Már semmi sem lesz olyan, mint rég, de rajtunk múlik, hogyan tekintünk erre a napra. Széppé tehetjük, csak rajtunk múlik minden. Egy gyertya fénye meleget adhat, egy ima átölelő vigaszt nyújthat, és ha van mellettünk valaki, akit szeretünk, már mindenünk megvan. Hálát érezhetünk a szívünkben.
(Deverdics Éva)
" Hagyd , hogy néha elragadjon az éjszaka , nézd a csillagokat és engedd , hogy megrészegítsen a végtelenség érzése . Az éjszaka a maga minden sötétségével ..egyben út is a megvilágosodás felé . Az éjszaka , melynek misztériumai közelebb visznek minket Istenhez , olyan , akár a sötét kút , melynek a legmélyén szomjoltó víz van : fekete árnyaiban , valahol ott rejlik a láng , amely fellobbanthatja a lelkünket "
(Paulo Coelho)
Wass Albert : Őszi hangulat..
Úgy kell most berendezni a lelkünket a közelgő hideg télre, mint az otthonunkat. Ki kell takarítani a koszt belőle, időről időre, be kell gyújtani, hogy ne fázzunk. Legyen a lelkedben egy kis zúg, ami csak a tied, ahol meg lehet pihenni és szeretni lehet az életet egy hűvös estén. Zárd be a lelked ajtaját is, ne engedd be aki gyanús, aki meglophat, az álmokat, vágyakat rablóktól védd meg lelked otthonát. De engedd be, ki szeretettel lépi át házad küszöbét, lásd vendégül és öleld meg, ha búcsúzik. Tartalékolj a télre éléskamrádban nyugalmat, békét, csendességet, vidámságot kis színes befőttes üvegekben. Szelektálj. Dobáld ki végre a sok régi kacatot, a sérelmeket, a bánatot, húzd ki a rozsdás szögeket lelked falából. Legyen helye az újnak, az érkező szépségeknek. Táplálékod legyen egy jó könyv, egy zene, bármi, ami által több leszel.
Eljött az ősz, mint minden évben,
s hogy miért kedves énnekem?
Talán, mert folyton megcsodálom,
színessé teszi életem..
Kimegyek hát egy árnyas parkba,
s körül hordom tekintetem.
Figyelem múló szép varázsát,
hogy mit mutat megint nekem.
Levelek szállnak ágról-ágra,
kergeti őket lenge szél.
Elmúlást hozva a világra,
egy újabb tavaszról mesél.
Hallgatja Napunk fenn az égen,
aranyló fénye megkopott.
Nem ragyog úgy, mint nem oly régen,
fényéből tán a Hold lopott.
Nézem a fák színes ruháit,
mind-mind bohócnak öltözött.
Érzem bohémmá őszült lelkük
mesevilágba költözött.
Talán a Föld most halni készül?
Vagy csak álmodni megpihen?
Megállna örök körforgása?
– Az nem lehet, én nem hiszem!
Mégis leveti rőt ruháját,
eldobja mind a színeket,
pucér fákat már nem takarja,
s a gúnyos szél megint nevet!
Nézem a megalázott fákat,
hisz nem csak levelük veszett,
hitük sincs már, s tán tőlem várnak,
új tavaszra ígéretet.
Ne sírjatok, nincs minden veszve,
épp csak a szél megágyazott,
álom borul a nagy világra,
s ne félj te fa, nem vagy halott!
Csupán csak megpihenni kéne,
tavaszra erőt gyűjteni,
álmodni boldog, szebb világot,
amit új év tölt majd teli.
Nem múlik el soha az élet,
egy nap majd újjá születik.
Legyetek büszkék a jövőre,
ti lesztek majd a szüleik.
Az elmúlás csak pillanatnyi,
halált új születés követ.
Nehezen megy, ki menni készül,
s örül, ha újra eljöhet.
Kísérjen halkan öröm-óda,
zenéljen hozzá kósza szél.
Álmod erőd majd visszaadja,
hogy újra élő, s szép legyél!
Magányod, meg nem értettséged ne adjon okot arra, hogy feladd szívbéli reményed...
Hidd el, hogy egyszer csak jön valaki, ki a lelked látja, a fényét, s színeit...s azokat őszintén csodálja!
Mert nem egyedüllétre teremtett az Isten, társat szánt neked, hogy boldogan élj, s tapasztald az egységet.
Van valaki a világban, ki feléd halad, ezen a földi utazásban…
Bízz benne, hogy már közel van, s lassan megérkezik…szívetek egybeolvad s erősen fénylik!
Sorsod, hogy tapasztald, éld a szeretet legmagasabb, legigazabb valóságát! Higgy benne, hogy lélektársad feléd tart, s hamarosan egymás kezét fogva haladtok együtt az élet útján…
(Sándor Judit)
Kívánom, hogy tudd felidézni a szép emlékeket, hogy erőt gyűjthess, hogy feltöltődhess, hogy szeretettel teli szívvel kezdhesd a napodat. Mert azok, akik egyszer már nyomot hagytak benned, szívedben örökre otthonra leltek.
(Deverdics Éva)
