És mégis...

Amikor az élet nehézségei megnőnek, akkor - logikusan - pont egymáson kellene segíteni. Jóval nagyobb szükség lenne a kölcsönös segítségre, empátiára és összefogásra. És mégis, azt látjuk, hogy ehelyett az egyéni érdekek és nárcisztikus érzelmek erősödnek fel, még a "jó" emberek esetében is.


(Tari Annamária)

A pillanat gyermekei vagyunk...

Ha prédikátor vagy moralista lennék, azt mondanám, hogy próbáljuk meg kihasználni életünk minden másodpercét. A pillanat gyermekei vagyunk valamennyien. Belénk van kódolva ugyan a nagyravágyás, a büszkeség és a dac, de belénk van kódolva a segítőkészség és a szeretet is. Talán úgy kellene élnünk - hiszen ki tudja, meddig élhetünk? -, hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.

(Lőrincz L. László)

Köszönöm, hogy vagy nekem

Sándor Gyula: Köszönöm, hogy vagy nekem

Álmos homályban izzó égi fények
Messzi múltban szunnyadó emlékeim
Felétek nyújtom reszkető kezeim
Felhőkön sikló, bársonyos emlékek

Engedjétek szabadon sebzett szívem
Átfolytak rajtam a rohanó évek
Mielőtt még végsőn pihenni térek
Megfáradt lélekkel őrizem hitem

Elzúgta a harang életem delét
Lehullott szirma az égő pipacsnak
S kiszáradt kelyhéből az illata

S arcomon érzem féltő két szemét
Szerelmes kedvesem, hogy is hívjalak
Hisz te vagy életem örök hajnala

Egy régi szerelem

Sándor Gyula: Egy régi szerelem

 
Lelkemben újra, régi dallam ébred
Kopott vonómon, egy fakó gondolat
Új lángra gyullad halványult emléked
A messzi múltból, lágy hangod simogat
Ó jöjj egy percre régi ifjúságom
S érezzem ismét édes illatod
Szárnyaljak veled, mint madár az ágon
S öleljen forrón, bársony két karod
Szép kedvesem, talán a végtelenbe
Újra csókolhatom, égő arcodat
S szerelmesen suttogod fülembe
A múlt mélyére hullt, régi szavakat
Új lánggal ég majd, a hervadt szerelem
Összeforr bennünk, nem múlik sohasem

De ha valakit szeretsz...

Az élet mindannyiunk jelmezét és maszkját felismerhetetlenül átvarázsolja. De ha valakit szeretsz, az alig változik a szemedben: eltelik hatvan-hetven év, és ugyanazt érzed a közelében. Ugyanazt a sugárzást, ugyanazt a szóval kifejezhetetlen érzést, hogy "ismerem!".

(Müller Péter)

Az érzés a fontos...

Mit számít, milyennek látjuk egymást! Az érzés a fontos. A szerelem: akarat. Szeretni akarsz, hát szeretsz: látni akarsz, hát olyannak látsz, amilyennek szeretnél. A tárgy csak alkalmazkodik.


(Lőrincz L. László)

Mikor jössz rá végre?

Mikor jössz rá, hogy nem az vagy, amid van? Hogy nem kell felvenni a versenyt a szomszédokkal a "ki dobott ki több pénzt az ablakon egy új autóra" játékban? Mikor fogod azt mondani, hogy elég? Ennyit akartam elérni az életben, megvan mindenem? Segítek: soha. Ennek az őrült futásnak ez a lényege: soha nincs vége. A boldogság után loholsz, amiről azt gondolod, hogy az úszómedencés házban van és a csillivilli kütyükben. Megvetted őket, nem tettek boldoggá. Akkor ha megvehetem a nagyobbat, az újabbat, az erősebbet, majd az kielégít. Az sem fog, mikor jössz rá végre?


(Csernok Miklós)

Kedvesem, hidd nekem el...

Kedvesem, hidd nekem el, hogy se a földön, se az égen,
se szívünk szomjas rengetegében
nincs csodatévőbb, szebb hatalom,
nagyobb Erő,
mint egy aszályt elűző nagy nyári eső,
s egy frissen zuhogó, suhogó
szép szerelem!

(Csepeli Szabó Béla)

Látod, ezért szeretlek én...

Látod, ezért szeretlek én,
mert az Élet Ősmagja kél
egyszerű jellemedben,
mint Nap a változó egekben,
s mert hitem általad él.
Nagy utunkon nem tudhatom,
mit hoznak majd az évek,
csak azt tudom, azt vallhatom,
hogy holtomig kísérlek...

(Csepeli Szabó Béla)

Gondolataidat ne másítsd soha meg...

Gondolataidat ne másítsd soha meg.
Maradj állhatatos a jóban.
Véghez vinni és beteljesíteni akármit,
akárcsak egy távoli szerelmet
annyi, mint egyívű hidat emelni a Van és a Nincs között.

(Paolo Santarcangeli)