B. Huszta Irén:
Mindig van új...
Nagyon jó, ahogy gyöngéden kezemhez ér kezed.
Amint arcomon végigsimít lágy tekinteted.
Hangod repdes ajkaidról és kedvesen becéz.
Ittléted órája újra múlt örömöt idéz.
Úgy figyelsz rám, ahogy nagyon régóta senki sem.
Érzed, amikor boldog vagyok, és repülsz velem
Kék madaram angyalszárnyain fel a menny felé.
Nem gördíthetnek akadályt szárnyalásunk elé.
Nem kell, hogy enyém légy, ha másnak teremtett az ég,
Szívemben tőled mégis hő szeretet lángja ég...
Csoda ez, hiszen én félek már szeretni embert -
Ha szívem kinyílt, a sors mindig csalódással vert.
Nem hittem már, hogy létezik ilyen együtt rezgés,
Amikor fénnyel fon körül a rólad merengés...
Ugyanaz a zene csal szemünkbe örömkönnyet,
S varázsol el a hópelyhek tánca mely oly könnyed,
Mint májusi szellő, mely lágy virágszirmot borzol,
Vagy gyertya lángja, ha légies homályban táncol,
Arcodra különösen fénylő színeket festve,
Miközben alkonyból lassan születik az este.
Tudom, hogy mindez csak összetörhető, szép álom,
Semmit nem igazol a te, s az én valóságom.
Mégis mennyei boldogság az is, ha rám gondolsz,
Amikor ideérsz hozzám, s arcomra pírt rajzolsz..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése