Álomcsók

 

Fogadd szeretettel ezt a versem, mely az álom és szerelem varázsát idézi meg.

Álomcsók

Írta: Kriszta Sz.

 

Lágyan suttogott az éj, édes, buja álmot,

Holdfény csillogva játszott a suttogó ágon.

Egy lány szendergett csöndben a fény bársonyán,

Hófehér angyal suhant át szíve hajnalán.

 

Az ablakon át halk szárnyakkal belopózott,

Ajkára lehelt szelíden remegő csókot.

A lány szíve forró dallamként dobbant,

S az érintés íze szétolvadt a pillanatban.

 

Hosszú szempillája nesztelen megrezzent,

Az álom fátyla, puha ködként lebbent.

Szeme felnyílt, de nem az égbe vágyott,

Kedvese szívébe, hol a vágy fénye lángolt.

 

Karjába zárta csendben, végtelen gyengédséggel,

Félve, hogy szerelme pillangóként elreppen.

A lány törékeny volt, mint harmat a virágban.

A férfi ölelése volt biztonság a világban.

 

Halandó volt, de több, mint ég angyala,

Mozdulata finom, érintése, mint friss pára.

Szárny sem kellett, mert maga volt a tiszta fény,

Szívében hordozta az örök béke reményét.

 

Halkan ráébredt, míg lelke dalt énekelt,

Hogy minden rezdülés a párjától ered.

Nem álom csókolta, hanem valóság szőtte hálóját,

S igaz szerelemből lett az örök halhatatlanság.

 

Ha két lélek egymásban hazára talál,

Az angyal már nem egyet hanem kettőt vigyáz.

Fentről figyeli, hogy szívük összeérjen,

S álmaikat óvja a csillagfényes éjben.