Hatos Márta: Jó volt

Hatos Márta:

Jó volt

Ahogy a vadász lép megóvva a csendet,
Úgy küldted felém néma sóhajod,
Hulló levél sem zizzent, csak a fény cikázott
Nem vártad, hogy érezzem - értsem bánatod.

Jó volt veled a perc,
jó volt érezni, hogy élek,
jó volt meghalni Benned,
jó volt titkokat megosztani véled.

Halkan suhanó árnyak, nesztelen léptek...
Hóban rejtőző lábnyomok...vad csaták...mámoros éjek...
Apró jelek, mik adnak és soha nem kérnek...
Szavaid vergődő szívemben égnek.

Jó volt veled a csend,
jó volt sok néma pillanat.
jó volt, hogy Múzsámul szegődtél,
jó volt mikor szívemre vontalak.

Árnyékba, fénybe hurcollak magammal,
Szorítom örömed, viszem - veszteném - terheid.
Könnyes szemed néz rám vöröslő alkonyokban,
Kék párával vonva be elfogyó napjaim.

Jó volt veled a Játék,
jó volt ahogy érintett kezed,
jó volt ostoba őrületbe esni,
jó volt...jó volt Veled.

Dobay Ferenc: Nyugtató vers

Dobay Ferenc:

Nyugtató vers

Lassíts kicsit
hisz arcodra vési ráncait
a szédült világ
és ellenségnek tekint
ha mosolyogsz, nevetsz
és nem követed
romboló szavát.
Taposs a fékre
és lágyan fékezd le
szíved ritmusát
merülj el magadban
merülj el
a hullámzó óceánban
és érzed majd
a csend hívó szavát
a csend megtermi a rendet
a csend mindent helyére tesz.
Hagyd rá
hadd tobzódjon a világ
hiába már a sok nemes tett
a sok jó elgondolás.
Lelkeden keresztül belépsz
a megnyugvás tengerébe
az égbolton fényként ragyogsz
és szíved megnyugszik végre.

Az élet igazi zamatát...

Az élet igazi zamatát a gyerekek és a madarak ismerik.


(Goethe)

Aki az adott perc...

Aki az adott perc vagy óra örömét nem tudja fenékig üríteni, mert ahelyett hogy a kínálkozó szépségben merülne el, a jövőtől fél vagy a múlton kesereg, az sohasem lesz maradéktalanul boldog.


(Kun Erzsébet)

"A nyugalom simogat...

"A nyugalom simogat, a bizakodás derültté tesz, az öröm, az őszinteség kitárja a szeretet kapuit."



(Tatiosz)

Egy megértő szó...

Úristen, gondoltam, tulajdonképpen milyen kevés is kell, hogy az ember boldog legyen. Egy megértő szó, egy meleg mosoly, annak felismerése, hogy a másik élőlény is ember, nem is nagy dolgok. De ezeket az apróságokat, sajnos, nem árulják sem a gyógyszertárban, sem a közértben. Ezek olyan nemes árucikkek, amelyeket magunk állítunk elő magunkból.


(Berkesi András)

Nem szabad elfelejteni...

Nem szabad elfelejteni, hogy minden félelem, szorongás, keserűség - hívás, s ugyanígy a derű, a jókedv és a bizakodás is. S amit következetesen hívsz, az végül odajön hozzád.


(Popper Péter)

A gyermeki lélek...

A gyermeki lélek, a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik, ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök, ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz, azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.


(Konrád György)

Mindig csodákra vártam...

Mindig csodákra vártam, mint apró gyermek, hogy egyszer igaz legyen, amit mesélnek nekem, hogy lássam az angyalokat és a tündéreket, hogy kicsiny mackócskám életre keljen és dörmögve táncoljon, s hozzám dörgölőddzék, ha mindenki elhagy is. Mindig csodákra vártam! És most is, minden este úgy fekszem le, mint aki reggel talán egy más életben, más emberek közt ébred, és csak ámuldozik majd, hogy mily keserves, mily nyomasztó volt az álma.


(Végh György)

Boldog az az ember...

Boldog az az ember, aki képes megőrizni gyermeki lényét, aki nyitott a külvilág benyomásaira és apróságoknak is örülni tud.


(Margit Sandemo)

Manapság...

Manapság egyre ritkább az igazi barátság. Hogy miért van ez így? Nem tudom. Az emberek valahogy magányosak maradnak. Ismerősei, jó ismerősei még csak akadnak az embernek, de olyan barát, aki előtt hangosan gondolkodhat...



(Berkesi András)

Mit tudunk mi egymásról...

Mit tudunk mi egymásról, emberek? Semmit. Felületes jelenségeket látunk, ösztöneink csápjai nem hatolnak a lélek mélyibe, hogyan érthetnénk meg hát a tetteket kiváltó okokat? És mégis ítélünk; elmarasztalunk és megbocsátunk, holott gyakran bűnösebbek vagyunk az elmarasztaltaknál.



(Berkesi András)

Tudod...

Tudod, mostanában az a baj, hogy az emberek nem ismerik egymást. Együtt élnek, együtt dolgoznak, de fogalmuk sincs, hogy a másik mit érez, mit gondol.



(Berkesi András)

Tegnap te voltál...

 
Tegnap te voltál nékem még a minden:
mélységeket rejtő nagy óceán -
elült a szél, vihar se gyúl szívemben,
s maholnap már csak emlék vagy talán.

Emlék: szállongó füst a gyilkos őszben,
szivárvány gyűrűző hulláma tán -
ki néha felragyogsz szelíd tüzeddel
csodás szerelmek boldog hajnalán.


(Végh György)

Félsz tőlem...

 


 












Félsz tőlem, mert beléd ivódtam:
a szád: a szám, kezed: kezem -
és érzed, percről percre jobban:
benned, ha sírsz, én könnyezem.

Ó, hasztalan dobbant a lábad,
s hiába morcolod szemed -
eszed úgyis hiába lázad:
örökre megsebeztelek.


(Végh György)

Nadányi Zoltán:Estélyen

 






Nadányi Zoltán:
ESTÉLYEN

Ahogy ott ül és alig takarja
a ruhája és csak mosolyog,
gyönyörű két verssor a két karja,
villogó és forró verssorok.

Követem szép hullámát a sornak,
csupa élet, csupa izgalom.
Szerelemről, szépségről dalolnak,
napsütésről, mint az én dalom.

A sorok közt ott ver izgatottan
a szív. Másképp nem is volna jó.
A sorok közt minden, minden ott van,
ami szép és csókolni való.

Egy szerelem kezdete...

Egy szerelem kezdete csupa dátum. A megismerkedés, az első randevú, az első meghitt séta, az első érzékenyebb kézfogás, egymásba karolás, az első csók, az első vallomás, az az első érzéki összeborulás, az első ajándék, az első civódás s utána az első kibékülés - de mit folytassam? Ha egy szerelem - mint ahogy korunk megköveteli - elég rohamos, a hónap minden napjára esne valami ünneplésre, megemlékezésre méltó forduló.


(Végh György)

Egyesek szerint...

Egyesek szerint a szerelem olyan, akár egy folyó; mások szerint olyan, mint egy lökött dal. Néhányan azt mondják, a szerelem mindenhol ott van: felemelő érzés. Vannak, akik szerint a szerelem olyan, akár a nevetés az esőben.

Nadányi Zoltán: Naplemente

Nadányi Zoltán:
NAPLEMENTE

Egy fának dőlve, elmélázva néztük
A vérvörösen leszálló napot.
Oly szép volt, midőn süllyedő korongja

Mindig vörösebb színt kapott.
"Nézd a napot, nézd" – mondtad elmerülve –
"Olyan mint egy narancs, ugye olyan?"
Én nem feleltem, csak néztem a napba,

Borongó arccal, komoran.
Eszembe jutott akkor hirtelen, hogy
Mennyivel boldogabb is vagy te, lám:
Gyermeklélekkel te narancsnak nézted,
S én vérző szívnek gondolám...

Nadányi Zoltán:Bujdosás

Nadányi Zoltán:
BUJDOSÁS

Most itthagylak szépen.
Most el fogok menni,
hogy rádgondolhassak,
ne zavarjon semmi.
Rádgondolni is jó,
nemcsak veled lenni.

Milyen is lehetsz te
az én emlékemben
és milyen erővel
húzol vissza engem,
meg akarom tudni,
azért kell most mennem.

Csak így tudhatom meg,
csak így, tőled messze,
egyedül bolyongva
és magamba veszve,
azt is, hogy milyen vagy,
azt is, hogy szeretsz-e.

Nadányi Zoltán: Tudod-e?...

Nadányi Zoltán:
TUDOD-E?...

Tudod-e, mit tesz az, éjfél után,
Mikor a csend kisérteti,
Az asztalnál két gyertya lángja közt
Némán merengeni?

Tudod-e, mit tesz az, megállani
Ott, ahol zöldel a berek.
Letépni az akácfa lombjait
Hogy: "Szeret – nem szeret?!"

Tudod-e, mit tesz az, egy táj felé
Az eget nézni untalan
És egyre találgatni azt, hogy Ő
Vaj' merre van?

 

Nadányi Zoltán: Levél

 













Nadányi Zoltán:
LEVÉL

Rózsaszín levélke,
Illatos levélke,
Virágos a sarka,
Arany a szegélye.
Elolvasom százszor,
Csókolgatom áldva;
A könnyem, a csókom
Egyszerre hull rája!

Honnan tanultál ily
Szépen írni, honnan?
A lelked sugárzik
Minden egyes sorban!
Mintha csak te szólnál,
Mintha csak itt volnál...
Mintha rámhajolnál,
Mintha átkarolnál...

Kivülről tudom már,
Mi van leveledbe',
De azért olvasom,
Csak olvasom egyre.
Úgy elgyönyörködöm
Minden betűjében,
Drága kincs itt minden
Vonásocska nékem!

És ha innen-onnan
– Megesik bárkivel –
Tán kimaradt volna
Egy pont, egy kicsi jel,
Úgy érzem én, mintha
Ahhoz jussom volna,
Úgy érzem én, mintha
Meg volnék rabolva!...

Nadányi Zoltán:Igézet

 










Nadányi Zoltán:
IGÉZET

Amerre járt, mindenfelé e földön
Fényt és derűt árasztott mosolya.
Mosolyt, mely úgy igézzen, úgy bűvöljön,
Mióta élek, nem láttam soha.

Gyujtó varázs volt minden mosolyában,
Dobbant a szív, a vér felforrt nyomán.
– S amikor egyszer bánatosnak láttam,
Megszerettem őt forrón, igazán.

Nadányi Zoltán: Könyörgés

 

Nadányi Zoltán:

KÖNYÖRGÉS

Óh, csak ne néznél rám ilyen szelíden,
Ilyen megértően, jóságosan.
A lemondás gyötrelmes gyötrelmének
Így százszor kínosabb fullánkja van.

Mért nem gyötörsz? Mért nem kacagsz ki büszkén?
Mért nem fordulsz el tőlem hidegen?
Ha rossz volnál, ha kínoznál, gyötörnél,
Nem fájna úgy a lemondás nekem.

Ne nézz rám így! Így méginkább szeretlek
S még erősebben fűz hozzád a lánc.
Ne nézz rám így! Mutasd magad gonosznak;
Vess meg, kacagj ki, gúnyolj, sérts, ha – szánsz!

 

Nadányi Zoltán: A legszebb dalom

 




 


Nadányi Zoltán:
A LEGSZEBB DALOM

Legszebb dalomat akkor írtam én meg,
Amikor először megláttalak
S örök raboddá lett e szív, e lélek
Egy röpke, tűnő pillanat alatt.

Egy dalt akartam hozzád írni nyomban,
Egy dalt, amelyben minden benn legyen:
A vágy, amelytől szívem félve dobban,
Rajongás, hév, imádat, szerelem.

Töprengtem órákhosszat – de hiába.
Sehogyse ment. Zavaros volt fejem.
Oly nyugtalan voltam s oly kába, kába;
Forgott, keringett a világ velem.

"Szeretlek" – ezt vetettem csak papírra,
Töprengtem bár soká, soká nagyon.
Ez egy szó volt a tiszta lapra írva...
Ez egy szó volt az én legszebb dalom.

Nadányi Zoltán: A mi szerelmünk

Nadányi Zoltán:
A MI SZERELMÜNK

A mi szerelmünk ne legyen más,
Csak egy szép tiszta gyermekálom;
Tavaszi harmat csillogása
Bimbó virágon.

Sohase forrjon fel a vérünk,
Sohase gyúljunk szenvedélyre;
Égő vággyal sohase nézzünk
Egymás szemébe.

...Mikor leszáll a csöndes éjjel,
Kéz kézben a kis kertbe menjünk...
Ebből álljon csak, ez legyen csak
A mi szerelmünk...
 
S zárjuk le itten ajkainkat,
Hajtsd fejedet vállamra szépen...
Nézzük, hogy' fénylik a sok csillag
Ott fenn az égen...

S jusson eszünkbe, hogy a csillag
Nagymessziről gyönyörű fényes;
De ha felszállottunk hozzája,
A fény, a sugár semmivé lesz...

Sehol...

Sehol olyan szabad nem voltam, mint a kedvesemmel az ágyban. Átszellemült rögtönzés, markomba illő tökéletességek, remek kis zümmögések, alig mozduló testek belső ámokfutása, egyszerre érkező és szembetalálkozó gyönyör. Akarhatod minden percét-porcikáját, harci ábrándod lehet egy másik ember teljes meghódítása, agyoncsaphatod a vetélytársadat, ez mind szép és természetes, ez mind igen állatian emberi.


(Konrád György)

Az én karom...

 




 



 


 
Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szívemre verődik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem.


(Lesznai Anna)

Nadányi Zoltán: Ha azt rebegnéd...

 

Nadányi Zoltán:
HA AZT REBEGNÉD...


Ha azt rebegnéd egyszer: értlek,
Nem fájna nekem úgy az élet,
Nem volna a kereszt nehéz.

Ha egyszer azt rebegnéd: szánlak
Öröm volna nekem a bánat
És kéj a kín, a szenvedés.

Ha egyszer így szólnál: szeretlek,
Azt hinném, a szívem reped meg
Az örömtől, mely rámszakad.

S ha nem szólnál, csak rámborulnál,
Keblemre egyszer odahullnál,
Akkor volnék legboldogabb...

Nadányi Zoltán:Tűz

Nadányi Zoltán:

TŰZ

Mennyi, mennyi tűzzel ölelnélek által,
Mennyi szenvedélyes, forró lángolással!
Mennyi, mennyi tűzzel forradna, tapadna
Égő, szomjas ajkam édes ajakadra!

Ó mily tüzes szókat súgnék a füledbe!
Mindenik perzselne, mindenik égetne!...
És ezt a sok tüzet mind magamba fojtom...
Ez a tűz, ez a tűz emészt belül folyton...

A szerelem nyila...

A szerelem nyila sohasem kérdezi, kit vegyen célba.


(Margit Sandemo)

A szerelem legszebb kifejezése...

A szerelem legszebb kifejezése az érintés. Elég lehet csupán egy pillanat, nem számít az idő, kizárólag az érzés, ami ott lakik bennünk.


(J.J. Stalter)

Nekem az érintés a fontos...

Nekem az érintés a fontos. Amikor megfogom a másik kezét, tenyerembe zárom, és érzem az erei lüktetését, a szívverését, a teste melegét. Az érintés elég, hogy érezzem a másik szerelmét. Az érintéssel a lélegzésünk is közössé válik. Minden érzés ebben az érintésben egyesül.
 

(J.J. Stalter)

Nem mondod, hogy szereted...

Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem.


(Oravecz Nóra)

Ha gondolsz valakire...

Ha gondolsz valakire, azonnal ott vagy, ha történik vele valami, azonnal érzed, s ha mélyen szeretsz valakit, kilépsz az időből, s az örökkévalóságot éled tovább.

 

(Müller Péter)

Szeretlek

Szeretlek
és folytathatnám: szeretlek, mint...
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevésbé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy,
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van, vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
szeretlek!



(Ágai Ágnes)

Nagy Csaba: Maradj

Nagy Csaba:

Maradj

Ne menj még, maradj!
Csak a nyár szedte fel
sátrát s baktat nagy-
léptekkel az idő gyalogútján,
Nézd az alkony is
fejét lehajtva könnyeit
hullajtja piros szemeivel
a távoli domb után.
Tudom a múlt mély-
szántotta nyomait
erőtlen szellő
vissza nem takarja,
mégis feledned kell,
hogy emelt fővel
nézhess a meg-
maradt holnapra.
Tudod, ismét eljön
minden sorban, a napok,
az évszakok, velük
egy új idő köszönt rád,
Édes csókjainkban
ott is megtalálod
a legtisztább fényt,
szíved boldogságát.

Szeitz János: Őszbúcsúzás

Szeitz János:
 

Őszbúcsúzás

Fáznak a házak a ködtakaróban.
Reszket a fű is deres palástban.

Szőlőszár tövén, téltakarónak
fagytól megóvni magát, az avar
ágyat vetett, barna bunda alatt.

Hűvös, de szép ez az őszbúcsúzás.

Havas Éva: Tél kopogtat

Felhős, ködös napok járnak,
sajnos vége lett a nyárnak.
Árokparton fagyok ülnek,
tücskök már nem hegedülnek,
langy napokról álmodozva
lombját hullatja a bodza.

Avarszőnyeg fed már mindent,
angyal lesi föntről: itt lent
szürkébe bújt szív és lélek,
az emberek attól félnek
sosem lesz a télnek vége
- úgy vágynak a melegségre!

De a meleg messze kószál,
sőt, lehet, hogy sosem volt tán
- álmodták csak a kék eget,
és hogy fentről fény integet -
hegyen túl már tél kopogtat,
szív nyárról csak álmodozhat!

William Cullen Bryant:November

William Cullen Bryant:November

Távozó nap, még egy utolsó mosolyt adj!
A párán, ködön át, egy víg mosoly még átköszön
Mielőtt megfagy a föld s a szél tombolni kezd
És a meztelen mezőt szitáló hó teríti be.
Még egy mosolyt a barna hegyeknek, a csupasz fáknak
A zord szikláknak, melyek nyáron füstöt pipálnak
És a szép kék enciánnak, mely utolsónak maradt
S most a szélben egyedül bólogat, magányosan.
Még jön pár fényes nap, méhecske döng
S zümmögve repül a sövény mellett tova,
A barnásra fakult réten tücsök ciripel,
S az emberek arcukat fürdetik e kései sugárban.
Még egy gazdag mosolyt, aztán jöhetnek
A sötét napok, a szelek s a tél metsző fagya.

Boda János: Őszi álom

Boda János:

Őszi álom

A nyár hamvait sodorja a szél
a virágok szirmain lebbenő levél
a földre hullván már álmodni kél.

Megkopnak lassan a nyár végi képek,
ahogy az emberek is másként lépnek.
Nyomában elhalkulnak a szívverések
és tovaszállnak a napsütötte szép emlékek.

Az erdő mélyén szundít egy őz,
álmából lassan fölkél az ősz.
Lepkeszínű árkokat fest föl az alkonyi égre
és a szunnyadó fák levelét sárgítja be mérge.

Ilyenkor hamvad legszebben a naplemente,
narancssárgás fényeket szór szét a rengetegbe.
És mi csak bámuljuk meredten a buszablakon át
ahogyan ránk borítja gyönyörűszép aranyporát.

Csak maradj mindig nyugodt!

Csak maradj mindig nyugodt! Nem az számít, mi történik, hanem az, hogy mihez kezdesz vele.



(Martina Cole)

Szeretni...

Szeretni élénk színekkel lehet. Sosem vágytam fakó változatra. A szeretet méregerős. Sosem kívántam felhígítani. Nem ijedtem meg a hatalmasságától, de fogalmam sem volt, hogy olyan megbízható is lehet, amilyen a nap járása. Hogy a szeretet naponta meg tud virradni.


(Jeanette Winterson)

Érezve, tapintva...

Úgy kell (kellene) járnunk az életben, megalkuvás nélkül, szigorú örömmel, mintha utoljára járnánk ezen az úton: nem a halál gondolatával, hanem az élet ízét ízlelgetve, habzsolva és tobzódva a percenként múló, de pillanatonként újraszülető élményekben. Érezve, tapintva minden mozzanatát. Nem a búcsúzó bánatával, hanem az érkező friss örömével.
 

(Hankiss János)

Carpe diem

Carpe diem – ez nem azt jelenti számunkra már, hogy észtvesztve tobzódjunk, hanem hogy tudatosítsuk magunkban életünk szépségeit, észleljük környezetünket és becsüljük a nyugalmat, amely körülvesz.


(Hankiss János)

Aki kopatlanul megőrzi...

Aki kopatlanul megőrzi magában a gyermekkori játék örömét, annak üdék a gondolatai és egészséges marad a lelke. Az megsokszorozva képes felszínre hozni belső palettája színeit, s mindig kapcsolatra kész, ami önmagában elég erőt ad ahhoz, hogy fonákjára fordult hangulatait helyrebillentse.



(Kun Erzsébet)

A világ tele van csodával...

A világ tele van csodával, ám mi elvesztettük a képességet, hogy észrevegyük mindennapjainkban a varázslatot.


(Joanne Harris)

A felnőtt boldogsága...

A felnőtt boldogsága a csend. A lélek csendje, az érzések harmóniája. A felnőtt ember ebben a komoly csendben éli meg az öröm nagy pillanatait.
 

(Hankiss János)

Szeretni jó...

Szeretni jó, de a módját tanítani kell. Föl akarunk állni, járni akarunk, de kell valaki, aki fogja a kezünket, segít megtartani az egyensúlyunkat, terelget, és fölemel, ha elesünk.



(Jeanette Winterson)

Begyógyulnak a sebeink...

Begyógyulnak a sebeink, ha szeretnek és szeretünk. De ha magunk alkotunk titkos társaságot, és megszállottan keressük azt a másik "egy"-et, akit esetleg be tudnánk fogadni, akkor szükségszerűen csalódni fogunk, és elmarad a gyógyulás.


(Jeanette Winterson)