Olyan sok boldog pillanat van az életünkben, csak egyszerűen nem vesszük észre őket, mert valahogy mindig többre vágyunk, mindig az IGAZI boldogságot keressük, ami majd megváltoztat mindent bennünk, körülöttünk, holott talán örülnünk kellene azoknak az apró sikereknek amiktől úgy érezzük nem volt hiábavaló...hiszen az elégedettség, a büszkeség valamire, vagy valakire, a siker érzése szintén boldogság, még ha nem is ezzel a jelzővel illetjük. Lehet, ha jobban odafigyelnénk ezekre az apró, pillanatnyi jó érzésekre és hagynánk, hogy átjárjon, ízlelgetnénk magunkban, akkor nem látnánk ilyen hidegnek és keserűnek a világot...mert a boldogság nem csak a szerelem által kiváltott lebegés lehet, hanem ettől lényegesen apróbb dolog, mint egy kellemesen eltöltött ebéd, vagy a jól elvégzett munka, vagy hogy a gyermekünk jó jegyet kapott, vagy megtanult valami új dolgot!
Sajnos nem jöttem még rá hogyan kell csinálni, hogy ne menjek el ezek mellett az érzések mellett, hogy kicsit megtartsam, ízlelgessem az érzést, mielőtt továbblépek, de most úgy döntöttem, valahogy megtanulok odafigyelni, mert ha véletlenül elkaptam egy ilyen pillanatot, az képes volt napokig, sőt olykor hetekig feltölteni energiával...arra pedig baromira nagy szükségem van, mert nem akarom, hogy több hullámvölgy legyen az életemben. Úgyhogy eldöntöttem, minden esetben, ha valami melegséget érzek a szívem táján, ha elmosolyodok valamin, akkor megállok egy pillanatra, lehunyom a szemem és igenis megkeresem az érzést és kicsit megsimogatom vele a bensőmet...
A kicsi pillanatokat szeretem.
Az icipiciket, mint amikor nagy sóhajjal visszateszem a pulóvert a polcra, mert a hová vennéd fel kérdésre csak azt tudom válaszolni: sehová, csak úgy tetszik. És akkor elkapom egy idegen lehajtott fejjel leplezni próbált mosolyát. Vagy mint amikor váratlanul egyszerre mondom valakivel ugyanazt a mondatot.
Meg a nagy pillanatokat szeretem,
az igazán nagyokat, amikor hosszú percekig vagy akár félórákig tele van a mellkasom az egész világgal, alig bírom bent tartani, és közben hatalmas felirat villog a sötét égbolton, jelezvén, hogy az univerzum történése most éppen itt, az én amúgy jelentéktelen mikrokozmoszomban érhető tetten.
A kis pillanatok vidámmá tesznek, felszabadulttá.
A nagyok nyugodttá és erőssé.
E kettő által lesz az élet olyan, amit valóban élek, nem csupán elszenvedek. Ezért ilyenre is, olyanra is szükség van olykor. Aztán úgyis következnek a közepes, észrevétlen pillanatok, amik tettekre fordítják a kicsiket és nagyokat, de ki is merítik, el is koptatják azokat. Kell az utánpótlás, különben kimerülök, elkopok magam is.
Az élet ad, mindig ad, s ha nem félek néha engedni neki, akár feladni és veszíteni, ezekkel a valóságos pillanatokkal ajándékoz meg, amik által élet az élet. Élni ezeket a pillanatokat ez a legnagyobb boldogság, amire bárki vágyhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése