2012. május 26., szombat

Lélektárs-Ikerláng





















Lélektárs-Ikerláng:Hogyan ismerheted fel 

(személyes tapasztalat):


a legfontosabb ismérve talán a megjelenő energia lehet a két ember között, ami semmi eddigihez nem fogható. Nem a formát veszed észre, nem az embert látod meg, csak maximum a szemet, a tekintet, ami azon keresztül átnéz. Az annyira megdöbbentő, mély és mindent átható, hogy beleremegsz. Azon kívül az érzés, ami majd felperzsel, annyira elkezd forrni a szívcsakra környéke, valami nagyon erős szívenergia áramlás indul be, ami szétéget annyira lángol.
Lehet, hogy a forma nem is tetszik, lehet, hogy észre sem vennéd, lehet hogy se korban, se sehogy nem stimmelnétek amúgy a fizikai, háromdimenziós szinten, de ott van az az energia amit érzel, hogy az a tied, és ott van abban a másikban, és mint egy iszonyú erős mágnes vonz téged, és muszáj hozzátapadni. Amikor a két energia találkozik, még inkább felforrósodik minden, szétég a hát és a mellkas, egyszerűen nem bírjátok elengedni egymást, fáj, szabályosan fizikailag is fájdalmas a szétválasztása a két energiának, mert azok egymás felei, egyszerűen ugyan annak az EGYnek a két részre szakadtsága, és mikor végre összeérnek, mert már jó felükkel képesek találkozni egymással, már képtelenség többet szétválasztani. Mint két mágnes rudacskát képzeld el, ahogy egymáshoz közelíted, ha nem jó oldalával, akkor taszítják egymást, vagy elcsúsznak egymáson, vagy rossz oldallal összeérnek, de az nem a teljes... Mikor mind két fél teljesen "összerakta magát”, mindent egyensúlyba hozott magában, mindent beintegrált,  annyira hogy végre már jó pólusukkal képesek találkozni, akkor megtörténhet az összekapcsolódás. Fura helyzet, mert a megszokott társadalmi, szokásjogi, családi struktúrákon túl mutat, azt egy az egyben írja felül, mert ez nem fizikai szintű kapcsolat, sőt... előbb történik meg a két energia egymásra találása, majd szép lassan kezd egyre lejjebb jönni az anyag szintjére is, az már az utolsó fázisa... lehet, hogy nem is tetszenek egymásnak fizikailag, de mivel annyira erős az a valódi szeretet, ami az Egységükből fakad, és ezáltal a teljes elfogadása a másiknak akár hogy is nézzen ki, akár milyen is legyen a "jelleme", vagy bármije, egyszerűen mindennel együtt fogadod el, fogadod be, ahogy van, mert Ő a Te másik feled.
Döbbenet érzés ezt megélni, és az eleje nem könnyű, de ha a két forma is összeszokik a legalsó szinten, akkor egyszerűen legyőzhetetlen erővel, energiával rendelkeznek, ami mindent felülír amiben eddig hittek, vagy ahogy eddig gondolták az életüket. Teljes meztelenség, a legőszintébb nyíltság minden téren, minden pillanatban kimondva minden szükséglet, minden érzés, gondolat, semmi sem marad rejtve, elkendőzve, tökéletes átláthatóság érzése minden téren. Eleinte nehéz, tanulni, gyakorolni kell, de annyira erős a szeretet, hogy az minden nehézségen átsegít, és akármelyik is billen kijjebb a szívközpontjából, akkor a másik megtartja és addig áramoltat, addig tart, és segít, míg a másik is vissza nem talál a középpontjába, ahol képesek teljesen kapcsolódni egymással..

(Pásztor Judit)

7 megjegyzés:

  1. Névtelen10/19/2013

    És ha a másik egy "angyal" ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ad neked szárnyakat,hogy eggyütt repülhessetek!

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Megvilágít a lelke. Kitűnik a többi közül. Nem szól, csak némán megérint. Nem kéri, mégis odaadnál neki mindent. Nincs benne más, csak szeretet. Nem követel, nem kér és nem ad. Csak van. Ilyen egyszerűen. Nem kell magyarázni, nem kell feltételeket szabni, csak létezni benne és vele. Két lélek talál egymásra. Együtt ragyog és együtt tart a végtelen fény felé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsésnek,kiváltságosnak érezhetem magam,hogy ismerem ezt az érzést,amit le irtál Anna! Angyali teremtés van jelen az életemben! Ő segitett meg értetni velem,mit jelent boldognak lenni,minden testi érintkezés nélkül.Ő az,aki a lelkébe fogadott,és a legcsodálatosabb érzést adta nekem,amit ember kivánhat.A szeretetét.Érzem őt akkor is,ha nincs a közelemben,vagy távol van tőlem,mert érzem őt,legbelül,hogy most is itt van velem.a lelkemben él,nem csak a szivemben.

      Törlés
  5. Igen! Bármennyire is hihetetlen, a szeretet ereje csodákra képes...
    Megmagyarázhatatlan csoda. Az, amikor az egyik lélek megérinti a másikat...
    Mennyei szépség, szeretet árad soraidból. És én látom amint ragyogsz a boldogságtól. Őrizd hát meg a kincsed egy életen át. Legyél nagyon-nagyon boldog mindörökké!

    Van két ember, akik szeretik egymást.
    Nem szerelem, mert az elmúlik.
    Ez soha!
    Barátság? Ez annál sokkal több!
    Egy földöntúli viszony,
    Amelyet az angyalok támogatnak.
    Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelki társi kapcsolat.
    Összeköt két embert egy láthatatlan szál,
    Melyet senki nem szakíthat szét.
    Nincs magyarázkodás, nincs felelősségre vonás, csak a hit.
    Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van,
    És bármit megtennének a másik boldogságáért.
    Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka,
    És boldog lehet az, aki ezt megélheti.
    Én boldog vagyok...

    (Mándoki Orsolya)





    VálaszTörlés