Sokat beszélünk manapság arról, hogyan dolgozd fel a sérelmeket, amiket más okozott Neked. De mi van azokkal a fájó érzésekkel, melyekkel Te ejtettél sebet magadon?
Emlékszel-e arra, mikor támadtál valakire, csupán azért, mert féltél? Szeretted őt, de nem volt merszed kifejezni felé. Könnyebb volt bűntudatod ébreszteni benne. Képes voltál még a bizalmától is megszabadulni, csakhogy ne érezhesd újra áldozatnak magad. Azt akartad, hogy ne fájjon. Ám ahogy telt az idő, egyre mélyebben mardosott a bűntudat.
Akkor kezdted érteni, hogy inkább elmenekültél, minthogy őszinte légy. Talán akkor, abban a pillanatban, erősebbnek érezted magad ettől. Azt hitted, Te irányítod a dolgokat. De csak a félelmeid voltak. A szíved pedig félig belehalt ebbe. Talán fájt szembe nézni önmagaddal a másik ember lelkében.
S utána nem értetted miért, nem felszabadult a lelked, hanem még mélyebbre taszítottad lényed. Úgy érezted, börtönbe zártad saját magad.
Mindezt azért, mert súlyos terheket cipelsz a múltból, amelyek miatt nem érzed méltónak magad a boldogságra.
Itt az idő, hogy elengedj minden bűntudatot, ami még mindig ott feszít belül. Bármi is történt, akkor, abban a pillanatban a legjobb döntésnek tűnt. S talán mindkettőtöknek kellett a fejlődéséhez. És sosem késő kimondani, mit is érzel…
(Forrás: Mohácsi Viktória)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése