Székely János: Napszonett
Teljes valómmal nyújtózom utánad,
Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
És mint a párás földkorong, örökké
Fényes felemet fordítom feléd.
Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
És mint a párás földkorong, örökké
Fényes felemet fordítom feléd.
Szeretném mindig azt mutatni néked,
Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.
Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.
Szeretném olykor túlragyogni álmod,
S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
Ezért sütöd feléd eső felem.
S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
Ezért sütöd feléd eső felem.
S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
Milyen sötét és milyen fénytelen.
Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
Milyen sötét és milyen fénytelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése