Félünk szeretni

 








FÉLÜNK SZERETNI....


Sokszor azért nem merünk szeretni, mert félünk, hogy a másik nem viszonozza az érzéseinket.
És sokszor kimondani vagy kimutatni sem merjük azt, amit érzünk, mert félünk, hogy ezzel kiszolgáltatjuk, megalázzuk magunkat, hogy elveszítjük büszkeségünket.
Sok ember félti a büszkeségét, mert azt hiszi, hogy erény, pedig valójában az egyik legnagyobb akadály a szeretet útján.
Hát A büszke ember nem tud igazán szeretni.
Mert igazán szeretni csak alázattal lehet.
Van egy film, és benne egy jelenet: A lány evez a csónakban, a fiú áll a parton. A lány nem fordul vissza, és nem mozdul a fiú sem, csak néz a lány után. És közben a csónak egyre távolodik, és a lány és a fiú egyre messzebb kerülnek egymástól.
És a lány nem néz vissza, és a fiú nem indul a lány után. Aztán évek múlva újra találkoznak. És akkor elmondják egymásnak, hogyan is élték meg azt az elválást a tónál.
A fiú azt mondta: "Utánad akartam szaladni... Néztem utánad, és arra gondoltam, hogy ha visszanéznél, akkor utánad szaladnék. Csak arra vártam, hogy visszanézzél...
" A lány azt mondta: "Szerettem volna hátrafordulni...
Arra gondoltam, hogy ha meghallom a parton lépéseid hangját, hátrafordulok. Egy kis zajra vártam csak, a lépéseid hangjára..." így van a büszkeséggel.
Az embernek néha döntenie kell: a büszkeség fontosabb-e számára vagy a szerelem.

Epilógus:
A szív dolgaiban jobb, ha az ember elsősorban a szívére hallgat. Nem azért, mert ezzel elkerüli a fájdalmat, hanem mert elkerüli a keserűséget. Nem fogja érezni a "ha most elölről kezdhetném" keserűségét, csak azt a fájdalmat, amit mindenki érez, amikor egy szép dolog elmúlik, vagy amikor valakitől, akit szeretünk, búcsúzni kell.
De tudja, hogy a búcsúzás nem rajta múlott.
Az ilyen búcsúzás könnyes, de a lelkünk mélyén békés.
Sírunk, de nem zokogunk, mert nem mardos az elszalasztott lehetőségek bűntudata. Zeffirelli "Végtelen szerelem" c. filmjében hangzott el:
"Mindig azt gyászoljuk, ami mellett elmentünk, és nem érintettük meg" És mivel mindig a szívünkkel gyászolunk, ezért a szív dolgaiban -és igazából csak azok az igazán fontos dolgok- a szívünkre kell hallgatnunk. Félretenni büszkeséget, okoskodást, észérveket, mindent.
Mert amit az ész elront, azt a szív gyászolja meg....


 
De visszahozni nem tudja soha....