Lelkek találkozása
Ősz van. A levegő nyirkos, borzongatóan hűvös. Köd tompítja az élet fényét. A természet őszi színekbe öltözik, hozza magával a változást. Elalszik, így emlékeztetve minket az elmúlásra. Ebben a csendes melankóliában a fákról színpompás levelek hullanak a földre elengedve az életet, mindazt, ami pótolható, mindazt, ami valóban számít. Ott maradnak a fák csupaszon, védtelenül, de mégis egy új tavaszt várva, amikor ismét életre támad a természet.
Egy ilyen lelassult, megállásra és elgondolkodásra intő időszakban van mindenszentek és halottak napja. A temetőkben több millió gyertya fénye jelzi hűségünket eltávozott szeretteink felé. Sírok mellett állva lapozunk emlékeink között, és imádkozunk. Mindenki a saját imáját, melyet csak ő ért, és talán az, akihez érkezett. A lelkek találkozása ez, az emlékezés hullámhosszán, végtelenségben, a pislákoló mécsesek fényénél, a fákról lehulló, őszi levelek alatt...
(Deverdics Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése