Válóczy Szilvia: Alkonyi vallomás...

Válóczy Szilvia:

Alkonyi vallomás...


Már végigtáncolt a nap az égen
A fénysugarakból font érett kacajok
Búcsút intenek ledéren,
És az átharcolt fellegek között
A kínlódás is messzire szökött.
Hullámzó kékes sötétjében a szép,
Magába vonzott gyengéd kép.
Még fakó meleg borítja a teret...
Szívem gazdagsága Téged
Most is annyira szeret!

Mint a lassan csukódott szemhéj,
Úgy költözik el a nappal,
Kecses vonulásában a mosoly
Valóságban is marasztal,
Fáradt hangjával simogatja lelkem,
Boldogságba mártja mezítelen testem,
És közben a bársonyos éjszaka
Pihenni húz forró karodba, s füledbe súgom...
Ölelni a végtelen csodát
Egyedül csak Veled tudom!