Szabó Lőrinc:Pillanatok
Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de csak egy pillanatra,
mert máris tiltakoztál!) remegő
térdeid közt hagytad a térdemet:
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
Ilyenkor egy-egy pillanatra én is
lehunyom a szemem és szédülök:
érzem közeled, arcom arcod édes
vonalaiban fürdik, kezemet
sütik forró kebleid, újra csókolsz,
s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
már őrület – s mégis oly jólesik
beléd veszteni magamat: egész
tested körülömöl és én boldogan
nyargalok szét lobogó ereidben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése