"Ahelyett, hogy folyton-folyvást lázasan csinálunk valamit, hagyni kellene, hogy a dolgok történjenek a világgal és velünk. Be kellene engednünk az életünkbe a véletlent és a szabadságot, s hagyni a világot, hogy teremtse önmagát. Meg kellene tanulnunk újra egyszerűen csak lenni, létezni. Tanulnunk kellene a játszó gyerek mély áhítatából és békességéből."
(Hankiss Elemér)
"Senki sem hozhatja el neked a békét csak te magad. Ha nincs béke benned, hiába keresed azt külsőségekben és külső forrásokban...Az igazi mély béke a külső feltételektől független. Az igazi, maradandó béke a Halhatatlan Lélek rendkívül nagy nyugalma belül."
A
szemeim a szemeit követik. Látom. Mélyebben, mint elsőre gondoltam. De
olyan kényelmetlen. Feszítő. Nézni a másik szemébe, megérezni azt, hogy
látnak. Ott van bennem a késztetés, hogy elnézzek. Valahova messzire.
Tudom, az a könnyebbik út lenne. Nem ahhoz szoktam,
hogy látnak. Hogy látni akarnak. Várok még. Elfelejtek levegőt venni.
Az őzbarna szemei rátapadnak a szemeimre. Biztosan belém lát. Zavarba
jövök. Nem tudom, mi az a pont, amikor egy nézés már kényelmetlenné tud
válni. Amikor nem csak egymásra nézünk, hanem elindul valami. Valami
intim, mély, érzelmekkel teli. Mintha a szemeink közvetítők lennének.
Istenem, ilyenkor úgy érzem, mintha mezítelen lennék. Mintha a felszínre
jönne a sötét énem is. Amit nem szívesen mutatok meg senkinek. Igen,
azt hiszem ez az a pont, amikor olyan szívesen elfordulnék, kilépnék
ebből a nézésből, és úgy tennék, mintha nem történt volna semmi sem.
Közben meg tudom, az a semmi adná a legtöbbet a szívemnek. Most nem
fordulok el. Benne maradok. Engedem, hogy belém lásson, hogy meglássam
benne önmagam. Engedem, hogy a félelmeim köddé váljanak, és a távolságot
átvegye a közelség. Látlak. Itt vagyok veled. Figyelek rád. Fontos
vagy. Minden nappal egyre tovább tudok a szemekbe belenézni. Egyre
bátrabban veszem fel a szemkontaktust, és engedem, hogy meglássam benne
mindaz, aminek eljött az ideje. Mígnem, egyszer csak azt veszem észre,
már nem feszít az, ha a szemeink egymásba érnek. Már nem vágyom kilépni
belőle. Már nem félek a sötéttől. Már arra vágyom, hogy beléjük nézzek.
Még akkor is, amikor elindul az a valami. Mert azért a valamiért érdemes
élni. Az a valami ad értelmet az értelmetlennek. Hogy érezhettük egymás
lelkét, mert mind a ketten elég bátrak voltunk ahhoz, hogy ne nézzünk
el. 💓
(Boros Bea)
Változás-OM
Nemrég még zajos világban éltem.
Ma menekülök a hangos helyekről.
Nemrég sokat beszéltem.
Ma zavarnak a fölösleges szavak.
Nemrég élveztem a teljesítményt.
Ma örülök a saját kiteljesedésemnek.
Nemrég nem volt fülem a csendre.
Ma csak a csend titokzatos zizzenéseit hallom.
Nemrég mások figyelmét élveztem.
Ma élvezem saját megfigyeléseimet.
Nemrég sokat tapasztaltam.
Ma megtapasztalom az egyet.
Nemrég a világnak éltem.
Ma élem a világomat.
Nemrég sokan vettek körül.
Ma körbe veszem magam egyediekkel.
Nemrég akartam vezetni.
Ma megköszönöm a vezetést.
Nemrég én voltam mindenben.
Ma mindenben önmagam vagyok.
Nemrég mentem az élet útján.
Ma haladok az utamon.
Nemrég napokban, években éltem.
Ma örülök a pillanataimnak.
Nemrég vártam a csodára.
Ma megköszönöm a mindennapi csodákat.
Nagy Judit
