2012. március 10., szombat

IKERLÁNG és LÉLEKTÁRS


 








" Nem tudom megállni, hogy szeresselek,

Mi egyek vagyunk, mi összetartozunk,
mint az ég és föld,
mint a víz és tűz,
mint a hideg és meleg,
melyek mindig kiegyenlítik egymást, és
egyensúlyban csak úgy lehetnek, ha
mindkettőből ugyanannyi van az
EGYben!"


Úgy érzem, hogy először érdemes tisztázni, hogy mi is az ikerláng és lélektárs jelentése, mivel eléggé eltérő magyarázatokat lehet olvasni.


A Lélektársak egymáshoz nagyon közelálló rokonlelkek. A Lélektárs különbözik az Ikerlángtól. A lélektársak azért kerültek össze, mert hasonló típusú karma kiegyenlítésén, és ugyanannak a csakra energiának a kifejlesztésén dolgoznak. A Lélektársak közötti vonzalom a szent munkán és az önmegvalósítás útján alapul. Egy lélektárs olyan, mint saját visszhangunk az anyagban, aki ugyanazon a feladaton munkálkodik, hogy Isten egyik tervét megvalósítsa. Lélektársból lehet több is, olyan lelkek, akikkel már sokszor találkozhattunk is előző életeinkben. Ez értis tűnnek rögtön az első látásra nagyon ismerősnek. Sok esetben várnak az újraegyesülésre, hogy segíthessék egymást.

Ikerlángja mindenkinek csak egy van. Ő a szellemünk másik fele. Frekvenciaszámuk megegyezik. Együtt kell lenniük, folyton folyvást az egyesülést keresik. Az Ikerláng, olyan mint mi. Tükörképet mutat nekünk, ezért is nehéz elviselni, mert visszatükrözi az összes olyan tulajdonságunkat,amit nem szeretünk. Addig nem is hoz össze minket a sors - vagy ha igen, akkor el is választ - , amíg mindkét fél saját magában meg nem találta a harmóniát, az egyensúlyt. Hiszen hogyan várhatnánk el valakitől, hogy elfogadjon, ha mi sem tudjuk saját magunkat elfogadni?És hogyan tudnánk elfogadni azt az embert, aki ugyanolyan mint mi, ha saját magunkat nem szeretjük?
Ha fejlődünk, akkor őt is emeljük, ha rossz kedvünk van és negatívak vagyunk, akkor őt is lehúzzuk. Tehát legyünk mindig pozitívak!

Megemlítem még a harmadik féle kapcsolatot, a karmikus kapcsolatot.Ilyenkor a két felet közös karmájuk kiegyenlítése vonzza egymáshoz. Az ilyen kapcsolatok, vagy házasságok gyakran nehezek, de a spirituális fejlődés szempontjából fontosak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése