2012. június 17., vasárnap

A Szenvedélyről























A Szenvedélyről

Az az eszelős borzongás, félelmetes megszállottság, határtalan mámor, amely abban a pillanatban összpontosítja minden életerőnket, amikor tiszta szívből, gondolkodás nélkül, természetes odaadással csókolózunk és sírunk egyszerre…

Közeledünk egymáshoz. Keresed a közelségem, a kezem, a térdem egy-egy érintését. S a következő pillanatban már meghódított csókkal, túlcsorduló örömmel kívánjuk egymás száját. Zihálunk, simogatva a másikat vad vágy ébred bennünk s te önfeledten csókolod a szemhéjam, a nyakam… Arcomon kipirult mosoly, a vénák lüktetnek a halántékomon s kikívánkozom az ölelésedből, hogy újra magadhoz szoríts. Megrészegít a csókod, az ajkaink puha, lágy érintkezése, ahogy megfogod az arcom, s belefúrod a kezed a hajamba. Játszik velem az érzés, cikázik a vér az ereimben, s remeg bennünk az ellenállhatatlan késztetés, hogy újra és újra összeérjen az ajkunk, hogy aztán kábultan kiszálljunk az időből.

Ez a csendes szünetekkel megtört lassú érintkezés, amikor levegőért kapkodunk gyönyörűségünkben, amikor magunkba szívjuk a szerelmet, az életet, a világot - a vér forrósága, a szent teljesség. Ahogy belélegzel engem, vágyakozva hajolsz felém, elnyelsz egy végtelen csókban, szédítően gyönyörű a pillanat. Mintha a feje tetejére állt volna minden! Vagy egyszerűen csak olyan gyönyörűen adtad át nekem a világot, ahogy azt már nem lehet.
Amikor felszabadultan átéljük a szenvedélyt egyenlőek vagyunk az élettel, erre nincsenek is szavak…


Mindent kockáztatunk és mindent elnyerünk. Szívvel csókolunk, szívvel döntünk, szívből táncolunk, szívből nevetünk és szívből érzünk. Tudjuk, csak egyszer élünk, egyszer nyílunk, mint a virág, s aztán szépen lassan elpusztulunk. Szinte halljuk, ahogy pattannak a bimbón a szirmok, ahogy élesen, fájdalmasan leválnak a szoros ölelésből.

Ebben a szabadságban ott van az az ellenőrizhetetlen intenzitású, magával ragadó tűz, amely minden rezdülésében arra inspirál, hogy felülmúljuk önmagunkat. Az az őrület, ami a tenger alatt húsevői, szörnyeteg virágai közé s a világ legmeredekebb hegycsúcsaira hajt emberfeletti teljesítmények elérésre. Az az erő, aminek a létezésében hinnünk kell, még ha épp nem is látszik az életünkben, s akkor is ha azt gondoljuk balgák vagyunk ha csodára várunk. Mert aki nem hisz a csodákban, az semmit sem tud a valóságról…

Írta: Agatha Seymour

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése