2015. július 29., szerda

Boldogabb

 
Boldogabb

Néha azt hittem, egyedül vagyok,
pedig csak magam...
Néha azt hittem, önmagam vagyok,
pedig csak egyedül.
S mintha volna ok,
most tényleg önmagam vagyok.

Lassan jöttél, és egyre közelebb
érezlek téged.
Lassan jöttél bár, minden lépésről
hagytál egy képet.

Aztán hirtelen reggel hallottam
ahogyan álmodsz,
mígnem valami mámoros álom
tapadt a számhoz.

Ilyen nem volt még. Talán neked sem.
Úgy akartalak...
S ahogy ágyadban helyem van, talán
benned is akad.

Néha azt hittem, egyedül vagyok,
pedig csak magam.
Néha azt hittem, önmagam vagyok,
pedig csak egyedül...
S mintha volna ok,
most veled boldogabb vagyok.


(Horváth Csenge)

Érkezés




















Érkezés

Érted kívántam, bár lehetnék más:
valami szelíd, tiszta villanás
árnyékod arcán. Aztán ott benned.
S újjászültem én minden volt-tervet,
hogy te beleférj. Nem volt fáradtság.
Lelkem ökölbe szorítottan várt.
Mozdult görcsösen benne apránként
minden érzelem. Aztán hozzád ért.
Kitört. Bármilyen poros úton járt,
végül tenálad színtisztává vált.
Nem is keresett. Csak úgy megtalált.
S most, bár árnyékod küszöbére állt,
te köszöntötted, beljebb engedted.
Érted én azt, te értem ezt tetted.


(Horváth Csenge)

Örök szerelem

 
Örök szerelem

Néma hangod
Nekem szebben beszél,
Mint száz pacsirtadal.
Lelkem hall, szívem érez,
Boldog vagyok, mert létezel,
Mert élsz!
De az idő múlásával,
Elveszítjük ragyogásunkat.
Most már örüljünk addig,
Míg láthatjuk egymás
Pislogó fényét!

(Nagy Lajos Gábor)


Ragaszkodás

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ragaszkodás

Már épp elég veszteség ért ahhoz,
hogy minden tünékeny pillanathoz,
amit még itt ez az alkonyat hoz,

ez a szép, parázs-sugaras este,
amely rőt selymét arcomra ejtve
fényt szikráztat könnytelen szemembe;

és hiteget még kicsinykét, mintha
elpazarolt időm fölülírva
életem végén új kaput nyitna,

és ott várna rám valami: bármi,
amit érdemes volna még látni,
akár Vakon is, és megtalálni.

A lényeget lelkem rejtekében,
s otthonra lelni a mindenségben;
szóval valamiképpen úgy érzem:

már épp elég veszteség ért ahhoz,
hogy ragaszkodjak a pillanathoz,
amit ma itt ez az alkonyat hoz.

(Bieber Mária)

Hallottál már a szív intelligenciájáról?...

 
Hallottál már a szív intelligenciájáról? Arról van szó, hogy felismerjük a boldogságot, ha a lábunk előtt hever, legyen bennünk bátorság és elszántság, hogy lehajoljunk érte - felvegyük, és meg is őrizzük.
 
(Marc Lévy)
 

A pillanatokat meg kell élni...


A pillanatokat meg kell élni, a várakozás bűn, mind az eljövendő idő ellen, mind a jelen pillanat ellen, amelyet az ember épp semmibe vesz.

(Neil Gaiman)

A szeretet a legnagyobb erő...

A szeretet a legnagyobb erő. Ez köt össze mindent és mindenkit. Ezért érdemes élni. Ettől lesz tiszta a szíved.

(Wendy Higgins)

Megtalállak

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Megtalállak

Megtalállak minden nap magamban,
lehet, hogy ezt mindig így akartam,
mert most itt vagy minden rebbenésben,
érzem ezt, és olyan jó, hogy érzem.

Megtalállak minden nap magamban,
ott vagy minden apró mozdulatban,
délután a fáradt napsütésben,
s mindenféle rutin semmiségben.

Megtalállak minden nap magamban,
érzékellek minden hangulatban,
látom magam szemed ablakában,
lásd az évek elférnek a mában.

Megtalállak minden nap magamban,
mozdulatlan csendben, halk szavakban,
mert benne vagy minden pillanatban,
boldogságban, bánatban, haragban.

Megtalállak minden nap magamban,
tetten érlek kicsiben és nagyban,
s mert idővel gondolatunk egy lett,
észreveszem magamat tebenned.

Megtalállak minden nap magamban,
ennél többet tőled nem kaphattam,
de ezt én már régen visszaadtam,
megtalálhatsz minden nap magadban.


(Kállay Sándor)


Az az ember cselekszik helyesen...

 
Az az ember cselekszik helyesen, aki hajlandó megőrizni magában a gyermekkor egy részét, és lénye egy zugát fenntartja a tovább élő álmoknak.
 
(Marc Lévy)
 

Ne tartsd meg az egészet magadnak...


Mindabból, amivel a Föld megajándékozott bennünket, a legszebb, a legboldogítóbb az, ha osztozhatunk - ez tesz minket emberré. Aki nem tud mással megosztani, annak csökevényesek az érzelmei.
 

(Marc Lévy)

Ne tartsd meg az egészet magadnak. Másoknak is szüksége lehet arra, ami benned él. Úgyhogy legyél nagylelkű. Hívd meg őket a benned rejlő szigetre.

(Charles Martin)

2015. július 26., vasárnap

A holnap...

 
Nem sikerült ma hidat verni a szomszédainkhoz? Nagy baj. De ha holnap nem fog többé árok elválasztani, akkor híd se kell majd. A holnap mindig ma kezdődik.
 
(Balázs Béla)
 
 

Este

 
Este

Szememben álom hunyorog,
Szemedre csókot mormolok.
Ágyam az ágyad - ágyazod,
Szívemben szíved rám ragyog!


(Ujvári Lajos)

Verselés Neked

 
Verselés Neked

Vágyva szeress, mint
zöld fűszál a hajnali harmatot,
némán szeress, mint
kék pillangó a régi illatom,
lágyan szeress, mint
friss szellő, ha hajadat lengeti,
távolból szeress, mint
Nap a Holdat, bár el nem érheti.
Akkor is szeress,
amikor nem lehetek ott Veled,
annyira szeress,
mint én, mikor írom e versemet.

Mindez fikció, puszta képzelet,
csupán toll vezette a kezemet.
Rímnek kellett egy csodás szerelem.


(Behon Istvánné)


Lélektársam

 
Lélektársam

Ezer életet bejártam,
Lélektársam nem találtam.
Most a sorsom fordult jobbra,
Lelkem mása sorsom sorsa.

Lelkem párja, fényes társa,
Benned lobban szívem lángja!
Szemed csillag, kéken éget,
Elmerülök, benned élek!

Ott vagyok, hol szíved dobban,
Vérem ott eredbe csobban,
Ott oldódik fel az énem,
Egy vagyunk mi benn, ezt élem!

Teremtünk mi szép csodákat,
Egység-dalból fény-ruhákat.
Végtelenből jött szerelmünk,
Íme, most egymásra leltünk!

(Ujvári Lajos)

Csók vagy a számon

 
Csók vagy a számon

Szép csók vagy a számon,
Zeng az ég mint nyáron,
Eső hull, vagy könnyem,
Reszket a szív közben,

Egység dala hívott,
Téged is tanított,
Lelkünk íme egyben
Együtt fenn a mennyben

Kedves, a szívedben!

(Ujvári Lajos)

Éget a Fény

 
Éget a Fény

Mert fázik a lelkem e földi világban,
De olvad a jég a szív tetején,
Hisz két szemed átjár a lelkem ölén.
Két karod óvja a szívemet újra,
Azt életek óta a zord magány húzta,
De feljő a Nap, már éget a Fény!

(Ujvári  Lajos)


Szeretni valakit a szíved mélyéből...

 
Szeretni valakit a szíved mélyéből, ez a legegyszerűbb dolog a világon. Akkor miért ilyen nehéz?
 
(Yazawa Ai)

Nem velünk van a baj...

 
Nem velünk van a baj, hanem azzal a móddal, ahogy kinyilvánítjuk egymásnak a szerelmünket. Ha elfogadnánk, hogy léteznek problémák, akkor együtt tudnánk élni ezekkel a problémákkal, és boldogok lennénk.
 
(Paulo Coelho)
 

Minden ember hibázhat...

 
Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.
 
 
(Tihanyi Márk)
 
 

Tudnak rólad, és szeretnek...


"Az angyalok azt üzenik neked, hogy nagyon fontos vagy az Istennek! Nemcsak magadnak, Neki is létfontosságú az, hogy vagy!"

Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sok milliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti. 
 

Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen.
Az angyal azt üzeni: nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Az örökkévaló története az is, ha bármi történik veled. Drámád az Ő drámája, bajod az ő baja, fájdalmadban Ő is benned fáj. Lehetsz a fia vagy a lánya - és valóban végtelen sok gyermeke van -, de mindegyik fontos neki: a szívügye. Nem veszhetsz el!
Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.
Ahogy azt is üzeni, hogy ha nem hiszel neki, kérdezd meg azt az embert, aki szeret: ő is tudja, mennyire fontos vagy. 

(Müller Péter)

2015. július 20., hétfő

Naplementék világa

 
Naplementék világa

Szobámba özönlik a naplemente
minden délután, minden este,
rám kéretlenül szórja színeit,
s én borzongva nézem, élvezem
e vad művész tobzódó képeit.
Mindig más,
van, hogy szürkeség,
de inkább
a színek tengerébe vész,
s ahogy a Nap vászna
a felhők bolondos világa,
az ecset a fények lángolása.
Néha oly színes,
hogy én el sem hiszem,
s lelkem is ott lebeg
e színpompás, vakító képeken.
Szemben népes madárcsapat,
ők igazán oly boldogak,
hisz ha kedvük tartja,
szárnyra kelnek,
s hasítva fénycsóvák
s felhők közé
e szépség alkotói lesznek ők is.
S én is boldog vagyok,
mert egy festő, ki nagy
nékem, minden nap ad
egy Földön túl lángoló világot.


(Dobay Ferenc)


Ember vagyok

 
 
Ember vagyok

Ember vagyok, embernek születtem,
de belül mégis valami más,
kősziklák közt vergődő porszem,
könnycseppben létező kacagás.
Ember vagyok, de néha érzem,
hogy szűk ez a tér nekem,
szeretnék madárrá válni,
és szállni a magas bérceken.
Szelek szárnyán suhanva, szállva
dicsérném Istenem,
viharban, fagyban meg nem állva,
hirdetném Őt, a végtelent.
De ember vagyok, embernek születtem,
egy földhöz ragadt isteni más,
szárnyak nélkül hirdetem mégis
Teremtőnk örök diadalát.
 
(Juhász Magda)
 

Szelíd, szerelmes fohász

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szelíd, szerelmes fohász

Hiába mondod, nem lehet,
hogyha a szív mégis szeret.
Menekülnél, de mit sem ér,
az érzés mindig visszatér.
Ha életemnek vége lesz,
ne büntess érte Istenem,
ítélj meg engem szelíden,
és ahol én, majd Ő is ott legyen.

(Juhász Magda)

Beszélj kedvesem

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Beszélj kedvesem

Mondj nekem valamit,
nem baj, ha nem igaz,
csak legyen benne valami jó,
egy szemernyi vigasz.
Én elhiszek mindent,
mert hinni akarok,
szavak lágy tengerén,
ringatózhatok.
Beszélj, beszélj csak kedvesem,
s míg az idő szalad,
bódultan hallgatom,
a sok kedves szavad.
Beszélj, beszélj csak kedvesem,
oly rövid az élet,
hogy nem minden szó igaz,
- köszönöm néked.

(Juhász Magda)

Válladon

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Válladon

Fejem válladra hajtom,
ennyi az, mit adhatok,
mert nézd, jő már az alkony,
hová tűntek a napok?
Válladon megpihenve
tán csendesedik a szív,
folyama zúg sietve,
fölötte ragyog egy híd.
Színesebb lett a világ,
de ez csak egy pillanat,
mégis lesz talán virág,
míg le nem bukik a Nap.

(Juhász Magda)

Veled















Veled

Szeretnék futni a réten,
kéz a kézben veled,
leheveredni a fűbe,
nézve a kék eget.
Szeretnék kacagni veled,
kitárva két karom,
nem törődni a világgal,
csak ölelni téged nagyon.
Szeretnék futni a réten,
és ott ahol senki se lát,
érezni szeretném még egyszer,
a szerelem boldog diadalát.

(Juhász Magda)

Ez a szeretet jutalma

 
Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
 
 
(Gary Chapman)
 

Szenvedély és szenvedés


 Szenvedély és szenvedés

   Aligha van valaki, aki nem vette még észre, hogy ez a két szavunk mennyire hasonló! Ha elfogadjuk, hogy a nyelv nem véletlenül összeállt betűk halmaza, a hasonlóságnak értelme kell, hogy legyen. Ráadásul a hasonlóság nem csak a mi nyelvünkben van meg. A latin „passio” szenvedést jelent (ismerhetjük a szót a Jézus szenvedéseit bemutató passió-játékokból), míg passziónak valamilyen élvezetes időtöltést nevezünk. Az angol „passion” szó egyaránt jelent dühöt, kínszenvedést, de szenvedélyt, sőt akár szerelmes hevületet is. (A magyar nyelv rajongói - köztük e sorok írója is – hajlamosak abba a hibába esni, hogy csak a mi nyelvünk képes mélyebb összefüggésekben, szerves rendszerben gondolkodni. Valójában ez minden nyelvben így van, legfeljebb a mienkben és más régi nyelvben teljesebben megmaradt, mint a sokszor „modernizált”, és a természettel együttélő kultúráját feladó népeknél és nyelveknél.)
   A szenvedély, szenvedélyesség nálunk általában pozitív érzésnek számít – kivéve, amikor túlzássá, szenvedélybetegséggé válik. Szenvedélyesen szeretünk szeretni, szenvedélyesen tudunk gyűlölködni, játszani, szenvedélyünk lehet a mozi, a foci, a bélyeggyűjtés, az Internet vagy a munkánk is. Legszebb regényeink, drámáink mind a szenvedélyes szerelemről szólnak. A szenvedélytől mentes embert gyakran „langyosnak”, unalmasnak, szürkének tartjuk. Ezért elsőre nem is értjük, mi rossz lehet a szenvedélyben. Csak akkor tapasztaljuk meg, amikor valami miatt nem tudunk kedvenc passzióinknak hódolni, szenvedélyünket nem tudjuk kiélni, vágyunkat kielégíteni. A hiányérzetből csakhamar szenvedés lesz. Megtapasztaljuk, hogy az öröm és a kín milyen közel járnak egymáshoz. Ahogyan a szerelmes ember is ugyanezt éli meg. Többnyire nem halunk bele a beteljesületlen szerelembe sem Rómeó- és Júliaként, de „kutyául” tudunk szenvedni. Ám a megélt lelki gyötrelmek nem akadályoznak meg bennünket abban, hogy továbbra is szenvedéllyel éljük meg az életünket.
   Ez hát a kapcsolat a szenvedély és szenvedés között. Minél hevesebb a szenvedély, annál mélyebb a szenvedés. Égig érő magasság és feneketlen mélység. Ahogyan a szenvedélybetegségekben, más szóval függőségekben szenvedők érzik ezt a legjobban. És nagyon nehéz megmondani, mikor válik a szenvedély függőséggé, hol az a pont, amikor a hiány már elviselhetetlen szenvedést vagy fizikai tüneteket okoz, netalán amorális, visszavonhatatlan cselekedetekre ösztönöz.
    Természetes igényünk, hogy keressük az örömet adó élményeket és elkerüljük a fájdalmasakat. Ezzel mindenki így van. De a bölcsek már igen régen felismerték, és tanítják máig is, hogy lehetetlen csak az örömteli pillanatokban élni – legalábbis, amíg az örömöt az anyagi, testi világban keressük. Itt ugyanis minden mulandó, ahogyan nem szerezhetünk meg bármit, úgy nem is tarthatjuk meg mindörökre, amit elértünk, megkaptunk. Ezek a felismerések vezették Buddhát azokhoz a tanításokhoz, amelyekhez hasonlókat másutt a középút bölcsességeként ismernek.  A boldogságot nem kötni földi célokhoz, személyekhez, és nem ragaszkodni semmihez, ami múlékony és elveszíthető – talán ez a lényeg. A legnagyobb nehézség pedig az, hogy a szenvedélyekben élő, gyönyört kereső ember egyszerűen képtelen elképzelni, elhinni, hogy létezik a megvilágosodottság állapota, ahol a boldogság és öröm állandó állapotaiban lehet élni, amihez hasonlókat a legnagyobb gyönyörben is csak pillanatokra vagyunk képesek megélni, megtartani viszont egyáltalán nem. És ez a meg nem értés szüli azt a gondolatot, hogy a buddhizmus és a Tao valami fakó és örömtelen életet követelne meg.
   Pedig nem így van. A buddhizmus egyik eszménye például a „négy mérhetetlen” megvalósítása. Ezek: a mérhetetlen szeretet, a mérhetetlen együttérzés, mérhetetlen öröm és mérhetetlen „közömbösség”. A mérhetetlen öröm, (amit úgy is jellemeznek, mintha a tökéletességet elért lények az állandó orgazmus állapotában lennének) csak a mérhetetlen szeretettel és együttérzéssel együtt érhető el. Fontos, hogy az együttérzés alatt ne passzív sajnálatot értsünk, hanem aktív segítőkészséget, mert a sajnálat gyökere a félelem, önféltés, az együttérzésé pedig a szeretet. A negyedik tulajdonságot nem véletlenül tettük idézőjelbe. Ugyanis nem lehet pontosan lefordítani, ahogy számos más szanszkrit, tibeti, kínai, japán stb. kifejezést is csak körülírni tudunk. Fordítják egykedvűségnek, rendíthetetlenségnek is, de ezek sem pontosabbak. Ha valóban közömbösségről lenne szó, ez kizárná a másik három megvalósíthatóságát – ezt nem nehéz belátni. Épp ezért nem értjük, mi is lenne ez a negyedik tulajdonság. A nyugati logika nem szereti a negatív definíciókat. Amit a keletiek „nem kettősség”-nek neveznek, mi egységnek fordítjuk, pedig az első a pontosabb. Így ez a „közömbösség” is talán a legpontosabban „szenvedélytelenség”-ként lenne értelmezhető. Hiszen a szenvedély elkerülhetetlen ellenpólusa a szenvedés, és a buddhizmus éppen a szenvedéstől mentes életre szeretne megtanítani mindenkit. És ha igazuk, van, ennek a szenvedélyektől való szabadság az útja. Gyönyörteli élet, szenvedély és ragaszkodás nélkül. Más szavakkal az arany középút követése.
    De ehhez még keletre sem kell mennünk, hiszen méltatlanul hanyagolt költőnk, Vörösmarty Mihály is megírta:

„Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.”
(A merengőhöz)
                                                                                                                (Kövesi Péter- www.ezotanito.com)

2015. július 15., szerda

Aranyosi Ervin: Lélektükör

 
Aranyosi Ervin: Lélektükör
 
Szeretet kísérjen át az életeden,
megértés és hála, méltó társad legyen!
Fogadd el az élet száz, apró csodáját,
s enged hogy tiédet, mások megcsodálják.
Egyedi vagy, s mégis az egésznek része.
S benned ott a világ lüktető egésze.
Engedd szép fényedet, hogy másokra hasson,
eltévedt lelkeknek jó utat mutasson.
Ha a helyes utat járod egész végig,
lelked megkönnyebbül, s felemel az égig.
Hosszú szép utadon becsülj minden társat!
Bennük a tanítót, lelked tükrét lássad!
 
 

Aranyosi Ervin: Kísérődnek jöttem!

 
Aranyosi Ervin: Kísérődnek jöttem!
 
Kísérődnek jöttem, hát ne kövess, kérlek!
Ne is menj előttem, mint vezető lélek!
Gyere csak mellettem, légy a méltó párom,
te is kísérj engem, által a világon.
 
Kísérődnek jöttem, ne akarj vezetni!
Látni is akarlak, s őszintén szeretni.
Lépteinknek hossza szépen igazodjon,
megértő mosolyunk fényesen ragyogjon.
 
Kísérődnek jöttem, s te is kísérj engem,
lásd a szerethetőt, lásd az embert bennem!
Kézen fogva menjünk által a világon,
s amíg tart az élet, te légy méltó párom!
 
 

Aranyosi Ervin: Egymás szemében

 
Aranyosi Ervin: Egymás szemében
 
A szem a lélek tükre,
s lelkedet kémlelem.
Vajon, mit gondol rólam,
boldog-e én velem?
 
Ám látom, te is nézel,
valamit keresel,
s ha megkapod a válasz,
tán boldogabb leszel.
 
Egymás szemébe nézve
kémleljük a jövőt,
mit hozhat szép szívünkre,
új álmokat szövőt?
 
Napot és holdat látunk?
Hová vezet az út?
Mennyország lelkünk mélye,
vagy feneketlen kút?
 
Elvész-e minden álmunk,
vagy most kél szárnyra csak?
Milyen választ találunk?
Annyiszor láttalak.
 
Hát eggyé kéne válnunk,
– a kétség elszakít –
így együtt kell megélnünk
egymás szép álmait!
 
 

Szeretem

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szeretem

Szeretem, ha beszélsz hozzám,
Gondolatod felém jár.
Szeretem, ha hallgatsz, nem írsz,
De csönded is megtalál.

Szeretem, ha fürkészhetem,
Miért hallgatsz, miért nem írsz,
Szeretem, ha újra hallak,
Megint mesélsz, újra nyílsz.

Mondtam már?
Jó veled.


(Berbor István)

Szeretem II

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szeretem II

Szeretem a hűvös estét, harmathozó pirkadást,
szeretem az őszi reggel fűszerkertes illatát.
Szeretem, ha megérintesz, hallhatom, hogy lélegzel,
szeretem, ha elpilledve a vállamon ébredsz fel.


(Berbor István)


Szívem zenéje

 
Szívem zenéje

A zene olyan,
mint tengernek habja,
körülvesz,
elandalít,
elrepít oda,
hová szíved visz,
hová madarak röpítenének el.
Elmerülsz a hangok
lágy hullámaiban,
s a mélyből feltörő
pezsgő örvények
színes viharában.
Ez a zene,
mely véredből véredbe
ömlik,
újjászüli álmod,
s ott állsz újra
egy új világra várva.
Ó végtelenek zenéje,
fürödjek benned
míg élek,
ne hagyj el,
s aztán én is legyek
egy vigasztaló dal,
egy fénysugár
ott fenn,
a csillagporos égen.

(Dobay Ferenc)

Hol van odakint a boldogság?

 
Minden csak erről szól: jobb, nagyobb, szebb, hatalmasabb, gazdagabb, híresebb. Annyira lefoglalnak minket a külsőségek az életben, hogy elfelejtjük, minden erő belülről jön. Meg kell tanulnunk, hogy befelé kell tekintenünk, és amit belül találunk, annak örülhetünk igazán. Hol van odakint a boldogság?
 
 
(Tihanyi Márk)
 

Testvérek. Micsoda isteni adomány!

 
Testvérek. Micsoda isteni adomány! Ezt sose vegyétek magától értetődőnek! Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra!
 
 
(Lisa Jewell)
 
 

Szakítsunk időt egymásra!


A beszélgetésnek csak akkor van igazából értelme, ha türelmesek vagyunk a szavakhoz, a beszélgetéshez. Szakítsunk időt egymásra! Az egymásra fordított idő a szeretet igazi mértéke.

(Eginald Schlattner)