Akkor élsz igazán...

 

Akkor élsz igazán, amikor szerelmes vagy

Szeretem hallgatni mások élettörténeteit és elgondolkodni az elhangzottakon. Annak ellenére teszem ezt, hogy kedvenc barátnőm folyton eszembe juttatja: az emberek az idővel csak öregebbek lesznek és nem okosabbak. Ne lógjak mások nyakán, ne faggassam őket az életükről, nem fognak többet, okosabbat mondani, mint amit fiatal korukban mondtak volna…

Persze, persze – bólogatok – aztán folytatom a kutató munkát, és nem is eredménytelenül, mert ha közhelyesen is hangzik, vannak dolgok, amelyekkel mindenki egyetért: a szerelemért érdemes élni, mert akkor érzi az ember, hogy igazán él. A hétköznapok ettől az érzéstől válnak ünnepnapokká, a szomorúságból ekkor látszik kiút, és az ember szíve ilyenkor dobog úgy, hogy minden dobbanásban az élet hallatszik maga.

A megosztás öröme is teszi, azt hiszem, hogy együtt lehetünk, együtt élhetünk meg dolgokat azzal az emberrel, akit szeretünk. Hogy azokban a pillanatokban, amelyek fontosak számunkra, amelyekben magunk is boldogok, sikeresek, elégedettek vagyunk, velünk van valaki, aki fontos számunkra. Részese a szép pillanatoknak, fogja a kezünket, és örül annak, aminek mi…A szívünk is ilyenkor a legélénkebb. Valahogy érzi, hogy igazán értelme van dobogni, mintha ekkor lenne elemében, és tenne meg mindent azért, hogy élhessen, létezhessen, amíg csak lehet.

 

A testünk is boldogabb. És ezt magyarázhatjuk azzal az egyszerű dologgal, hogy az ölelés gyógyít, hogy minden bajunk elmúlik, ha az szorít magához, akinek az illatát magunkba akarjuk szívni, akinek a kezébe, ölelésébe akarjuk arcunkat fúrni, akivel eggyé akarunk válni.
A csókban összeér a lelkünk, szinte testtelenné válunk. De egyáltalán, rengeteget számít az érzés, hogy tartozunk valakihez, ahhoz, akivel minden olyan jó. Mert ki ne andalogna csókolózva valamelyik parkban, ne szorongatná a sötét moziban a másik kezét, ne puszilgatná a szerelme haját az esernyő alatt szakadó esőben? Ki ne szeretne, amennyi időt csak lehet szerelemben tölteni?
Nem lep meg, mikor azt olvasom híres emberektől meglett korukban, hogy életük igazi esszenciája, a lét értelme az volt, amikor szerelemben éltek, amikor szerettek és szerelmük viszonzásra talált.

(Agatha Seymour)