Barnaby: Álmodtalak...

Barnaby:

Álmodtalak...

Szélcsenddel jöttél, halkan bekopogtál.
Szavaid, vihart kavarva szunnyadó lelkemben
körbe-körbetáncoltak. Ébredj, ébredj! Aztán a hangod...
Puha bársonyát magamra gomboltam. Jó lenne Veled.
Csak erre gondolok mindig, ha fülembe csengenek szavaid...
Te is érzed a közelgő vihar szelét? Kellemes azért az izgalom.
Rejtélyes, kíváncsi várakozás, vágyakozás tölt el. Ó, Te csalfa tekintetű lány!
Mézszínű hajaddal rásimultál a lelkemre lenyomatként. Huncut szemeddel
magadhoz öleltél. Most haragszom Rád, mert felkavartál, bizsergető érzésekkel,
melyeket már rég elfeledtem, nem gondolva arra,
hogy még egyszer újra ismerősek lesznek...
haragszom, mert eddig nem voltál, és azért is,
mert talán, csak tűnő álom vagy csupán.
Ha lehet, még hadd haragudjak rád, és fel ne ébressz,
mert boldogan teszem, hiszen örülök, hogy jöttél. Vagy, s
talán leszel, vagy maradsz csak egy szép álom?
Mert hiányozni fogsz, ha mégis felébredek...