Csukás István ~ Szomjas évszakom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csukás István ~ Szomjas évszakom

 

Szívemig húz a szerelem,

szíved verését hallgatom.

Télből, csendből győztesen

feltámad szomjas évszakom,

fuldokló hite milljó zöld

torokkal a napfényre tört,

 

így nyitsz bennem, tán tudatlan,

félszeg jóságomra ablakot,

hogy ne legyek, emberi alakban,

vakon zuhanó halott,

modell a pusztuláshoz,

itt belül betervezzek állatit.

 

De mint nyers színek közt szemed,

acsargó vágyak közt szavad

sosem volt egyensúly teremt,

veled legyek én boldogabb.

Ütőered ver: rebbenő fecske,

míg bőröd nyár-ízét keresve

 

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),

vár ölelésed tiszta hona.

Két kézzel pazarló korunk

véget ne érjen soha!

Áldlak én érte, míg a vér

szívemből szívembe visszatér.