A valódi kapcsolódás ...

 

A kapcsolat kulcsa nem csak a kommunikáció.

 

Az igazi kulcs az érzelmi válaszkészség és a megértés képessége.

Két ember beszélgethet egymással, de nem biztos, hogy valóban kapcsolódnak is. Lehet véget nem érően kommunikálni valakivel, de ha a másik nem érti, vagy nem akarja érteni a belső világunkat, akkor a kommunikáció idővel üres szótömeggé és teljesen hasztalanná válik.

 

A valódi kapcsolódás ugyanis nem csupán a kimondott szavakon múlik, hanem azon is, hogy van-e nyitottság egymás érzelmi valóságának befogadására.

 

Mert sokszor nem a beszélgetés hiányzik egy kapcsolatból, hanem az a megtartó és biztonságos tér, ahol a másik emberhez valóban kapcsolódhatok és aki meg is akar látni engem.

 

 

kiralyeszter.com

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá...

 

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.

 

( Müller Péter )

"Ami örömöt okoz a léleknek, az gyógyít."

 

"Ami örömöt okoz a léleknek, az gyógyít."

 

(Szántó Brigitta)

Magamnál maradok — és közben elérlek téged.

 

Amikor két önálló mozgás találkozik

Sokáig azt hittem, hogy kapcsolódni annyit jelent: figyelni a másikat.

 

Érzékelni, mit csinál.

Igazodni hozzá.

Reagálni rá.

Felvenni a ritmusát.

 

És valóban: kívülről ilyenkor látható a kapcsolat. Van kontakt. Van egymásra figyelés. A másik érzi, hogy jelen vagyok számára.

 

De mi történik akkor, ha közben én eltűnök?

 

Ha annyira rád figyelek, hogy már nem érzem a saját mozdulatomat?

Ha tudom, merre indulsz te, de már nem tudom, merre indultam volna én?

 

Ez nem feltétlenül kapcsolódás.

Lehet alkalmazkodás is.

 

És van ennek egy másik véglete.

 

Amikor annyira önmagamban vagyok, hogy nem érzékelem a másikat. Szabad vagyok, mozgok, élek, de nincs közöttünk valódi találkozás.

 

Talán az áramlás valahol a kettő között születik.

 

Nem ott, ahol követlek.

És nem ott, ahol kizárlak.

 

Hanem ott, ahol én is megmaradok, és te is megmaradsz.

Én mozdulok abból, ami bennem él.

Te mozdulsz abból, ami benned él.

 

És egyszer csak érzékeljük egymást.

 

Nem kell ugyanazt csinálnunk.

Nem kell egyformává válnunk.

Nem kell egyikünknek sem feladnia a saját ritmusát.

 

A te mozdulatod hat rám.

Az enyém hat rád.

 

És ebből megszületik valami, ami egyikünké sem külön-külön.

 

A kapcsolat.

 

Talán az igazi kapcsolódás éppen ez:

amikor két önálló mozgás találkozik úgy, hogy egyiknek sem kell megszűnnie ahhoz, hogy kapcsolat szülessen közöttük.

 

Nem elveszítelek téged önmagamért.

 

És nem veszítem el önmagamat érted.

 

Magamnál maradok — és közben elérlek téged.

 

Az Élő Forrás

Két ember közötti mély lélekkapcsolat...

 

Két ember közötti mély lélekkapcsolat az egyik legszebb élmény az életben. Amellett, hogy lángra lobbantja a szenvedélyt, az intim kapcsolat lehetőség arra is, hogy gyógyuljon és növekedjen a múlt sebeiből.

 

Mindenki aki új kapcsolatba kerül cipeli az érzelmi terheket, azok is, akik önállóan végezték a lélekmunkát, és most párkapcsolatra kész társat vonzottak az életükbe.

A legmélyebb munka a partnerkapcsolatban ott történik, ahol két egymással és egymáshoz harmóniában kötődő ember ajándéknak látja a problémákat, melyeket a gyógyulásként nem pedig akadályként értelmeznek.

 

Két ember, akik segítik egymást gyógyítani, Ők azok akik értékelik egymás jelenlétét, és áldásként fogadják a szeretetet.

 

(Daniel Nielsen)

 

Amikor egy férfi egy nővel van az ágyban, akit igazán szeret – akkor egy dolgot biztosan észrevehetsz, és amit most elmondok, az nem egy apró részlet: a vér nem egyenesen a nemi szervekbe áramlik, hanem egyenesen a szívbe. És te, nő, ezt megláthatod abból, ahogyan a mellkasa fel-le mozog, ahogyan rád néz, ahogyan megérint.

 

Amikor egy férfi az ágyában egy olyan nőt tart, akit igazán szeret, nincs sietsége, hogy levetkőztesse és magához húzza, mert a szívébe nézhet. Először meg akarja ölelni, érezni, vigyázni rá. Nem lesz szükség szavakra vagy hosszú beszélgetésekre, a csend és a tekintet érinteni fogja a lelkedet. Elég lesz, ha megcsókolja az arcodat, elég, ha megsimogatja a hajadat, és inkább csendben marad, nem mond semmit, csodálja a szíved szépségét, és a tarkódnál tartva mindent elmond a szemével, mintha egy istennőt nézne.

 

Egy férfi, aki igazán szeret, nem csak veled akar aludni, hanem veled akar elaludni és veled akar ébredni. Nem csupán benned akar lenni, hanem melletted akar lenni. Ez két nagyon különböző dolog, kérlek, mindig emlékezz rá.

 

A férfi, aki szeret, naplementét akar a szemeidben, éjszakázni akar a bőrödön, és hajnalban az imádott tested mellett akar ébredni, megőrizve a nap további részében a virágod illatát.

 

Amikor egy férfi ugyanazon a párnán látja a nő arcát, akit szeret, hadd mondjak valamit, és tudni fogod, hogy igazam van: a véráramlás nemcsak a közelgő merevedéshez fog vezetni, hanem a vér áramlik majd a kezébe, ajkába és szívébe. Hogy egész éjjel simogasson, és egy csókkal és egy „szeretlek”-kel szeretkezzen veled.

 

Mert amikor egy férfi szeret, nem különlegesnek éreztet... hanem egyedinek.

 

Ági Homonnai

Ez a földi élet egyik legnagyobb ajándéka...

 

Miért hozza felszínre a legmélyebb félelmeidet az igaz szerelem? 

 

Az igaz szerelem minden benned még gyógyulatlan félelmet felszínre fog hozni.

Nem azért, hogy elvegye tőled a boldogságot, hanem azért, mert a szeretet legmagasabb rezgéséhez csak az juthat el, aki stabil szeretetben lenni. Legfőképpen önmaga iránt.

 

Isten maga a szeretet, akkor a legmélyebb szerelmi kapcsolódás sem csupán két ember találkozása. Két lélek egysége olyan szeretetenergiát hoz létre, amely nem egyszerűen összeadódik, hanem megsokszorozódik. Ez a földi élet egyik legnagyobb ajándéka: amikor valakit teljes szívből szeretsz, és ő ugyanazzal a mélységgel szeret vissza.

 

Amikor azonban a lelked megérzi ennek a kapcsolódásnak a lehetőségét, egy időben azt is megmutatja, hogy mi az, ami még gyógyulásra vár benned. Megjelenhet a félelem attól, hogy elveszítheted a szerelmedet.

Attól, hogy fájdalmat okozol neki.

Attól, hogy nem vagy elég jó.

Attól, hogy valamilyen külső körülmény elszakít benneteket egymástól, vagy hogy valaki elveszi tőled azt, akit a legjobban szeretsz.

 

Ilyenkor gyakran egyszerre mozdulnak meg a korábbi szerelmi csalódások, a családi rendszerből hozott kapcsolati minták, valamint azok a lelki lenyomatok, amelyeket sokan előző életek tapasztalatainak élnek meg.

 

Éppen ezért az igaz szerelemhez lelkileg is meg kell érni. El kell bírni azt a hatalmas szeretetet, amelyet egy másik lélek feléd áramoltat.

Meg kell találni, hogy mi az, ami még gyógyulásra vár benned ahhoz, hogy a szerelem által érkező szeretetre már ne félelemmel, hanem szeretettel tudj válaszolni.

 

Ezért történik meg sokszor, hogy két ember óriási erővel talál egymásra, mégis gyorsan eltávolodnak egymástól. Nem azért, mert nem szerették egymást, hanem mert a kapcsolat olyan mély sebeket aktivált, amelyeket akkor még nem tudtak együtt megtartani és meggyógyítani.

 

Az igaz szerelem és a karmikus szerelem között sokan éppen itt érzik a különbséget. Az igaz szerelemnél még ha az út időnként külön is visz benneteket, a lelketek újra és újra egymás felé indul.

 

Amikor két lélek valóban egymást választotta, a szeretet nem tűnik el. Lehet, hogy időre, gyógyulásra és belső érésre van szükség, de ami valóban egymásnak lett rendelve, azt a szeretet újra és újra egymás felé vezeti.

 

Héderváry Kovács Anna/ Lélekutadat járva 

A szeretet az a fény, amely minden árnyékot átölel és felold.

Elő kell hívnod magadban azt, amit életnek érzel.

 

Hiszek abban, hogy az ember nem hagyhatja, hogy bedarálják a hétköznapok. Bele kell tennie magát mindenbe, alkotnia kell, hogy elfelejthesse, hogy hétfő van vagy péntek délután. Úgy kellene élni, hogy nem veszíteni el az érdeklődést, a szenvedélyt, kíváncsiságot. Elő kell hívnod magadban azt, amit életnek érzel.

 

(Lőrinczi Emese)