Akinek szenvedélyes a lelke...

Akinek szenvedélyes a lelke, az nem éri be a hétköznapi élet történéseivel, annak több kell, sokkal több. Van, akinek nagy térre van szüksége ahhoz, hogy éljen, én inkább a saját világomban létezem, amelynek az ajtaját olyan szélesre tárhatom, amilyenre akarom.


(Lévai Katalin)

Két hasonló lélek...

Csak akkor lehet boldog a házasság, ha két hasonló lélek kerül egymás mellé.


(Margaret Mitchell)

Bevalljuk-e egymásnak...

Megbirkózunk-e érzelmeink felszínességével, a hétköznapi hazugságokkal, amelyekkel telezsúfoljuk az életünket? Tudjuk-e, mekkora valójában a házasságunk ereje, hogy valódi, vagy csupán üzemképes a kapcsolatunk? Bevalljuk-e egymásnak, milyen más életekkel élünk együtt és számot vetünk-e azzal, hogy ezek jelenléte mivé formál minket? Amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolunk, nem tudhatjuk, kik vagyunk valójában.


(Lévai Katalin)

Valaki...

Valaki a hátam mögé lépett, oly szorosan, hogy éreztem tiszta illatát; testem, lelkem ráismert, hátralesnem sem kellett.

(Vavyan Fable)

Nem kellett, hogy a szemével lássa, anélkül is érzékelte minden mozdulatát. Érzékelte őt, mint valami hatalmas, ellenállhatatlan erőt. A szerelem és a szenvedély éppoly erős lehet, mint a csillagok hatalma.


(Laurell Kaye Hamilton)

Hasonlatok

 

Hasonlatok

Mint a fuldokló, kiből
elfogy a levegő,
úgy lesem már én is,
vajon ő mikor jő?

Mint az éhes koldus, ki
ételért könyörög,
úgy vágyom szavára,
mikor végre megjött.

Mint a szomjas vándor, ki
hűs forrásra vágyik,
úgy szomjazom csókját,
mindig, ha hiányzik.

Mint a fáradt utazó,
aki megpihenne,
úgy vágyom már én is
szerető szívére!


(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)

Egymásra találva

Egymásra találva

Mikor egymásra talál
Két szerető ember,
A szívük megtelik
Boldog szerelemmel.

Nem kell nekik más,
Csakis a társuk,
Mert együtt szebb lesz
A közös világuk.

Egymás kezét fogva,
Segítve egymáson,
Könnyebb lesz az élet
Ezen a világon.

És ha majd eljárnak
Felettük az évek,
Az együtt töltött időre
Boldogan visszanéznek.

Megköszönik egymásnak
A sok-sok szeretetet,
Amivel átvészelték
A nehéz életet.


(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)

Elmúlás

 

 

Elmúlás

Ami egykoron volt,
Vissza nem hozható.
A régi vágyódás
Már nem pótolható!

Az elmúlt perc varázsa
Vissza nem jön soha.
Az idő múlása,
Az egy kész csoda!

A lehullott levél
Már fel nem éledhet,
Az elnyílt virágból
Bimbó soha nem lesz!

Az elszáradt faág
Többé már ki nem hajt,
A letört virág,
Az bizony elhervad!

Mit az életben
Elszalasztottál,
Az soha többé
Nem jön vissza már!


(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)

Kandalló mellett

 

Kandalló mellett

Kint tombol
A zord idő,
A kandalló mellett
Velem van Ő.

Pattognak a szikrák,
Duruzsol a tűz,
Szívünkből minden
Gondot most elűz.

A nyugalom szigete,
Ahol most mi vagyunk.
Halk zene szól,
Amit boldogan hallgatunk.

Emlékezünk mi
A régmúlt időkre,
Az egymáshoz kötő
Csodás szerelemre.

Melynek szikrái
Pattognak köröttünk,
Igaz az idő gyorsan
Száll felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
Hogy együtt lehessünk,
S az úton tovább
Még ketten mehessünk!

 
(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)

Színek piktora

Színek piktora

Rongyos ködruhát öltött a
színeknek híres piktora,
palettáján kikeverve
az árnyalatoknak sora.

Rőt aranyra festett fákon
itt-ott akad kis barna folt,
bíbor bársony levelekre
piros ereket rajzolt.

A megfáradt falevelek
hullanak, mint a tollpihék,
felkapja mind a pajkos szél
és szórja őket szerteszét.

(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)

 

Elmúlás

 




Elmúlás

Borzas felhők mögül bágyadt fénnyel
les ránk a Nap fakuló reménnyel.
Gomolygó ködpaplant húz magára
a fázós természet éjszakára.

Szél úrfi rázza fáknak ágait,
szétszórva sokszínű leveleit.
Dér csókot lehel egy rózsaszálra,
virágnak utolsó sóhajára.

Az idő gyors szekerén robogunk,
fátyolként suhan utánunk múltunk.
Minket is utolért már az őszünk,
de bizakodó szívvel remélünk,

hogy elmarad még a nagy utazás,
várat tán magára az elmúlás!


(Dvihallyné Oszuskó Sarolta)