/Szenvedélyhegek/

/Szenvedélyhegek/

Füstje száll a szónak,
érzem, ahogy perzsel,
s simogat, mint kezemet
egy ideszületett szirom,
s te megülsz jobbomon,
mint fontos tartalom.

Feléd nyílok, és
csendben válok eggyé veled.
Te hozzám kötve mosollyal
szülöd meg a holnapunk,

s egy reggelben minden a lelked,
mind-mind megszeretve, ahogy az élet.

Hagyom fájni egy-egy távoli pillantásod,
hagyom égni testemen kezed.
Ha nem leszünk majd, ha nem ölel
magához ez együttlétek bizonyossága,

sose feledd: E játszma bennünk
otthagyta a szenvedélyhegeket.

(Papp Ádám)