Márai : Mindig téged vártalak
Mit csináljak, ha mindig téged vártalak. Mit csináljak, s mit kezdhetsz te az elkésett vallomással, melynek a mi életkorunkban nincs már tartalma, sem erkölcse? Nem is illik ilyesmit mondani. De illik, nem illik, milyen keveset érnek az illemszabályok, mikor a valóságról kell beszélni. A viszontlátás csaknem rejtélyesebben izgalmas, mint az első találkozás…
Már régen tudom ezt. Viszontlátni valakit, akit szeretünk, nem olyan ez, mint visszasompolyogni a „tett színhelyére”, ellenállhatatlan kényszertől űzetve, mint a detektívregényekben mondják? …
Én csak téged szerettelek az életben, nem valami szigorú igénnyel és nem is következetesen, tudom … S aztán történt valami …. Te nem akartad igazán ezt a szerelmet. Ne védekezz! Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran…ez volt a baj. S ez a te bűnöd, mert a férfi bátorsága nevetséges a szerelemben. Ez a ti munkátok, a szerelem… Csak ebben vagytok nagyok. Itt buktál meg valahol, s veled bukott minden, ami lehetett volna, ami kötelesség volt, feladat, az élet tartalma. Nem igaz, hogy a férfiak felelnek egy szerelemért. Tessék hősiesen szeretni. De te elkövetted a legrosszabbat, amit nő tehet, megsértődtél, megfutamodtál. Elhiszed most már?
(Eszter hagyatéka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése