Kapcsolat vagy kapcsolódás?

Merünk-e szívünk szerint igazán kapcsolódni valakihez, vagy csak kapcsolatokban élünk?
Merünk-e bátrak lenni a kapcsolódáshoz, amelyben elménk és szívünk minden rezdülésével rész veszünk?
Merünk-e bátrak lenni az őszinteséghez, önmagunk felfedéséhez, merünk-e bátrak lenni a kitárulkozáshoz?

Hideg világban élünk, felszínes kapcsolatokba bonyolódunk. A megfelelés, az elismerés kényszere, a valahová tartozás ösztöne sodor valamerre, valahova. S nem véletlen, hogy ezekben a kapcsolatokban mégis magányosnak érezzük magunkat, sokszor vagyunk szomorúak, lehangoltak. Nem tudunk igazán feloldódni, nem önt el " az egy velem" hatalmas és csodálatos érzése. S itt most az "egy velem" -nél nem elsősorban a szerelmi kötelékre gondolok, hanem lelki kötődésre, amikor ráhangolódsz a másikra, benne vagy a gondolataiban, tudod, mit miért tesz, nem kívülállóként mondod neki amit mondasz, hanem belépsz az életébe, a sorsába, s már érzed a motivációit. Ahogyan Müller Péter fogalmazza nagyon szépen: "Élni tudnád az életét." A kapcsolatok jönnek-mennek, mindig a te változásaidnak, álmaidnak. vágyaidnak megfelelő emberkéket hoz eléd a sors. S ahogyan te változol, ezek a kapcsolatok elkopnak, megszűnnek, messze járnak. Csak nézz körül, hány ember ápol kapcsolatokat érdekből, valamilyen előny reményében. Hány szerelmi kapcsolat megy tönkre, mert nem a másikat kereste, csak önmagában a szerelmet, s ezt az érzést rápakolta valakire, akit csak az általa felruházott tulajdonságokkal lát. Sosem a másikban csalódsz, mindig önmagadban. Mert olyan tulajdonságokkal ruháztad fel a másikat, ami hiányzik belőle, azt láttad benne, amit látni szeretnél, s amikor kinyílik a szemed, s meglátod a valóságot, azt mondod: csalódtam. Nem. Nem jól néztél. Nem őt láttad, hanem az álmaidat. Kapcsolatunk rengeteg van az életünk során. A kapcsolattal nem jár felelősséggel. De nem is nyújt örömet, felszabadulást.

Amikor először megérzed a kapcsolódás érzését, az valami hihetetlen, földöntúli boldogság! Ez valami láthatatlan, lelki kötelék, ott legbelül megmoccan benned valami, tudod, hogy ehhez az emberhez közöd van. Valami megmagyarázhatatlan, mélységes kötelék, amely nem vezethető vissza időre, helyzetre, ez VAN. Úgy érzed, ezer éve ismered. Mintha mindig a részed lett volna. S ettől a perctől kezdve mindegy merre jár, nincs távolság, mert a szívedben hordod. S ha eszedbe jut, csak szeretetteljes gondolatok forognak benned, csak a jó szándéknak van helye, a "csak minden jól alakuljon az életében, csak minden jól sikerüljön!" üzenete sugárzik át rajtad. Összeköttetésben álltok. Azt is írhatnám, egyek vagytok. S ez megint nem csak a szerelemre vonatkozik, hanem minden egyes kapcsolódásra. S itt már felelősséget érzel önmagad iránt, hiszen egyetlen rossz szót, mozdulatot, gondolatot nem engedsz meg magadnak.

Minél több a kapcsolódásunk, annál gazdagabb az életünk. Minél több a kapcsolódásunk, annál több az öröm, a szépség, annál inkább kinyílunk mások felé. A kapcsolódáshoz bátorság és éberség kell. Éberség, hogy észre vedd, s bátorság, hogy elmerülj benne.

Kívánom, hogy így legyen!