Szeretek veled szeretkezni,
annyira, hogy szavakkal nem is tudom megmagyarázni,
mit teszel velem...
Ahogy szétrombolsz, ahogy szétszedsz,
ahogy széttéped a bőrömet, a lelkemet,
majd darabról darabra összeraksz,
versbe, csókba, ölelésbe.
Én ezt költészetnek hívom...
Az a pillanat, amely lángra lobban
épp azután, hogy vágyainkat porrá zúztuk,
az, amely a kifulladt lélegzetünkkel íródik,
a sóhajokkal, a hang remegésével,
a hasban, a lábakban,
a nedves, izzadt testünkben,
a bőrünket átható eszenciánkkal.
Ahol a szívverések keresik egymást egy ölelésben,
hogy megértsék, mit tesz velünk a szerelem,
amikor egy pillanatra elveszítjük a lélegzetet és az észt,
létezésünk értelmét...
— a nyugalom a Káosz után,
a színházias csata után a lepedők között...
Szeretek veled szeretkezni,
egymás szemébe nézni,
megtalálni egymást a másik tekintetében,
és rájönni, hogy még szerelmesebb vagyok
a szemeidbe, a lelkedbe, az ízedbe,
a verejtékedbe és az enyémbe.
Csendben maradni,
nevetni és játszani, vagy egyszerűen
csak elaludni.
Rájönni, hogy nincs nagyobb öröm,
mint kimerülten, fáradtan összebújni.
Igen, szeretek veled szeretkezni,
szeretni egymást, azt a pillanatot, amely eljön azután,
hogy még a lelkünket is kielégítettük.
— Gustavo Caos / Paola Maldonado (2022. március 24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése