Abban a pillanatban, ahogy bedübörögtél az életembe, elvesztem. Félek elmondani neked, mire vágyom, mert tartok tőle, hogy... jaj, nem is tudom, hogy talán belevágsz a tűzbe. Vagy ami valószínűbb, hogy visszautasítasz. Vagy ami a legrosszabb, hogy semmibe veszel. (...) Szeretlek (...). Sokkal kedvesebb vagy a szívemnek, mint ahogy bárkiről is el tudtam volna képzelni.
(Kristin Cashore)
"Furcsa jelenet mikor egy férfi rájön, hogy amiben hitt és reménykedett, valóság. Rájön valóban szeretik, őt valóban őt magát szeretik, önmagáért. Nem változik sem az árnyalatnyi mosoly az arcán, nincs heves változás a viselkedésében sem. Egyszerűen csak a szemében látszik, hogy most valami történt vele, megállt a világ, csak egy pillanatra, de talán úgy is marad. Csak a szeme mélyén mozdul egy érzés, ami csodálkozó nagy óvodássá teszi a szembogarát. Többet mond a szavaknál ez a nézés. És a pillanat megy tovább. De már ezerszer nyugodtabb mint fél perccel előtte. Pedig nem voltak nagy szavak, sem ígéretek, sem semmi olyan, amit ne látott volna azelőtt. A nőben semmi nem változott.
A tudat változott mindkettőjükben: ez már valóság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése