Körmendi László : Simogass! Nevess!
Úgy hulltam öledbe,
mint a falevelek.
Száraz, fakó voltam,
mire megleltelek.
Széttéptek az őszök,
rám fagytak a telek.
Képzeletem elhalt,
mégis képzeltelek.
Bebújtam öledbe,
mint egy síró gyerek.
Bömböltem, vad voltam,
mire megleltelek.
Csókolj széppé engem!
Nem tudom, hogy lehet…
Simogass még! Nevess!
S csillogok majd neked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése