nem kell más,
csak a csend és
néhány óra még.

Nem kell más,
elég, ha itt vagy mellettem,
akár a nesztelen titok,
akit nem sejtek.

Aki - ha térdre is rogyok -
bennem, mint erő remeg.

Nem kell más,
csak egy kis kényelem,
ha szűk a világ és melléd
fekszem.

Nem kell más, csak, hogy
tudjak oltalmad lenni így is;
adva a mindig biztosat.

Ha olykor
nem számolhatnék el,
szoronganék és zajok

gyönyörei közt halnék meg.

Akkor kárba vesznének
a benned aggódó percek
és csak ismeretlen
bánataimba temetnélek.

Így nem is kell más:
elég, ha hallasz,

hisz így nekem most is, e fátylas
ködökben mindennél,
de mindennél többet adsz.

(Papp Ádám)

Hajnali fény

Hajnali fény

Mikor a hajnali párán áttör a fény,
őszi színekben pompázó erdei ösvény.
A dérlepte avaron megcsillan a fénysugár,
ezernyi apró gyémánton fürdik a napsugár.

(Czeglédyné B. Mária)

HA MOST ITT LENNÉL…

Kormorán:
HA MOST ITT LENNÉL…

Ha most itt lennél,
úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd –

Ha most itt lennél,
úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd.

Szeress úgy te is: ahogy szeretném.

Szeress úgy te is, ahogy szeretném,
Ha most itt lennél,
kezedet kezembe tenném – Csak néznélek és várnék,
hogy szemeimben, mint tükörben magadat lássad

Ne hagyd, hogy árnyékban álljak.

Árnyékod lépd át, ne hagyd, hogy árnyékban álljak.
Ha most itt lennél magamhoz ölelnélek, hogy fájjon.
Arcodon tavasz nyíljon, azt kívánnám...
és ...
És megállna az idő,
Kék halálra többé nem várnál,
megtennék mindent, amit kívánnál.

Ha most itt lennél, egy napomat elmesélném...
hogy egyedül maradj többé nem engedném –
De csak szavak jönnek, melyeket te sem hiszel el,
a telefon süketen hallgat – senki nem felel.
Ha most itt lennél végighúznám ujjam válladon,
megfeszülne bőröd, lehullna minden rólad,
összekulcsolnám kezed, mintha bilincsre várna –
a szerelem börtönében végleg bezárva.
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni

Kérném ölelj még –
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni –
Kérném ölelj még –
 
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni
Ölelj még –
 
Szeress úgy, ahogy szeretném
Szeress úgy, ahogy én…
Szeress úgy, ahogy én…
Szeress úgy, ahogy én…

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni
Kérném ölelj még
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni
szeress úgy, ahogy szeretném...
Kérném ölelj még
Ölelj még...

Kormorán - Ha most itt lennél - YouTube

Boldogság az...

Boldogság az...

Ha alkotsz kezed munkájával gyönyörűt,
s akinek szántad, érti, égig emel.
Attól, akitől jót vársz, bánt ok nélkül,
de egy helyett többen keresik kedvedet.

Büszke Nő maradsz akkor is, ha bántanak.
S könnyeid között is észreveszed a
tavaszi szellő lágy simogatását.
Mosolyogva hallgatod a madár dalát.

Ha a kedves virágokkal epekedve
az ajtódban áll, kéri, hogy engedd be,
szeretne, ha hagynád, ölelne, csókolna,
sírásra nem lesz okod többé soha.

Örülni tudsz a csodás pillanatnak,
látod a Napot, ébredezőt, hajnalban,
sugarával köszönt az ablakodban,
zápor után örülni a szivárványnak.

Amikor örömet okoznak az évek,
mert büszke vagy arra, ahogyan élted,
vele szerzett ráncaidat is szereted,
boldogság az, amit annak nevezek...

(Mária_HS)

 

Most találkozom vele...

Most találkozom vele, aki éppen úgy tudja, hogy jövök, mint én, hogy vár rám, vele, aki minden lépésének értelmét abban látja, hogy közelebb hozza hozzám, vele, aki minden idegen szemébe kutatva néz: hátha én vagyok, ha vonatba ül, azzal száll fel, hogy hátha várok rá bent, hall egy nevet, úgy érzi, hogy az enyém, hangot, s azt hiszi én vagyok, vele, végre találkozom ott a majorban, a fák alatt hever és vár, közben olvas, hogy az időt elüsse, mikor meglát, felkel és jön, kérdezés, szó nélkül jön, abban a pillanatban minden megoldódott. Egészen nyugodt vagyok. Csepp szorongás sincs bennem. Először életemben nem félek.

 

 

(Hamvas Béla)

 

Tudtam, hogy eljössz megint…

SZERETLEK, ŐSZ!

Tudtam, hogy eljössz megint…

Sose gondoltam, hogy egyszerre hármat is lehet szeretni. Mindegyikben van valami, amiért rajongani lehet érte, ami miatt nagyon várod, és már kopogtatás nélkül is beengeded. Most éppen a második jött el. A középső.

Gyerekként sosem szerettem igazán.
Talán csak akkor, amikor vidáman rám mosolygott, és aranylón megcsillogtatta a körülöttem lévő világot. Olyankor csendesen átmelegítette a szívemet, és még azt is megbocsátottam neki, hogy elvette tőlem a gyönyörű balatoni nyaramat. Sejtettem, hogy megint becsap, épp csak egy kicsit elvarázsol, hogy aztán mindent szürkévé, könnyessé és szomorúvá tegyen. Haragudtam rá, mert minden szeptemberben könyörtelenül betuszkolt az iskolába. Gyűlöltem a szobába zárt viharos napok, a kifordított esernyők, a gumiszagú ormótlan csizmám, az arcomba csapódó latyak és a sáros játszótér miatt. Alig vártam, hogy megszabaduljak tőle, hajtottam gondolatban az idő kerekét egészen karácsonyig.
Hittem, hogy egyszer végleg eltűnik…

De Ő nem hagyta, hogy elforduljak tőle.
Kitartóan, mint egy szerelmes udvarló, minden évben megjelent. Olyankor leterítette vöröslő avarszőnyegét, vállamra borította napsugarakból szőtt takaróját, megkínált zamatos gyümölcseiből, és büszkén töltött legújabb borából. Napokig mesélt az elvándorolt madarakról, az elmúlás szépségéről és fájdalmáról, vigasztalt a csonka esernyők miatt, majd boldogan énekeltünk, táncoltunk az esőben, és megmutatta, hogy festeni színes szürkékkel is lehet.
Most  is itt van velem, itt van újra, én pedig nem hajtom az idő kerekét… Szeretem.

(Krajcsó Judit)

József Attila: Ősz

“Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.”

"Néha látnod is kéne...

"Néha látnod is kéne, nem csak nézned, hogy észrevedd mi van annak a szemében, akinek Te vagy fontos, nem csak saját maga..."

 

(Elvis Matthew Urban)