Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2020. március 20., péntek
Az élet ott van mindenhol...
Az élet ott van mindenhol. Minden fában és virágban, minden mosolyban és könnyben, minden napsütésbe és éjszakában, minden szívdobbanásban és halálban. (Robert Lawson)
És hogy miért vagyok ilyen erős - kérdeztétek már többen tőlem...mert megedzett az élet - a szavaim mögött vannak komoly átélt, megélt érzések. Mert tudom, hogy összeszeded magad biztos lesz a holnapod - aki a szívében tiszta, az felemelkedik, a hazug, álszent életben élők pedig elsüllyednek.
A szeretet teréből teremts, mindig vizsgáld meg a szívedet!
Ha megtanulod élvezni ezer virág illatát...
Ha megtanulod élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogsz egyhez ragaszkodni, és nem fogsz szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapod meg. Ha ezer kedvenc edényed van, egynek az elvesztését észre sem veszed, és boldogságod nem szenved csorbát. Éppen ragaszkodásaid azok, melyek meggátolnak abban, hogy több személyt és változatosabb dolgokat szeress.
(Anthony De Mello)
2020. március 17., kedd
Ott volt a tavasz...
Ott volt a tavasz. Minden fa látta már. Minden fűszál. A kövek. A vizek. A bükkök alatt egy hóvirág óvatosan elődugta a fejét. Körülnézett. Aztán egészen halkan elkezdett csilingelni.
(Wass Albert)
"Máté Rózsika - Ha tudnád"
"Máté Rózsika - Ha tudnád"
Ha tudnád, milyen sokan üres hassal kelnek,
S otthonukban ételt a hűtőben nem lelnek.
Ha tudnád, mennyi ember dolgozna, ha tudna,
Mert asztalára étel, még ha kevés is, de jutna.
Ha tudnád, minden ember reménytelen sorsát,
Értékelnél, hidd el, minden apró morzsát.
Segítséget kérnél, s áldást mindazokra,
Kik számítanak ennél még sokkal szebb napokra.
Ha tudnád, milyen érzés betegségben élni,
S a következő naptól rettegni és félni.
Ha tudnád, milyen kemény ágyhoz kötve várni,
S hinni, hogy míg élünk, megtörténhet bármi.
Ha tudnád, milyen sokan nem kapnak meg mindent,
S mégsem szidják annyit a sorsukért az Istent.
Hisz van, akinek sok jut, és van, akinek kevés,
De ha megbotlasz az úton éppúgy fáj az esés.
Ha tudnád, mennyi embert otthagynak a bajban,
S azok után futnak, kiknek sok pénzük van bankban.
Pedig nem az számít, hogy sok pénz van a zsebben,
Inkább, hogy ne hagyjunk soha senkit cserben.
Mert ha tudnád, milyen érték számodra a család,
Jobban megbecsülnéd apádat és anyád.
S ha tudnád, mennyi ember veled van és támogat,
Talán képes lennél te is elfogadni másokat.
"Sok ember fél a csendtől...
"Sok ember fél a csendtől, a magánytól. Fél a tükörtől, amelyet a csend, a magány tart eléje. Mert az ember sohasem az, akinek társaságban látszik, akinek emberek között mutatja magát. Az ember mindig az, aki csendben, magányban... szembenéz önmagával".
(Bozzay Margit)
2020. március 16., hétfő
"Élni, szeretni minden percet...
"Élni, szeretni minden percet, minden másodpercet. Nincs hely, nincs idő a szomorúságra, a kétségre, semmire: csak a nagy szeretet van, az élet szeretete."
(Paulo Coelho)
Címkék:
élet,
idézet,
lét,
mindennapok,
szeretet
2020. március 14., szombat
Nézzetek a szívetekbe, és tartsatok ki...
"A Világ most lelassul, elnémul. Mindenki lehetőséget kap ebben a csendben Önmagába nézni úgy igazán és mélyen. Családok lesznek, vagy már vannak összezárva, ébresztőképpen, hogy épp ideje csak egymásra figyelni. Játszani a gyerekeinkkel, meghallgatni őket, mesélni nekik. És persze a felnőtteknek ugyanúgy.
Munka nincs, pénz nincs, a pazarló életmód most megszűnik létezni. Most derül ki igazán, ki kire számíthat, az emberek magukra maradva vajon segítik-e egymást, összetartanak, vagy még a bajban is tapossák tovább a másikat.
Lelassulva könnyebben észre fogod venni, mi a Valódi érték az életedben. Mi a Valóság és mi az illúzió. Hogyan éltél eddig, s mi az, amire szíved legmélyén vágysz. Sokan fognak otthonról tanulni, dolgozni. Most talán erre is ráébrednek az emberek, hogy így is lehet, hiábavaló az állandó rohanás.
A lélek próbája ez a nehéznek tűnő időszak, amikor eldől, hogy ki merre folytatja Útját. Elsüllyedve a félelem homályától vagy felülemelkedve a szeretet által.
Nézzetek a szívetekbe, és tartsatok ki, hisz semmi sem történik véletlenül! Ez most az első igazi nagy próbája a Világ Ébredésének. "
(Takács Kriszta)
(Takács Kriszta)
Összefogással minden sikerülhet...
Kinyitotta a szemét. Még mindig élt. Kiment a konyhába és közben a vírusra gondolt. Hogy valóságos. Nem egy film. Ez az élet, az igazi nagy betűs ÉLET.
Nem a múltban, nem a középkorban és még csak nem is 100 éve. Ez most a saját élete, a saját 2020-as éve. Nem másról szól, hanem az Ő világáról. Nem kívülálló nézelődő, hanem ő a főszereplő.
És itt van, itt és most és fél. Fél a holnaptól és a holnaputántól. Pedig csak a mai napra, a jelen pillanatra szabad koncentrálnia, mert csak az a biztos.
Le kell csendesednie. Meg kell keresnie Istent és a lelki békét belül.
Isten a szeretet maga. A szeretetet pedig a szívéhez közelállókban
találja meg.
Azokban, akikkel a nehéz időkben is lenni szeretne. A szeretetet a tettekben találja meg. A tettekben, melyeket vagy ő tesz másokért vagy mások tesznek őérte.
A szeretet nem fél, nyugodt és mindenkié. Csak hinni kell benne.
És ez most a legnehezebb a hit. Hinni Istenben, hinni az ima erejében. Hinni abban, hogy minden rendben lesz.
Mert a figyelem energia. Ahová az energiát tesszük ott lesz változás. Ha a hitünket tápláljuk, akkor meg lesz az eredménye.
Így ő reménykedik, próbál hinni. És tudja, hogy nincsen egyedül. Összefogással minden sikerülhet. De csakis akkor.
(Kókai Viktória)
Azokban, akikkel a nehéz időkben is lenni szeretne. A szeretetet a tettekben találja meg. A tettekben, melyeket vagy ő tesz másokért vagy mások tesznek őérte.
A szeretet nem fél, nyugodt és mindenkié. Csak hinni kell benne.
És ez most a legnehezebb a hit. Hinni Istenben, hinni az ima erejében. Hinni abban, hogy minden rendben lesz.
Mert a figyelem energia. Ahová az energiát tesszük ott lesz változás. Ha a hitünket tápláljuk, akkor meg lesz az eredménye.
Így ő reménykedik, próbál hinni. És tudja, hogy nincsen egyedül. Összefogással minden sikerülhet. De csakis akkor.
(Kókai Viktória)
Címkék:
élet,
hit,
ima,
isten,
lelki béke,
mindennapok,
szeretet,
világ
2020. március 13., péntek
Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék...
Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék...
Úgy szeretnék egyszerűen és boldogan élni,
élményekkel gazdagodni, álmokról mesélni.
Lépten-nyomon észre venni, meglátni a szépet.
hálás szívvel visszaadni kapott emberséget!
élményekkel gazdagodni, álmokról mesélni.
Lépten-nyomon észre venni, meglátni a szépet.
hálás szívvel visszaadni kapott emberséget!
Úgy szeretnék varázsolni, élő csodát látni,
úgy szeretnék jó tetteket méltón meghálálni.
De jó lenne, ha sok ember támogatna benne,
ha világunk élhető hely, kis mennyország lenne.
úgy szeretnék jó tetteket méltón meghálálni.
De jó lenne, ha sok ember támogatna benne,
ha világunk élhető hely, kis mennyország lenne.
Úgy szeretnék ember lenni, érzéssel megáldott,
s úgy szeretném átformálni a züllött világot.
Úgy szeretnék fényt gyújtani a sötét fejekben,
úgy szeretnék éreztetni és láttatni egyben.
s úgy szeretném átformálni a züllött világot.
Úgy szeretnék fényt gyújtani a sötét fejekben,
úgy szeretnék éreztetni és láttatni egyben.
Úgy szeretném tanítani, miről szól az élet,
tovább adni, jó példával, tanult emberséget.
Úgy szeretnék...de úgy hiszem ez az egész álom,
tanulnom kell jobbá válnom, most is ezt csinálom.
tovább adni, jó példával, tanult emberséget.
Úgy szeretnék...de úgy hiszem ez az egész álom,
tanulnom kell jobbá válnom, most is ezt csinálom.
Úgy szeretnék egy szép napon boldog ember lenni,
addig, persze tanítok, és tanulok szeretni...
addig, persze tanítok, és tanulok szeretni...
Ne félj! Te csak menj alázattal!
Persze néha úgy érzed, hogy rád szakad az ég, de te bízzál, erődön felül nem próbálnak meg. Ha kicsit félsz is, ne torpanj meg, menj tovább, a Végtelen vár reád. Az örökkévalóság elkezdődött, minden nappal beljebb mehetsz a csodába. Ha figyelsz, mind intenzívebben értheted meg Istened bölcsességét, hatalmas erejét, irántad való végtelen jóságát. A végtelent csak végtelen idő alatt barangolhatod be, de te halhatatlan vagy. Ne félj! Te csak menj alázattal! A csodák lassan térdre kényszerítenek, Istenhez fordítják arcodat.
(Csaba testvér)
Bízz benne...
Éveket vársz rá. Igen. Van, hogy éveket kell rá várnod. Millió próbálkozás, fuccsba ment találkozás. Millió olyan pillanat, amikor úgy érzed, ez most más lesz. Izgatottan készülődsz, kiválasztod a legszebb ruhád, gondoltban végigjátszod az éjszakát, elképzeled, ahogyan a keze a derekadhoz ér, s bízol abban, hogy Ő majd nem hagy faképnél. Ő majd meglátja benned azt a gyönyörű gyémántot, kit óvni, félteni kell. Ó, mennyi ilyen vágyott találkozás kell ahhoz, hogy megtaláld azt az egyet, aki nem menekül el. Akinek Te kellesz. De hidd el, megéri. Megéri minden próbálkozás, mert egyszer csak egy nem várt pillanatban ott fog állni a Te lovagod is. Ott lesz és az mindent felül fog írni. Még a legszebb tündérmeséket is. Tarts ki. Bízz benne, hogy amikor a következő ajtót kinyitod, Ő fog várni a másik oldalon.
- Boros Bea -
2020. március 9., hétfő
Ragadd meg a pillanat csodáját!”
„A buddhisták egy fontos dolgot tanítottak meg nekem. Ők az "itt és most"-ban hisznek. Vallják, hogy az egyetlen valóság az, ami itt van velünk, az, ami itt és most történik kettőnk között. Ha a holnapnak élsz, ami csupán egy álom, akkor mindössze ez a megvalósítatlan álom marad neked. A múlt sem valóság, értéke mindössze annyi, hogy azzá tett, ami most vagy, nem több. Így hát ne élj a múltban. Élj a mának. Amikor eszel, egyél. Amikor szeretsz, akkor szeress. Amikor beszélgetsz valakivel, beszélj. Amikor egy virágra nézel, láss. Ragadd meg a pillanat csodáját!”
(Leo Buscaglia)
Címkék:
carpe diem,
élet,
idézet,
mindennapok
Ő a lelki társad. A másik feled...
Nem. Őt nem lehet ugyanúgy szeretni. Ő nem csak a barátod. Ő a lelki társad. A másik feled. Nem tudsz nélküle létezni. Hallod minden gondolatát, megérzed, ha rád gondol, tudod, mikor nem érzi jól magát. Olyan, mintha a szíved dallamát az Ő szívének dallamára írták volna. Mintha Ő lenne az, akivel táncolni tudtok rá. Akivel anélkül, hogy megtanulnátok a lépéseket, tudjátok, érzitek, hogy mikor merre kell lépnetek. Szemetekben ott a csillogás, a tűz, amitől anélkül, hogy egymáshoz érnétek, bizsereg az egész testetek. Megőrjítitek egymást. Őt nem lehet ugyanúgy szeretni, mint akárkit. Ő egyszer csak jön, és felülírja az egész forgatókönyvet. Felülírja, mert a szíved olyan szegletébe költözik be, ami által már nem tudsz ugyanaz a Nő lenni. De nem is akarsz. Éjjel-nappal rá gondolsz, és alig várod, hogy újra megcsókolhasd. Vagy csak, hogy ott legyen melletted. Igen. Ez is elég. Tudni, hogy bármerre is mész, Ő mindig haza fog várni Téged.
- Boros Bea -
Zene-Andre Rieu- Romance Evening serenade 1
"Az Isten, a csend barátja...
"Az Isten, a csend barátja. A fák, a virágok, a fű, csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.
(Szent Teréz anya)
Kristina Calu - Mit szólnál?...
Kristina Calu - Mit szólnál?...
Mit szólnál, ha megkérnélek?
Járd velem az erdőt, rétet
Ugorjunk kéz a kézben a tóba
Fedezzük fel partját andalogva
Járd velem az erdőt, rétet
Ugorjunk kéz a kézben a tóba
Fedezzük fel partját andalogva
Mit szólnál, ha megkérdezném?
Leszünk-e egy pár, csak te meg én
Belevágnánk együtt az életbe
S csupa jót hoznánk ki belőle
Mit szólnál, ha azt mondanám?
Soha nem élnék más oldalán
Nem számít, ki hol hibázott
S hogy a szívünk néha fázott
Mit szólnál, ha bevallanám?
Te voltál az én nagy csodám
Attól a perctől, hogy részem lettél
Engem teljes egésszé tettél
Mit szólnál, ha megköszönném?
Hogy nem voltál másé, csak az enyém
Ezért a sorsomnak hálát adok
Köszönök Istennek minden napot
Címkék:
egység,
párkapcsolat,
szerelem,
szeretet,
vers
Az élet szeret téged
Engedd, hogy az élet szeressen téged!
“Nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy léteznek, hanem a látott képre vetítjük rá a saját világunkat. Ezért a világ a saját alapvető igazságunkat tükrözi vissza, ami nem más, mint hogy szerethető vagyok. Ugyanakkor visszatükrözi alapvető félelmünket is, hogy nem vagyok szerethető. A világ könnyen sötét és magányos hellyé változhat, ha eltávolodunk a szívünktől és nem szeretjük saját magunkat.
Ne feledd!
A cél nemcsak az, hogy megengedjük az életnek, hogy szeressen bennünket, hanem az is, hogy viszontszeressük az életet. ”
Louise L. Hay, Robert Holden: Az élet szeret téged
"Jó érzés egyben lenni...
"Jó érzés egyben lenni. Semmitől sem félni, csak hinni abban, hogy amíg a szíved után mész, minden rendben van, és bármi rád szakadhat, úgyis túléled. Nem árthat senki, mert aki belül erős, annak egy pletyka, mások rosszindulata nem árthat. Egyébként is... Egyetlen mosollyal mindenkit agyon lehet verni... Mindenkit."
(Márai Sándor)
"Valódi erőnkre - tekintettel...
"Valódi erőnkre - tekintettel nem megvilágosodott emberi állapotunkra - nem a spiritualitás negédességében, hanem tudattalan elménk kápráztató sötétségében találunk rá."
(Charlie Morley)
Címkék:
erő,
idézet,
mindennapok,
szépség,
természet
Felszabadító ajándék...
"Van, aki csak keresztezi életutunkat. Aki azért jött, hogy kezünkbe nyomja a “most kulcsát”, és már siet is tovább, mert valahol máshol még dolga van.
Átutazók, akikkel talán csak egy röpke pillanatig lehetünk boldogok, mégis örökre megváltoztathatják az életünket.
Akik megérintenek minket, és elillannak, jelenlétet adnak, és visszavéve azt, gyengéden kirabolnak.
De nem büntetés az, ami nem ismert magasságokba repít, még ha már az elején érezzük is, egyszer majd véget ér. Felszabadító ajándék.
Mert soha többé nem félünk majd átélni azt, ami nem tarthat örökké. Soha többé nem dobjuk el, csakhogy görcsösen megfejtsük a ködös holnapot, ami talán csak üresen kongana, és visszhangozná az elmulasztott pillanatot…"
(Manna OWell)
Címkék:
élet,
érzelmek,
idézet,
kapcsolatok,
sors
"Mindennek adjuk meg, ami neki jár...
"Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést."
(Tatiosz)
Dimash Kudaibergenov :ЭТОТ ПАРЕНЬ ШОКИРОВАЛ ВСЕХ! Димаш - Любовь ...
"Száz év múlva mindegy lesz...
"Száz év múlva mindegy lesz, hogy milyen házban laktál, milyen autód volt, mennyi pénz volt a bankszámládon, de talán egy picivel jobb lehet a világ, mert ott voltál, amikor egy gyermeknek szüksége volt rád."
(Paul Newman)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)