Az érzékeny ember...

 

"Az érzékenységnek nincs szüksége a gondolkodásra. Az érzékek befogadják azt, ami történik, megragadják a pillanatot; ezért a gondolkodás a maga előítéletével és véleményeivel inkább gátol. Ha a gondolkodás bekapcsolódik az érzékelési folyamatokba, torzulást, érzéki csalódást okoz, már nem előítéletek nélkül és tisztán látjuk a valóságot, hanem válogatva, a gondolkodás irányvonalaihoz igazodva.

 

Durva leegyszerűsítéssel élve, az érzékeny ember az értelem emberéhez képest elfogulatlanul látja a valóságot, minden pillanatot a maga újdonságában ragad meg, és a valóság kimeríthetetlen frissességében nyilvánul meg előtte, sohasem unatkozik. Vegyünk egy példát. Az értelem azt mondja: Miért sétáljak az erdőben? Már olyan sok sétát tettem az erdőben. Tudom, hogy néz ki az erdő, ezért untat a séta. Az érzékeny ember is számos sétát tett az erdőben, értelme mégsem mondja, hogy ismeri az erdőt, és nem vonja le ebből a téves következtetést, hogy untatja az erdő, hanem tapasztalta és nap mint nap újra tapasztalja, hogy érzékenysége segítségével minden pillanatban újként éli át valamennyi ingert. A pillanat új frissességével nyílik meg előtte. Látja, hogy feketerigó ül egy drótkerítésen, figyeli a fecskék röptét, és a távolból varjúkárogást hall. Már százszor látta és hallotta ezt, e pillanatban mégis új és friss, eleven és szép az élmény. Az értelem embere ezt nem tudja megérteni, mert számára ez nem "logikus", az érzékenyen megragadott valóság azonban sohasem elcsépelt és unalmas. Ha az értelem néma, és az érzékek megnyílnak, minden unalom, minden ami régi és ismert, füstként szertefoszlik, és akkor megnyílik a lét érzékeny, meditatív és szemlélődő állapota."

 

(Peter  Lauster)