Egyszer eljön a nap...

Egyszer eljön a nap, amikor minden szívbe beköltözik a szeretet, és az ember legrettenetesebb ellensége - a magány, amely rosszabb, mint az éhezés - örökre elűzetik a föld színéről.

 

(Coelho)

Ha van szerelem, amely tiszta...

Ha van szerelem, amely tiszta - akkor az a szerelem az,
amely a szív mélyén rejlik, s amelynek magunk sem vagyunk tudatában.

 

(La Rochefoucauld)

Egyetlen dolog számít...

Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk:
hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt a szerelem, amely belőlünk fakadt?

(Richard Bach: Szárnyaló szerelem - Híd az örökkévalóságon át)

A szív mélyében van...

Tudom azt, hogy a világra egy nap süt le melegen,
s ez a nap nem fönn az égben, hanem lenn a szív mélyében
van, s e nap a szerelem.
 

(Petőfi Sándor)

-én akkor is szeretlek...”

„Szerelmem vagy, neked én adok nevet

És ez a varázslat köröttünk lebeg.
Bánatot, sebet; mindent levedlek
Ha megölsz is érte én akkor is szeretlek...”
 
 
(Ákos)

 

Ölelj át két karoddal...

Ölelj át két karoddal, e világban nélküled eltévedek.
Szeress, óvj, bátoríts hiteddel, s örökké veled leszek.

(Ormai László Csaba)

Szeretem...

Szeretem nevedet, szeretem lelkedet, szeretem testedet,
szeretem, hogy engem szeretsz, szeretem a szerelmet veled.
Szeretlek.

Somogyi Gábor - Éjszaka

                                                                                         

Somogyi Gábor - Éjszaka

 

Az éjszaka, emlékek s élmények halk hívogató szava,
Minden mit szeretek vele repül tova.
Mikor együtt születünk újra minden éjjel,
Szenvedélyes csókok halk neszével,
Érzem leheleted, minden porcikám beleremeg.
Testünk halk kattogása,
emlékeztet szívünk együtt dobbanó mély zajára.
Mindez még meg sem történt,
De tudom vágyunk egy betonfalat is könnyedén törne szét.
Veled alszom el,
S veled kelek fel,
Veled teljes és boldog minden este s reggel,
Nem vagy velem,
De testem szíved alakját sosem felejti el.
Amíg élek, testem tested melegét őrizé,
S lelkem lelked csodáit emlékezi örökké...

Lelkem érinti lelkedet...

Nem érhet kezem a testedhez,
Csak lelkem érinti lelkedet.
Mégis beleborzongok ebbe az érintésbe,
S a vágy utánad, maga alá temet.
Újra felidézem szavaid simogató bársonyát,
A mélyükön megbújó kedves mosolyod.
Fáradtságod ólomszárnyú álmát,
És minden tőled kapott csendes pillanatot.

JeepCKing: Calypso szigete...

JeepCKing: Calypso szigete...

Mi ez mi, ily rövidke
Idő elteltével hozzád köt,
Mint kacs szőlőt a karóhoz?
S miért hiányzol úgy,
Mint sötét börtön
Rabjának a napfény?

Miért borzong testem úgy,
Mint kit szellő simogat,
Mikor hangod hallom?
S miért álmodok ébren is...
Ébren is Terólad, mint
Éhező a kenyérről?

Miért szomjazom csókod,
Mint sivatagi vándor
A kristály tiszta vizet?
S miért halok bele újra,
S újra minden érintésbe
Melyet tőled kapok?

Miért égek el minden
Pillantásodban, mint
Bűnös lélek a pokolban?
S miért lüktet így a hús
A mellkasomban,
Mikor hozzám jössz?

Mi ez az érzés,
Mi lakozik Énbennem?
Mi ez, mi feldúlja jelenem,
S zúzza szét napjaim?
Mi ez, mi így megszédít,
Mint a jó bor,
S elveszi eszem?



Mert...



Kis szobámban ülök, s merengek magamban,
Rabul ejt hiányod, s zavar van agyamban.
Azt sem tudom ki vagy, még nem is ismerlek,
Hogy lehet, hogy máris, szívemben cipellek?

Jár az óra; tik-tak, de nem megy az idő,
Vánszorognak percek, s képek jönnek elő;
Fogom a két kezed, s szép szemedbe nézek,
Kedvesen mosolyogsz, s utolér a végzet.

Bármire gondolok, te jutsz az eszembe,
Bármerre is járok, te jársz a fejembe.
Ha szemedbe nézek, egy világot látok,
Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok.

Bárkivel beszélek, te szólasz helyette,
Bármilyen nőt látok, mindnek vagy felette.
Ha két kezed fogom, enyém a mindenség,
Bármilyen ajándék, nélküled semmiség.

Bárhova is lépek, a lábnyomodat látom,
Álmaimban folyton, érkezésed várom.
Lelkemben kisvirág, egyre csak növekszik,
Szívem lüktet vadul, tehozzád törekszik.

Pici szád hívogat, mint méhet a virág,
Nektárja többet ér, mint az egész világ.
Bőrödnek bársonya, mint a finom selyem,
Két kezed orcámon, s nem találom helyem.

De ez a pillanat, mint holmi varázslat,
Éjfélt üt az óra, s elszáll a káprázat.
Marad a valóság; Te nem vagy itt velem,
Így egyedül hajtom, álomra a fejem.



Egy belső hang, mely
Feléd irányít, s én
Képtelen vagyok e különös,
Csábító hangot nem
Meghallani, mintha csak
Szirén éneke volna.

S Calypso szigetének
Partjai, mint mágnes
A vasat, úgy vonzza
Kicsiny hajómat, s nincs
Szél, mi irányváltásra
Késztethetne...

Legalábbis azt hiszem...
De ha egyszer végre
Partot ér hajóm,
S fejem Calypso
Lágy ölébe hajtom...
Erőt vesz majd rajtam...

... egy örök álom.