Az Egyetlennek
Talán csak résnyire tártad ki lelkednek ajtaját,
Én mégis mindened megláttam rajta át.
Hibákkal telten is hibátlan, elfáradt arcodat,
S magasba törekvő, lángoló álmokat.
Csókodban édesen dadog az oltalmat éhező,
Karomban kábító nyugalmat érez ő.
Szemedben megbújik mélyen az időnként tévedő,
S előtör néha a semmiben nem hívő.
Leszek a megóvó, álmokkal kísérő angyalod,
Leszek a biztató, éltető holnapod.
Tudom, hogy szeretnéd, s én örökké itt leszek melletted,
Bennem hű társad e világon meglelted.
Én mégis mindened megláttam rajta át.
Hibákkal telten is hibátlan, elfáradt arcodat,
S magasba törekvő, lángoló álmokat.
Csókodban édesen dadog az oltalmat éhező,
Karomban kábító nyugalmat érez ő.
Szemedben megbújik mélyen az időnként tévedő,
S előtör néha a semmiben nem hívő.
Leszek a megóvó, álmokkal kísérő angyalod,
Leszek a biztató, éltető holnapod.
Tudom, hogy szeretnéd, s én örökké itt leszek melletted,
Bennem hű társad e világon meglelted.
(Horváth Csenge)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése