2016. június 28., kedd

Sorsszerű találkozások

 
Sorsszerű találkozások

Életünk során számos ember vesz minket körül. Család, barátok, kollegák, szomszédok. Az emberi kapcsolatok mindegyikének megvan a maga sajátossága. Egy dolog azonban mindig biztos: minden egyes kapcsolat, legyen az barátság, párkapcsolat, viszony vagy munkakapcsolat, nem véletlenül jön létre.

Lesznek, akik végigkísérik az életünket, és lesznek, akik csak epizódszereplők az egyes életszakaszainkban. Az viszont törvényszerű, hogy mindegyikből tanulni fogunk valamit, és tanítani fogunk a másiknak, mi is. Manapság igen nehéz értékekkel teli, őszinte emberi kapcsolatokat kialakítani, de sokkal nehezebb azokat hosszútávon is megtartani. Szokták mondani: rohanó világ ez a mai és könnyen megfeledkezünk még saját magunkról is, nem csak azokról, akik körülöttünk vannak.
Azonban azt gondolom, ez egy óriási kifogás. Időt szánni mindig tudni kell, és lehet is arra, azokra, akik fontosak nekünk. Azt hiszem, mindenkinek van egy olyan korszaka, ha ezt nevezhetem így, amikor kicsit kifordul önmagából és egy talán még azt is mondhatjuk, hogy egy felvett szerepben tetszeleg, mert nem tudja még magát hova elhelyezni az életben. Ez valahol normális is, hiszen útkeresésben vagyunk, legalábbis egy ideig. Általában ez az az időszak, amikor az igazán fontos embereket háttérbe szorítjuk. Remélhetőleg rövid idő alatt lecseng mindenkinél ez a történet, mert sajnos ilyenkor tudjuk a legkönnyebben elveszíteni azokat, akiket inkább becsülnünk kellene, mint sem mellőzni. Hogy kik is azok, akik tényleg szerves részei az életünknek, és nem hamis barátok, hamis kapcsolatok? Azok a személyek, akik vállalnak téged, úgy ahogy vagy, hibákkal együtt. Akik képesek áldozatokat hozni érted, és akik nem csak a kellemes pillanatokban a társaid. Akik veled akarnak sírni és nevetni is. Elfogadva a teljes "csomagot", ami veled jár. Nézz a dolgok mélyére, és meglátod, igen kevés ember van körülötted, aki ezen felsorolásnak megfelel. A tapasztalások azonban idővel megmutatják majd, hogy hogyan is szelektáld az környezetedben lévőket, megfelelően. Az életben minden adok-kapok, elven működik, tehát, ha valaki felé elvárásaid vannak, akkor neked is ugyanezen "kritériumoknak" kell megfelelned. Elsősorban magad miatt, de természetesen azért is, mert így korrekt és tiszta egy emberi kapcsolat. 
 
Az igazság az, hogy minél több időt töltünk el a világban, a különböző kapcsolatainkkal, egyre inkább azt gondolom, hogy van még egy nagyon fontos dolog, ami szükséges a tiszta kapcsolatok kialakításához. Ez pedig nem más, mint a természetes viselkedés, a természetes reakciók kifejezése. A modorosság, a megjátszás és az érdekkapcsolatok, mind-mind csakis a külsőségeknek szólnak. Nincs mögöttes tartalom, erre nem lehet alapozni. Ezeket inkább el kell engedni, és helyette megerősíteni azokat a kapcsolatokat, melyek valódiak és tartalommal teliek. Egy dolog biztos, jöjjenek rossz vagy jó idők, legyünk hálásak a Sorsnak azokért az emberekért, akiket az élet az utunkba sodor, és becsüljük azt, amink van, azokat, akik most is itt vannak mellettünk.

(Mounaji Barbi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése