Rejtélyes szembeszéd
Amit nem árul el a szája, azt megüzeni egy pillantása...
Egy
szempárból kiolvasható, őszinte-e hozzánk a másik, vagy hazudik.
Vannak, akik egyetlen pillantással a vesénkbe látnak, egy félrenéző
tekintet lenézésről árulkodik. Íme, a rejtélyes szembeszéd – segíthet eligazodni a hétköznapok olykor őszintétlennek tűnő világában.
Már nem csak megfigyelések, de kutatások is bizonyítják, hogy a szem és a személyiség között összefüggés van.
Ugyanazok a gének felelnek az írisz fejlődéséért és az agy
homloklebenyének kialakulásáért. A személyiség, a lélek pedig lényegében
a homloklebenyen rejtőzik. A régiek erre az összefüggésre ráéreztek, s
talán ezért tulajdonítottak a szemnek nagy jelentőséget.
Ha van lelkiismerete...
A
keresztény Szentháromság-ábrázolásokban a szem az Atyaistent
szimbolizálja; ez a szem mindent lát, akár a veséig is lehatol a
pillantása. Az irodalomban, például a Gyűrűk ura trilógiában, a negatív
erő, Szauron, egy nagy szemként létezik.
A valóságban a bűnös, de lelkiismerettel még rendelkező emberek nehezen állják az igazak tekintetét,
úgy érzik, a jók a lelküket is látják. A vajákosok, vagy boszorkányok a
hagyomány szerint képesek voltak „szemmel verni”, rontást, halált
okozni a tekintetükkel. A szuggesztív „mágusok” is képesek voltak a
szemmel verésre, illetve az akaratuk átvitelére. A sűrű, összenőtt
szemöldökű, szúrós pillantású, merev tekintetű embereknek sok helyen még
ma is varázserőt tulajdonítanak.
A szem, illetve a tekintet egyértelműen tükrözi a személy erejét, tudását, bölcsességét, de a képességek, illetve a karakter felismeréséhez az embertárs érzékenységére és emberismeretére is szükség van.
Fejtsük meg az üzenetet! A tekintetek üzeneteit megfejtve, a hétköznapi életben is könnyebben megállhatjuk a helyünket.
Árulkodó tekintet
- A minimális szemkontaktus félénkségre, visszahúzódásra, sőt becstelenségre utalhat.
- A tekintet elfordítása unalmat, bizonytalanságot és hazugságot is jelezhet.
- A bámulásnak, merev nézésnek több válfaja is lehet. Egyrészt ide tartozik a dominancia kinyilvánítása és az agresszivitás, de a megigézett tekintet is, amikor nem tudjuk levenni a szemünket a másikról. A bámulás álmodozásról, elgondolkodásról is árulkodhat; csak a tekintetünkkel vagyunk jelen, gondolatban máshol járunk.
- A szempillák alóli leskelődés oka lehet szerénység, félénkség, de sunyiság és flörtölési kedv is.
- A szemünket általában meglepetés, vagy sokk miatt meresztjük.
- A pislogás idegességet, rossz lelkiismeret tükröz.
- A tartós szemkontaktus érdeklődésről, figyelemről árulkodik.
- Az ide-oda járó szempár tulajdonosa bizonytalan, zavart.
- A résnyire szűkült szemű ember gyanakvó, féltékeny.
- A szem kezünkkel való megérintése bizonytalanságról, hazugságról, kétségekről vall.
A pupilla változásai is kifejeznek érzéseket; kutatások támasztják alá, hogy nem csupán a fény függvényében változtatja a méretét.
- Összeszűkült pupilla: harag, elutasítás, unalom.
- Kitágult pupilla: izgalom, fokozott érdeklődés.
Beszél, vagy hallgat?
Beszélgetőpartnerünknek azzal is jelezzük érzéseinket, hogy milyen hosszan és gyakran tekintünk a szemébe a beszélgetés alatt. Ez a különböző kultúrákban változó lehet, ugyanis a nézésnek is vannak íratlan illemszabályai. De hogy kit milyen gyakran és mennyi ideig nézünk, függ például attól is, milyen viszonyban vagyunk vele, és hozzánk képest milyen a társadalmi helyzete. Nálunk két ember, egyórás beszélgetés alatt kb. 35 percig néz egymásra, de csak húsz percre találkozik a tekintetük. A szemkontaktus általában egy másodpercig tart, de a beszélgetőpartnerek három másodpercig is nézik a másikat. Azt is kimutatták, hogy a beszélő, kevesebbet néz a másikra, mint aki hallgatja.
Miért nem beszélgetünk a liftben?
Ha
a beszélgető személyek egymáshoz túl közel kerülnek, lecsökkentik a
szemkontaktust, hogy ezzel apadjon a közöttük lévő, megnövekedett
intimitás is. Ráadásul szűk helyen a beszélgetés kötelező
szemkontaktussal járna. Ezért fordul elő gyakran, hogy a liftben a
beszélgetés abbamarad, és aztán kiszállva, amint megnövekedik a
partnerek közötti távolság, ugyanott folytatódik.
Szemszínek és jellemek
A
szem színéért a szivárványhártya melaninpigmentjei felelősek. A kevés
színezőanyag meglétekor lesz a szem kék vagy szürke. A zöld szem – nem
minden esetben – közepes mennyiségű melaninkoncentrációtól jön létre,
míg a barna szemszín a sok pigmentnek köszönhető. Az albínók szeme a
pigmenthiány miatt pirosas.
A kék szeműek állítólag naivak, ártatlanok, gyengédek és visszahúzódók, a barna szeműek határozottak, energikusak, bátrak, temperamentumosak, rámenősebbek, s kitartanak a céljaik mellett. Egy másik megközelítés szerint a kék szeműek érzelmesek, romantikusak, álmodozóak, a fényes, fekete szemű emberek jókedvűek, játékosak, szenvedélyesek, ellenben a matt-fekete szemű társaik mogorvák, gonoszak. A zöld szeműek büszkék és hűvösek, a meleg, barna szemű embereket gondolatgazdagság, komolyság jellemzi.
A kék szeműek állítólag naivak, ártatlanok, gyengédek és visszahúzódók, a barna szeműek határozottak, energikusak, bátrak, temperamentumosak, rámenősebbek, s kitartanak a céljaik mellett. Egy másik megközelítés szerint a kék szeműek érzelmesek, romantikusak, álmodozóak, a fényes, fekete szemű emberek jókedvűek, játékosak, szenvedélyesek, ellenben a matt-fekete szemű társaik mogorvák, gonoszak. A zöld szeműek büszkék és hűvösek, a meleg, barna szemű embereket gondolatgazdagság, komolyság jellemzi.
Kifejező forma
A szem formája is sok mindent elárul, legalábbis a néphagyomány szerint. A nagy, kerek szeműek állítólag lusták, s nem lehet rájuk számítani, az apró, mélyen ülő szeműek rosszindulatúak, a mandulaszemű nők remekül alkalmazkodnak, a hasonló szemű férfiak akaratosak. A folyamatosan pislogó, nagy szempillájú nők érzékiek, míg az ilyen férfiak bűnözésre hajlamosak.
Természetesen
nem szabad mindebből messzemenő következtetéseket levonni!
Akármilyennek tartjuk is magunkat, vagy akármit állítanak rólunk, célozzuk meg a tökéleteset, az etalont, s próbáljuk meg ilyenné alakítani önmagunkat!
(Forrás: Ideál Életmódmagazin)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése