Hétköznapjaink...

Hétköznapjaink a megszokott mederben folynak, nyugodt, mindennapos események töltik ki. Ezekben a szakaszokban élvezem a csendes, tiszta szerelmet, amely valójában számos téren felülmúlja a perzselő érzelmeket. Talán nem forrong a felszín, de a mélyben lévő hatalmas energia a biztosítéka, hogy szerelmünk sohasem fog kihűlni.


(James Clayton Dobson, Jr.)

 Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.

 

(Ady Endre)

Megértettem végre...

Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki - a pár. Az a valaki, akinek a lelkébe MINDENT lepakolhatsz anélkül, hogy bármit hozzáfűzne ahhoz, amit lát. Elfogad úgy, ahogy vagy, és támogat. Inspirál és motivál, felnéz rád, de férfi marad melletted. A tenyerén hordoz, és ragyog a szeme, amikor rád néz. Rá kell jönnöm, hogy erre van szükségem, és nem fogadok el mást. Nem akarok.

Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.

(Oravecz Nóra)

Talán...

Talán az, hogy az ember semmi módon nem hagyja magát megtörni, fényt és levegőt enged be, elegendőt ahhoz, hogy tovább lehessen hinni a világban.
 
(Jeanette Winterson)

Bánni fogod. Tuti, hogy bánni fogod, ha nem élsz. Nem most, nem is holnap, majd évek múlva. A mostot, hogy bénáztál. Fájni fog, hogy nem tetted meg, a fejedet fogod a falba verni, mert egyébként is miért voltál gyáva, meg hasonlók. Pedig csak merni kellene. Odafigyelni arra, amit érzel, és azt csinálni. Nem kifogásokat keresni, nem hisztizni, hanem húzni előre, és igenis felvenni a kesztyűt, ha az Élet a lábad elé dobja. Mondj igent, mosolyogj, szeress, bátran, kérdés nélkül, és semmit se vegyél túl komolyan. Merni neked kell. A te életed. 

Valami olyan van köztük, ami ritka, szép, igazi, szerelem. Olyan, amire sokan vágynak, és annál is többen félnek elhinni, hogy létezik. Pedig ott van ám, dobog a szíve is, csak valahogy mégsem merik megfogni a kezét és el nem engedni. Valahogy időről időre látjuk, talán elkapjuk a kezét, hagyjuk, hogy magával vigyen, de nem hiszünk a mosolyának. (...) Csak akkor maradhat, ha hiszel benne, ha bízol abban, hogy jó helyre visz. De sokan még mindig ott tartunk, hogy nem hiszünk az igaz érzésekben. Azokban, amik léteznek, és rémisztően igaziak. Igen, rémisztőek, mert ritkán látunk ilyet, és felfoghatatlan, hogy bizony megérdemeljük - pedig igen. Csak az jöhet, ami a miénk. Amire megértünk. Ám azt már te döntöd el, hogy mit mersz befogadni. Hogy miről mered elhinni, hogy a tiéd.

(Oravecz Nóra)

Sokkal erősebb vagy mint gondolod!

Az ember igazi természete isteni és erős. Ami gyengeség van benne, az téves hit, hibás gondolat, és hamis érzés. Sokkal erősebb vagy mint gondolod! Sokkal erősebb, mint hinnéd. Ezt az erőt egyrészt magaddal hoztad, másrészt jó gondolatokkal, igaz hittel és megfelelő lelki és testi gyakorlatokkal növelheted is. A következő esztendőben jusson eszedbe ez a mondat. Szükséged lesz rá. És még valami. Ne csak előre nézz, hanem fölfelé is! A nap fentről süt. És a fény benned is felülről világít.  A glória nemcsak a szentek, hanem minden ember feje fölött izzik, csak nem látják, mert vakok. Ha majd felizzik a fényed  láthatod majd, hogy minden bajnak és nehézségnek égi oka van. És ha ezt tudod, könnyebb legyőzni. Ha szoktál néha imádkozni, kérj az Istentől víg kedvet. Én is ezt küldök most neked-erőt és kedvet az új esztendőre-ezekkel a sorokkal.

(Müller Péter-a szeretet csillaga)

Addig, amíg többet akarsz és nem elégszel meg annyival, amid van, addig változhat az életed... és tudod mit? Változni is fog. Csak jobb lehet. Csak hidd el, hogy megérdemled. Hidd el, hogy neked is lehet jobb, mert miért ne, csináld és ne kérdezősködj. Húzzál előre, oda, ahova érzed, hogy menned kell. Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd az utat. Talán ez a legnehezebb. Mosolyogni akkor is, amikor legszívesebben feladnád az egészet. Mosolyogni, miközben hullanak a könnyeid. Elfogadni, hogy az élet edz, és nem ellenkezni. De menni kell. Nem feladni, mosolyogni, harcolni, leginkább magaddal, és hinni. Hinni mindig, mert semmi sem történik véletlenül. Minden téged szolgál, ha hiszed, ha nem. És tudod mit? Csak ez számít.


Van, ami kihívás, és van, ami nem az. Tudnod kell különbséget tenni. De bizony jönni fognak olyanok, akik minden erejükkel ártani akarnak, csak épp nem tudnak. (...) Higgy magadban, abban, amit csinálsz, és tudd, hogy mi tartozik hozzá és mi nem. A gonoszság felőröl, de van, akit még így is éltet. A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja.A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja. Látszik az arcukon. Feszültek és mogorvák. Boldogtalanok és keserűek. Csináld, éld meg te is, és az életedet valami igazán szürke és szomorú fogja bejárni. Valami, ami egy percre sem adja meg a lehetőséget arra, hogy úgy igazán boldog legyél, hogy az emberek szeressenek, és vágyják, hogy velük legyél: az életükben, a hétköznapjaikban, de leginkább a gondolataikban.

(Oravecz Nóra)


Ha keserű vagy, dühös, sajnálod magadat és képtelen vagy megbocsátani, mit gondolsz, hová jutsz el ezzel a viselkedéssel? Fordíts hát hátat a pesszimista hangulatnak, tankolj fel optimizmussal, töltődj fel hálás, cselekvő, együtt érző vagy megbocsátó hozzáállással.

(Nick Vujcic)

Ha egy reggel az ember felébred, és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson.

(Feldmár András)

ÁKOS - A FÉNYBE NÉZZ

Néha olyan rosszul megy minden...

Néha olyan rosszul megy minden, hogy alig élünk, aztán rádöbbenünk, hogy alig élni is jobb a magunk elképzelése szerint, mint nagystílűen élni úgy, hogy valaki más szabja a feltételeket.

(Jeanette Winterson)

Nekem a szabadság kell. A levegő, a tér, hogy ne öljenek meg egyetlen pillantással, gondolattal, hogy ne érezzem azt, hogy nem jó az, ami vagyok. Még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy háttérbe szorítsanak. Nem választok rosszul, most már nem fogok. Nem kell olyan, aki nem tisztel, nem becsül, és nem örül nekem, velem; minek kellene. Mit tudnék én kezdeni vele? Ám addig, amíg ilyen nincs, élvezem azt, ami vagyok, így nem is hiányzik senki. A mosolyt, az életet, amit nap mint nap kiszínezek, és kérdés nélkül lepakolom magam elé, vigye, akinek kell, nálam aztán van belőle bőven. Hiszen addig jó, amíg meg tudod találni magadban a gyereket, az idiótát, az őrültet, azt, aki a hétfő reggelt nem szürkének, hanem kávé nélkül is varázslatosnak látja.

Semmi sem történik véletlenül. Egyetlen fal sincs ok nélkül körülötted. Okkal tartják tőled távol azt, akit. Nem véletlenül. Lehet, hogy csak ártana, vagy egyszerűen nincs itt az ideje. De érezd, érezd, hogy a legjobbat akarják neked, és tudod, talán halkan összemosolyognak, amikor azt gondolod, hogy ő a nagy ő, közben meg nem is, mert még nála is jobbat szánnak Neked - csak el kell végre hinned, és nem beérni kevesebbel.

(Oravecz Nóra)

A valóság...

A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén.


(Jeanette Winterson)

Miközben próbálom megérteni...

Miközben próbálom megérteni az élet működését - és hogy az egyik ember miért veszi könnyebben a viszontagságokat, mint a másik -, mindig oda lyukadok ki, hogy attól függ, igent mondunk-e az életre, vagyis szeretjük-e az életet, még a silányat is, és önmagunkat, bárhogy leltünk is rá.


(Jeanette Winterson)

A vizek mélye...

A vizek mélye esetleg nyugodt. Alul a tenger semmit sem tud arról, hogy nehéz gályák járnak rajta vagy hogy fürge csónakosok evezőlapátja barázdákat vág a hátán.

(Mikszáth Kálmán)

Rideg gyönyörűség...

Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyők alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Rideg gyönyörűség, téli mese. Az életed. Táncolsz, félszegen, attól tartva, hogy beroppan alattad a vékony jég, táncolsz, részegülten, már nem törődve a jeges mélységgel, s egyszer csak felemelkedsz. Felujjongsz, hiszen szárnyalsz, ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölről, és folytatod, amikor megroppan a jég, és térdig merülsz a vízbe, kibotorkálsz és táncolsz, mígnem merevre fagynak a csontjaid, táncolsz lassulón, hanyatlón, s ha kibírod, felébred a Nap és megmelenget.


(Vavyan Fable)

Alkony

Alkony

Az élet alkonyán,
amikor a szeretet
nem szól,
csak néma csendben jár,
de ott lakozik benned,
mindent elmulaszt,
kiváltságot ad
gyümölcse, a szolgálat.

Az élet alkonyán
a csendet hallgatod.
Elnézed ahogyan
billeg a szélben a falevél,
s megtanít újra ölelni, szeretni,
de kérni sosem kér.
Égő felhő, fölötte a Nap,
mely bölcs imában halad
szívedben, mint a csend,
hallgat.

Az élet alkonyán
szikrákat szór szívedben a hangom,
benned lüktet a végtelen,
árva jégcsepp könnye remeg,
a tavaszban már őszi szél leng.
Szűkül a világ.
Távolinak tűnik a múltad.
Közeleg a holnapod, mert jövök hozzád.
Nekem azért itt maradtál
az élet alkonyán.

 

(Rózsa Margit)

Halhatatlanságot adni annak, akit szeretsz...

"Múzsa, a halhatatlan. Míg a legtöbb ember halandó, a Múzsa halhatatlan. Emléke, lénye örökké él azokban az alkotásokban, amiket mások által létrehozott. Azokban a művekben, amelyeket az ő ihletésére alkottak írók, költők, zenészek, festők, szobrászok... Ha nevük nem is mindig, titokzatos lényük örökké ott marad az emberek között. Az olvasók, nézők, hallgatók nekik köszönhetik azt a sok szépet, amik életüket, napjaikat csodálatosabbá varázsolják. Igen, a Múzsa így halhatatlan. És a szerző, az alkotó boldog, hogy Múzsájának halhatatlanságot adhatott műveiben, hogy van valaki, aki általa tovább él, örökké él. Halhatatlanságot adni annak, akit szeretsz, a legnagyobb dolog ezen a világon."


(Csitáry-Hock Tamás)

Ami rajtunk kívül van...

Ami rajtunk kívül van, bármikor elvehető. Csak az lehet biztonságban, amit belül őrzünk.
 

(Jeanette Winterson)

Mindig megtaláljuk...

Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély.

(Jeanette Winterson)

A hiányérzet soha, soha nem múlik el...

Mi, örökbe fogadott gyerekek kitaláljuk magunkat, mert ki kell; életünk legelején hiány, űr, kérdőjel van.

Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian, de az örökbefogadottak élete már elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad elmúlnia, mert valóban hiányzik valami.

Az ember a cselekedeteiben éli ki a sehová sem tartozás élményét. Méghozzá úgy, hogy igyekszik azt tenni másokkal, amit vele tettek. Nem képes elhinni, hogy önmagáért is lehet szeretni őt.

(Jeanette Winterson)

A téli Nap

 

 

 

A téli Nap

Halványabban süt most, bágyadtabbnak látszik,
Sugara a vízen fáradtabban játszik.
Nehezebben kel fel, érzi, laposabb is talán -
Rövidebb a léte a Föld innenső oldalán.

Kevesebbet ad magából, mintha öregedne -
Azt érzem, a sütéstől is elment most a kedve.
Mondják, hosszabb utat jár be a déli féltekén,
Mire ideér, elfárad, fáradtan jön szegény.

Ott most forró nyár van, ott tombolja ki magát,
Hét ágra küldi le az éltető sugarát.
Boldogan segíti a vidám embereket -
Hevíti, hogy gyorsan összemelegedjenek.

Hatására az éjszakák is milyen forrók lesznek,
Az emberek boldogan áldoznak a szerelemnek.
Büszkén néz le, nézi a férfiakat, a nőket,
Boldogító melegsége hozza össze őket.

Mi itt élők várjuk őt, várjuk a tél derekán,
Hogy bejárja útját a világ másik oldalán.
Hogy jöjjön a tavasz, jöjjön el már végre,
És mindennap tovább süssön ránk a fénye.


(Murzsa András Dr.)

Állj meg egy pillanatra...

Állj meg egy pillanatra...

Meg tudsz-e állni egy pillanatra,
leülni egy padra és körbenézni.
Hallgatni a csöndet, csak lenni
és közben a világra ráérezni.

Meg tudsz-e állni egy pillanatra,
észrevenni a játszó gyermekeket.
Érezni azt az érzést, mikor az anya
egy gyermeket átölelhet.

Meg tudsz-e állni egy pillanatra,
és el gondolkodni azon, -
mit érezhet párod, mikor fáradtan
arra kéred, hogy hagyjon.

Mikor gyermeked arra kér
gyere játsszál kicsit velem,
s te nem hallod, el tolod, -
mit gondolsz mi lehet a lelkében.

Tudom csak rohansz, hiszed
a te életed, - az élet ilyen.
Azt mondod értük vagy, amit teszel
az értük van igen, igen.

De állj meg egy pillanatra
és gondolkodj el azon, -
hány család ment tönkre.
mert fontosabb volt a vagyon.

Néha élj, légy velük, -
lásd, hogy Ők is vannak.
Tudd, hogy milyen érzés, mikor
hozzád bújnak, hozzád simulnak.


(Murzsa András Dr.)

Elképesztően sokat tanultam...

Elképesztően sokat tanultam, és nem csak a rosszról. Megismertem érzéseket, sok embert, másfajta világot, és a sok negatívum mellett persze egy csomó élmény, és pozitívum is ért. Idővel már profitáltam is belőle. Kihívás volt napról napra szembesülni ezekkel a dolgokkal. (...) Az utam megtalálásában, és a felnövésben talán ez segít majd a legtöbbet, és ki tudja, most mi jön.

(Csernus Imre)

Adj reményt

Adj reményt

Istenem,
adjál fényt az embereknek!
Adj reményt a gyermekeknek!
Köszöntsd a tegnapot.
Istenem,
Adj erőt az embereknek!
Levegőt a gyermekeknek!
Reményt és holnapot.
Istenem,
Adj békét a földi népnek!
Ne legyen háború,
hol életek hullnak a semmiért.
Ne legyen gyász!
Amikor mindent adtál,
kérd meg az embereket.
Becsüljék meg a szeretetet,
holnaptól ne legyen szomorúság,
ne legyen már szegénység,
és néma rabság.
Mindenkinek legyen háza,
ahová a szeretet hazahúzza,
Szívükben is legyen béke.
Istenem!
A fájdalomnak legyen már vége!

(Rózsa Margit)

Sír az ég

Sír az ég

Gyermekként hittünk a mesében,
mentünk egy úton
anyánk reményében,
hóban, sárban, kézen fogva,
nagy reménnyel, álmodozva.
Egy kenyéren, édes szóval,
játékok közt igaz dallal.
Mire felnőttünk, elfogyott az út
amelyen jártunk.
Most minden szomorú és idegen,
mert nem rólunk szól.
Csak nézzük egymást
ismeretlenül.
Nem köszönünk,
szó nélkül futunk tovább.
Egy sincs köztünk,
aki
hinne,
úgy mint rég.
Nem vagyunk már egy kenyéren,
nem hallgatunk tündérmesét.

Ébredj!
Ne hagyjuk, hogy így menjen tovább a világ!
Ne hagyjuk, hogy
gyermekeink meghaljanak értelmetlen háborúban,
ne hagyjuk,
hogy szétfoszlódjon minden álmuk, úgy, mint
a miénk!
Nézd, hogy sír az Ég!
Nézd, hogy sír a Föld,
siratja önmagát!
A világot lassan belepte a gyűlölet,
a szeretet már nem kell senkinek.

Ébredj!
Hiszen tiéd a világ.
Ne hagyjuk, hogy így legyen!
A szeretet már ébred szívedben,
csak tárd ki kapuit!

(Rózsa Margit)

Azon a napon...

Azon a napon, amikor teljesen megbízhatunk egymásban, béke lesz a Földön.


(Lafayette Ron Hubbard)

Emlékeim

Emlékeim

Emlékeimben néha elmerülök
hol mélyen s van mikor hirtelen.
Megfeledkezve a jelenről
csak a múltat keresem.
Minden rég volt, de ha kell
még itt van énvelem!
Olykor, szeretem...

Van mikor szép nekem
de van mikor feledném!
olykor az emlékeimet
a semmibe vetném.
Bár tehetném...
De ami örömmel tölt el,
soha el nem engedném!
Mindig, s örökké őrizném...

 

(Kovács Gabriella)

Mondd, mit érzel...

Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl simogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?
Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni.


(Nádasdy Ádám)

Azért van valami, ami bánt...

Azért van valami,
ami bánt.
Nem, nem az érzés,
hisz ez egy független,
önálló, nem lopott,
nem mástól elvett érzés,
nem jött ő el senkitől,
ő egy plusz érzés.
Ami bánt az,
az idő,
hogy úgy érzem,
mikor itt vagyok,
hogy lopom őt.
Az időt.
Az időt lopom el mástól,
mint a szenvedéllyel játszó,
kinek legfontosabb a játékterem.
Megteszem én azt,
amit meg kell tennem,
(ha százszor is megszakítva)
amit eddig is megtettem,
de mindent siettetve,
ha távol vagyok
visszaigyekezve,
mindig mindenhol
téged keresve
szaladok ide úgy,
mint egy tolvaj.
Mint egy időtolvaj.
 

(.kaktusz)

Szeretnélek, felednélek

Buda Zsuzsanna: Szeretnélek, felednélek

Szeretnélek a végtelennel;

Csendes hajnalok néma sóhajával,

Szeretnélek madarak zengő énekével,

Az évszakok feleletével.

Zúgó folyókkal, fenyvesekkel.

Szeretnélek

Megmagyarázhatatlan titkos rejtelemmel.

Szeretnélek orgonák édes illatával,

Hajnali napkelte harmat-hullásával.

Szeretnélek melegbarna ősszel,

Elszökő tavasszal,

Sosem bántanálak feltörő panasszal.

Szeretnélek az Ég ölelő kékjével.

Ringó mezők, ha végtelenbe néznek,

Messze erdők sóhajtása öleljen át Téged...

Felednélek bölcs bánattal.

Fájó reménységgel,

Költöző madarak tovatűnésével.

Felednélek csillaghullás éjszakáján,

Ha zokog a végtelen,

A darvak, ha elúsznak

Vonzó messzeségben védtelen.

Felednélek,

Apró csodákban is keresnélek,

Felednélek, ha nem szeretnélek.

Simon Roland: Csend

Simon Roland: Csend

a magányos egyetlen társa
tornyokkal megerősített vára
a költő szárnytolla rebben
s szavakra lel a csendben

a szerelmes kedvesére gondol
gondolata szerelme ablakán landol
festő dolgozik az ecsettel
virágzó képzelet cseppekkel

vándor az egész világot bejárja
csak önmagát sehol nem találja
lelkem hangja az én dalom
de csak a csendben hallom

Láttam az életet...

Láttam az életet fentről lefelé és lentről felfelé. Mindkét arcát ismerem. És tudom, hogy van bölcsesség, és hogy van remény.
 

(Lafayette Ron Hubbard)

Mindig sietünk...

Mindig sietünk, soha sincs időnk semmire. Aztán visszatekintünk, azt sem tudjuk, hová szórtuk el a napjainkat. (...) Tanulhatnánk elődeinktől, a sok munka és a szegénység ellenére megadták a módját, hogy jól érezzék magukat.
 

(J. J. Stalter)

Bármelyik nap lehet...

Bármelyik nap lehet a legutolsó az életünkben, anélkül, hogy tudnánk erről. S emiatt egyetlen napnak sem szabad úgy nekiindulni, hogy rossz érzéseket hagyjunk szeretteinkben vagy rendezetlen konfliktussal csapjuk be magunk mögött az ajtót.

(Szilvási Endre)

Ne csak három napig tartson a szeretet!

Ne csak három napig tartson a szeretet!

 

A szeretet, az odafigyelés, a karácsonyi hangulat – valóban csak ilyen kevés ideig tart? Sokan épp ezért nem szeretik ezt az ünnepet, mert az év minden napja ünnep kellene, hogy legyen. Ahogy távolodunk az év végétől, megfakul az a fény, ami - jó esetben - az elmúlt napokban mindenki szívében, otthonában, életében jelen volt. Hogy tartsuk meg? Adunk néhány tippet!

Beszélgessünk!

Ma már, nagyon keveset beszélgetnek egymással, még a közeli családtagok is. Persze, mindenre lehet mentséget találni, rohanó élet, munka, és lehetne még sorolni, de a beszélgetésre, kommunikációra bizony szükség van. Ezáltal megismerhetjük a másik ember gondolkodás módját, érzésvilágát, és mi is többek leszünk általa. Ebben az információs világban, bárhol, bárkivel felvehetjük a kapcsolatot, de a személyes beszélgetést nem pótolja semmi, hiszen, így látjuk a másik tekintetét, testtartását, egész lényét. A televízió, és az internet nagy időrabló. Van persze mindkettőnek pozitív oldala, de ne vigyük túlzásba, ne menjen a személyes kapcsolatok rovására. Sokan hivatkoznak időhiányra, de idő arra van, amire akarjuk, hogy legyen. Csak esetleg némi átszervezést igényel, és néhány szokás megváltoztatását - nem feltétlenül elhagyását, csak visszaszorítását.

Öleljük meg egymást!

Ma már kutatások is bebizonyították, hogy az érintésnek, ölelésnek életmentő hatása van. Egy ölelésben feloldódunk, átéljük az összetartozás érzését, lecsendesíti a lelket, megnyugtat, erőt ad. Már egy 20 másodperces ölelés elég ahhoz, hogy szervezetünkben fokozódjon az oxitocintermelés, amit a kötődés hormonjaként tartanak számon. Felelős az anyai kötődés kialakulásáért, és a párkapcsolatokban a monogámiáért. Számos tanulmány látott már napvilágot arról, hogy azoknak a csecsemőknek a fejlődése, akiket kevésszer érintettek meg, messze elmarad azokétól, akiket sokat szeretgettek. De nem csak a csecsemőknek van szükségük ölelésre, érintésre. Virginia Satir családterapeuta szerint napi négy ölelés szükséges a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, tizenkettő a fejlődéshez.

Tegyünk meg apró szívességeket!

Az, hogy szeretteinknek, barátainknak megteszünk néhány apróságot, természetes. Terjesszük ezt ki ismerősökre, szomszédokra, ismeretlenekre. Például, ha látjuk, hogy idős szomszédunk, aki nehezen mozog kitette az ajtaja elé a szemetes zacskót, fogjuk meg, vigyük le. Még csak szólnunk sem kell neki, hogy mi voltunk. Ha látjuk, hogy valaki nem igazodik el egy hivatalban, kérdezzük meg, segíthetünk e? Ha több időnk van, elkísérhetünk valakit a keresett helyre, ha útbaigazítást kér tőlünk, kivehetjük a szatyrot egy idős ember kezéből, segíthetünk átmenni az úton egy kisgyereknek. A sort vég nélkül lehetne folytatni.

Ha ezeket az apró változásokat beiktatjuk az életünkbe, akkor nem csak annak csalunk mosolyt az arcára, akinek segítettünk, hanem a mi életünk is boldogabb lesz az év minden napján.


(Muszka Evelin)