Hiszek a mának

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiszek a mának

A változó érzés néha csak játék,
tudjuk, de nem tudunk érezni másképp.
Elhisszük, mit kínál a hajnali fény,
elfogadjuk, mit nyújt esti sötétség.

Jó olykor elhinni szavak igazát,
gyógyítani velük szívnek bánatát.
Hittem mindig a szavaknak s magamnak,
hiszek a mának, s ígérő holnapnak.

Jó lenne nem hinni, amit nem szabad,
és nem várni arra, ami elmarad.
Figyelni arra, mi sötét, homályos,
időben meglátni azt, mi világos.

Érezni szerető szívnek melegét,
tudni kerülni az Élet nehezét.
Fehér reménybe öltöző boldogság,
lelket kitárva élettel hatja át.

(Farkas Anna)

Keresd a színeket

Keresd a színeket

Menekülés a szürkeségből

Nem élhetünk színek nélkül, fénytelen homályban,
ha nyári rét, őszi erdők színekben pompáznak,
avarrá hervadt levélen napfény sziporkázik,
égi fényeken szertelen színtenger cikázik.

Mikor sorsunkat beárnyékolja a szürkeség
és a lelkünket elhagyja a méltó büszkeség,
tekintetet vessünk pompázó színvilág felé,
szárnyainkat bontva repüljünk reményünk elé.

Keresd a színeket, s találsz boldogabb világot,
hol sérülés hegei nem hordanak szilánkot
s ha majd rátalálsz békésebb lelkivilágodra,

(Farkas Anna)

Napsütötte ősz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Napsütötte ősz

Akrosztichon

Nekem kedvenc őszi napom,
Amikor nap csillan avaron,
Piroslik a száraz falevél,
Sivár kerteknek rejtekén.
Üvöltő szél ágat tördel,
Temérdek levelet hord el,
Örömöm elszáll e láttán.
Tépázza lelkem a látvány,
Túláradó felhőkön át
Engedd a napnak sugarát!

Őszi kárhozat ne legyen,
Sivárság bússá ne tegyen,
Zene a szívünkben zengjen!

(Farkas Anna)

Napsugaras ősz

 

 

Napsugaras ősz

Az ilyen szép őszt imádom, szeretem,
mikor a napsugár melengeti szívem, lelkem.
A tó melletti erdőt, a színes leveleket nézem,
a szép múltat, az életet, most én felidézem.

Csillognak a napfényben a káprázatos színek,
szeretettel, boldogsággal telnek meg a szívek.
Az élet szépsége, értelme nyílik meg előttem,
a szeretet és reménység nyomába szegődtem.

A természet lágy zenéjétől, csodás fényétől,
a lélek félve előlép a magány ösvényéről.
Meghatódva, reszketve, hálásan kitárul
és a boldogtalanság ajtaja ekkor bezárul.

A lehulló színes leveleket nézem,
a boldog perceket, magamban felidézem.
Talpam alatt zizegve, tündérmeséket mesélnek,
mint mohó szerető, meghitt szerelmesének.

Kívánom, hogy ez a szép, napos, vidám ősz
még nagyon sokáig kitartson,
szívembe a boldogság, benne belopózzon,
le is horgonyozzon és mindig ott maradjon.

(Farkas Anna)

Szeretem az őszt...

Szeretem az őszt. Ahogyan hazafelé sétálok a lemenő nap fényében, és vibrál körülöttem a sok narancs, rozsda és nap sárga. Ahogy a levelek integetnek a szellőben, az út pedig könnyedén visz hozzád a lábam alatt. Szeretem, hogy füstös, bágyadt szagú a levegő, hogy a kémények öntik magukból a családok melegét. Izgatott vagyok, ha eszembe jut, nemsokára forró tea éri a számat, miközben körbefonod karodat a derekamon, és beleszagolsz a hajamba, hogy beszívhasd az illatom. Nem sokáig fogunk tudni ellenállni majd egymásnak, de még várunk, csak élvezzük, hogy megjöttem. Hogy végre itthon vagyok- a kezeid között.

-Agárdi Zsóka-

Megértés...

Megértés: Amikor az utolsó kocka is helyére kerül

Hiába van Benned óriási tudás, ha nem cselekszel. Ne feledjük, hogy a fizikai világban élünk.

Azért választottuk ezt a létformát, hogy megtapasztalások által közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Nem tudjuk megoldani a feladatainkat csupán lelki szinten. Ugyanakkor az is kevés, ha belegázolunk a hétköznapokba és nem törődünk lelkünk jelzéseivel. A kettő csak együtt megy. Így találhatjuk meg a harmóniát.  Ha egy félelem, fájdalom megjelenik Benned, vagy érzed, hogy visszahúz valami megmagyarázhatatlan erő, a lelked segíthet megtalálni a múltban, mi ennek az oka.  Tegyük fel, megmagyarázhatatlan módon rettegsz attól, hogy becsapnak egy párkapcsolatban. Lelked segítségével felidézed, hogy valamikor a múltban csúnyán elbántak Veled. Ez ott belül, még mindig fáj. Lehet, hogy elméd már nem emlékszik, de a blokk ott van Benned. Ez a mély fájdalom befészkelte magát. Hitként ott van mélyen Benned. S mivel ezt a félelmet sugárzod ki, csak olyan ember tud erre rákapcsolódni és a közeledbe jönni, aki ugyanezt megteszi Veled, hogy tükröt mutasson a sérülésedben. Felhívja a figyelmedet arra, hogy a lelkedben van egy seb, ami arra vár, hogy begyógyítsd.  Felismerted, meditálsz, különböző lelki gyakorlatokat végzel. Majd jönnek az újabb szituációk, hogy lemérhesd, hol is tartasz a fejlődésben. A fizikai világ mindig a fejlődés kontrollja.  Megérkezik a vágyott szerelem. Vajon még mindig ugyanúgy reagálsz? Még mindig ott van Benned a rettegés? Ha igen, akkor még nem tanultad meg a leckét. Ülj le, beszélgess a társaddal, mindig igyekezz megérteni a történet másik oldalát. A megértés oldani tudja a blokkjaid. Ha a félelem elmúlik, és tiszta lappal tudod indítani a másikat kettőtök kapcsolatában, és már nem a múlt félelmei vezérelnek, túl vagy egy karmikus feladaton. Többé nem fognak megalázni egy párkapcsolatban.  Légy büszke magadra minden egyes megoldott feladat után. Ez az igazi erő. És soha nem az dönti el, hogy mi az, ami működik, hogy hány könyvet olvasol el, mennyi információt gyűjtesz be, hanem a tiszta szándékod, és a hajlandóságod arra, hogy cselekedj és változtass.  Felismerésekkel teli, csodás őszi napokat kívánok Nektek!

(Mohácsi Viktória)

Ha az ember szeret valakit - igazán szeret -, ...

Ha az ember szeret valakit - igazán szeret -, az örökre nyomot hagy a lelkén. Lakat kerül a szívére, amelyet mindig magával visz. Lehet, hogy elveszíti vagy elajándékozza a kulcsot, ám a lakat akkor is örökre vele marad.

 

 

(Cora Carmack)

Tükörvarázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tükörvarázs

Sejtelmesen zengő éterben
álomszép hangod lelkemben felcseng.
Sziluetted vibrál e légkörben,
testet öltve tükörből elém lebbensz.

Arcomhoz ér bársonyos kezed,
varázsod, mely átjárja lényemet.
Ragyogó fényeddel körbeveszel,
s szívem érted dobban hevesen.

Szállunk érzelmünk sűrűjében,
szerelmünk sugárzó örvényében.
Elénk tárul egy gyönyörű világ,
oly csodás, mint maga az éden.

 

(Kulcsár József)

Az igazi szerelem örök...

Vannak emberek életünkben, akik hiába igyekeznek közel kerülni hozzánk, idegennek érezzük őket. Bármit is tesznek, nem érintik meg szívünk. Mintha más nyelvet beszélnénk, nem értjük egymást.
Két ember kapcsolatát mindig a lélek határozza meg, a fizikai világ csupán kifejezi azt.
Vannak azonban olyan szívet melengető találkozások, amikor azt érzed, hazataláltál. Két lélek között megteremtődik a földön a mennyország. Szavak nélkül is értitek egymást, a szívetekkel kommunikáltok. Számodra mindent elárul egyetlen pillantása, simogatása, ölelése, nyitott könyvvé váltok egymás számára.
Sosem az a valódi, amit az ember kiejt a száján, hiszen szavainkat az egó formálja. A valódi az, amit a két lélek beszél.
Még ha távol is vagytok, lelkeitek bármikor találkozhatnak egymással. S ez az érzés soha el nem múlik, az igazi szerelem örök...

 

(Mohácsi Viktória)

Veled EGY egész...

 

Az igazi társ szavai megegyeznek tetteivel. Nem csupán beszél, hanem cselekszik. Nem hangzatos szavakkal, hanem néma cselekedetekkel érezteti Veled, mennyire fontos vagy neki. Nem féltékeny, hanem féltő. Felvállal, és büszke rá, hogy a társa vagy. Egyenrangú partnerként kezel, kész a közös fejlődésre, változásra. Az igazi társnak nem kell folyton bizonygatnod szerelmedről, érzi a kimondhatatlant. Te vagy az első az életében, hiszen tisztában van vele, hogy Veled EGY egész, tudja, hogy általad lehet önmaga. Tiszteletben tartja döntéseid, nem akar megváltoztatni, feltétel nélkül szeret. Nem elvesz Belőled, hanem folyamatosan tölt. Érzi, hogy nem csupán a véletlen játéka, hogy egymáshoz vezérelt Benneteket a sors, tudja, hogy melléd kellett kerülnie. 

S bármerre is veti az élet, Te ott vagy a szívében, ott vagy a lelkében, s megtalálja a módját, hogy újra együtt legyetek, hiszen ami LÉLEKBEN EGY, az sosem válik szét.

 

(Mohácsi Viktória)

 

Mi a Szerelem?

 

Mi a Szerelem?

Megosztom veled a gondolataimat erről. Mert mindenki természetesnek veszi, rásüti mindenre, ez szerelem. Ha már érzünk egy cseppnyi vonzódást, egy darabka testi vágyat, egy icipici lángot, ráfogjuk, szerelmes vagyok.

Annyira akarod az érzést, hogy magába a szerelembe vagy szerelmes, és mindenkire ráhúzod a szerelem-ruhát, akivel életed során találkozol. Mindenki az igazi a szemedben, főképp, ha végletesen romantikus vagy – vagy éppen ellenkezőleg, ha félsz a szerelemtől, és menekülsz tőle, akkor még ha valóban az érzés születik is meg benned, a világ végéig futsz, ha megérzed, ez szerelem, hideg vagy, elutasító, félsz átadni magad az érzésnek, a romantikus lelkeket pedig, akik állandóan szerelmesnek hiszik magukat, cinizmussal figyeled.
A szerelem valójában EGY. Csak egyetlenegy szerelmünk van egész életünkben. Felkaptad a fejed? Hát persze. Tiltakozol. Számolni kezdesz a fejedben.
Lássuk csak.. szerelmes voltam a volt férjembe/feleségembe, az exembe, az első tinikori szerelmembe…. sorolod magadban.

A fizikai vágyon alapuló hirtelen kialakuló szexuális kapcsolat, mely kényelmi okokból válik összeköltözéssé, az NEM szerelem. Az testi vágy melyből sok esetben lesz gazdasági közösség – azaz házasság. Mert jön a gyerek, mert valahol lakni kell, mert minek cuccoljunk már ide-oda. Megszerettétek egymást, igen. De ez csak ragaszkodás, összetartás. Fájdalmas? Igen. Talán azért végződött válással…

A hirtelen fellángolással induló, majd a kezdeti érzéshez ragaszkodó, és azt gyűrő, de hamar egymás mellett éléssé és kényszer-kötődéssé változó kapcsolat NEM szerelem. Az elfogadás. Elfogadása annak, hogy valamikor valamit éreztél és ő is érzett, de az emberi agy fura szerkezet, az endorfin be tud csapni. Attól még, hogy szeretkezés, főzés, tévézés közben éppen boldog vagy, de ha olyat szól, ami nem tetszik, konkrétan meg tudnád fojtani, és több a kapcsolatban a hiány mint a többlet, nos, az nem szerelem.

A szülői házból menekülő, gyorsan összeházasodás, összeköltözés, az egy helyen lakunk, egy albérletben, jöjjünk össze, úgy kényelmesebb, és hasonló helyzetek, ahol lassan beleszeretnek egymásba, az sem szerelem. Ott a ragaszkodás, a kötődés, a két ember közötti harmónia, béke és jól kivitelezett közös élet – jó esetben – kialakít egy szeretetet. A szeretet az nem szerelem. A szerelem része a szeretet, de sokkal több is annál. Amikor szeretet van benned valaki iránt, és kötődsz hozzá, elfogadod őt, tudsz vele együtt élni, az egy gyönyörű kapcsolat, de nem kapcsolódás. Jól elvagytok – mondják rátok mosolyogva. Mégis, be kell vallanod magadnak, habár biztos, hogy most hevesen tiltakozol, hogy valójában nagyon szeretnéd átélni az érzést, amit szerelemnek hívnak.

Ha azért szeretsz valakit, mert erősebb nálad, az csodálat.
Ha azért, mert gyengébb, az önigazolás, hogy megmentheted.
Ha azért, mert ragaszkodik hozzád, és könyörög, el ne hagyd, az sajnálat.
Ha azért, mert arra vársz, majd csak beléd szeret, az önbüntetés.
Ha azért, mert régóta melletted van, az megszokás.
Ha azért, mert a gyerekeid anyja/apja, az tisztelet.
Ha azért, mert közös a lakás, közös a hitel, az kötelesség.
Ha azért, mert valamikor egyszer régen szeretett, a kapcsolat elején, az emlékekbe való menekülés.

Nem véletlenül különbözteti meg a magyar nyelv a kettőt.
Szer-etet, Szer-elem. Az egyik csak táplál, a másik maga az élet.

A szerelem az EGY. Egyetlen szerelmed van egész életedben, ha tetszik, ha nem, ez így van. A többieket szeretted, de nem véletlenül nincsenek az életedben, vagy ha még ott vannak, nem véletlenül érzed, hogy valami óriási űr van benned.

A szerelem egy sok évszázadon, évezreden átívelő, sok előző életet felölelő, testi-lelki-szellemi egység valakivel, akiben a lelked másik fele lakozik, akit látsz, hallasz, érzel, akit elfelejteni sem tudsz, elengedni sem igazán, csak éppen annyira, amennyire a túléléshez szükséges.
A szerelem nem múlik el. Azt évtizedek sem tudják meggyilkolni. A szerelem úgy lobban lángra két ember között, hogy alapjaiban változtatja meg az életüket, ha sok éven át nem találkoznak is, egyik pillanatról a másikra újjáéled, mintha nem telt volna el sok év közben, és ott folytatják, ahol abbahagyták. A szerelem nem kérdőjelezi meg önmagát, oka sincs, nincs kiindulópontja, mert évezredes érzés, a lelkek között lobog és csak másodsorban a testek között. A szerelem nem csupán testi vágy, ragaszkodás, elfogadás.
A szerelem legyőzi a félelmet. Legyőzi a fájdalmat, a hiányt, a haragot, a befolyást, a hazugságot, mindent.
Az Univerzum legerősebb energiája, és nem véletlen, hogy a férfi-nő kapcsolódás változtat meg mindent most, itt, Földanyán. Az igazi, és egyetlen szerelem. Ami feltétel nélküliséget, összetartozást, ami az enyém, az a tiéd is érzést, megadást és odaadást, türelmet és küzdelmet, megfellebbezhetetlenséget és kitartást rejt magában.

Nincs több szerelem az életedben, csak az az egy, és ez így volt az összes előző reinkarnációdban is. Ha már felismerted Őt, akkor tudod. A szerelem nálunk hatalmasabb. Nem tudjuk kikerülni. A szerelem maga a sorsunk, amit közösen megírtunk magunknak. A szerelem egyetlen és örök, mondják közhelyesen. Van benne valami, hiszen minden közhely igaz.
A szerelemnek nem számít az idő. Nem érdekli az önáltatás. A menekülés sem. A riválisokat sorra kiüti, hiszen tudja, erősebb náluk. A szerelem maga a tudat. A tudás. Tudod és tudja, kár tagadni, kár menekülni, elvesztegetett idő csupán.
A szerelem maga a múlt, a jelen és a jövő.
A szerelem az élet. Megkérdőjelezhetetlen. Visszavonhatatlan. Megszüntethetetlen. Akár felvállalod, akár nem, a szerelem nem szűnik meg. Menekülhetsz, de önmagad elől nincs hova… Rohanhatsz más karjaiba, hamar rájössz, ez nem az, amit kerestél. Mert amit kerestél egész életedben, az benned van, és sok ezer évről hoztad magaddal. A lelked már eleve úgy született le, hogy a szer-elem benned volt és a másik feledben ott a szerelem másik fele, és a kettő rezonál. Már születéskor. Ezért gyakori, hogy már gyermekkorban érezzük az igazit.
Hívhatjuk ikerlángnak, az igazinak, a másik felünknek, a nagy Ő-nek,
ezek csak jelzők.
A leghelyesebb megfogalmazás az, hogy a társadban ott vagy te, és benned ő. Egyek vagytok, és ha egyszer találkoztatok, már nem tudtok többé úgy élni, mint előtte. Eltelhet sok év. Önáltatás, bosszú, menekülés, hazugság, más nők, más férfiak. A szerelmetek azonban ott lesz évek múlva is, és addig kínoz belül, addig hallatja a hangját, míg végre meg nem hallod.
A szerelemért tenni kell. Küzdést is önmagában rejt, hiszen arra késztet, hogy változz, fejlődj, haladj, lerombold a falaidat, és kijöjj a magad alkotta börtönből. Mert a szerelem nem viseli a rácsokat, a falakat, a kényszerzubbonyt. Neki szabadság kell, és addig küzd, veled, amíg végre meg nem adod magad neki.
A szerelem a legnagyobb erő az Univerzumban. Alapjaiban rengeti meg a földet, az eget.
A szerelem tűz és lángolás, de lassú parázs is.
A szerelem rohanó folyó, viharos tenger és lassú, simogató tó.
A szerelem szélvihar, tornádó és gyengéd lágy szellő.
A szerelem földrengés és kitörő vulkán-én, de virágos nyári rét.

Ha félsz a szerelemtől, előbb vagy utóbb, legyőzi a félelmedet.
Ha menekülsz tőle, utolér.
Ha megtagadod, rákényszerít, hogy beismerd.
Ha rejtegeted, hangosan kiabál, míg fel nem vállalod.
Ha elutasítod, addig küzd, míg be nem engeded.

Nem mi irányítjuk a szerelmet, hanem Isten. Mi csak befogadjuk.
Ne feledd, egyetlen szerelem van az életedben. A többinek köze sincs ehhez az érzéshez, az csak szeretet volt, vagy épp önbüntetés, karma, miegymás.

A szerelem hit, bizalom, tudat.

A szerelem nem idővel alakul ki, hanem azonnal, mint a villámcsapás, úgy jön és marad, amíg élsz, sőt azután is.

EGY-Lélek

Zuhansz a mélybe, elengedve a korlátaidat,
Leomlottak a falak, a Torony nem véd többé,
Csupasz lélekkel engeded át magadat
a Mindennek és az EGYnek.

Eddig tartott a fél-elem, jó volt üresnek lenni,
Nem hinni, nem szeretni,
Kerülni a fényt és mindazt, ami igaz,
Bezárni MAGadat önnön börtönödbe.

EGYetlen szó kellett csak, ami éppen akkor ott volt,
Szó, kép és érzés pontosan célba talált benned,
nincs többé az, ami eddig voltál,
mert már nem vagy EGYedül.

A szer-elem tud a legfélelmetesebb lenni,
mert meg-adást követel és fel-adást kényszerít,
Amikor két lélek összekapaszkodik a zűrzavaros világban,
vállalva azt, hogy együtt zuhanva összetörnek,
és főnixmadárként születnek újjá egymást formálva át.

Mert a szerelem és a halál egy és ugyanaz,
Mert amikor a két lélek összefonódik,
meghal a régi és megszületik az új,
feltétel nélkül, félelem nélkül, titkok nélkül,
egymás elé térdelve, meg-adva MAGukat az EGYségnek.

A szerelem nem fáj, csak a félelem fáj,
a zuhanás után nem számít már semmi,
a két lélek az új élet reggelén örökre
megtanul EGYnek lenni.

(Vörösné Végh Eszter)

HÁLA.....

HÁLA.....

Éreztem biztosan…mégis meg kellett tapasztalnom a távolságot…. el kellett mennem ahhoz, hogy érezzem a hiányodat…. Meg kellett éljem a fecsegést, hogy észre vegyem a csendet…. Rabságban kellett élnem hogy felismerjem a szabadságot…. Látnom kellett a nyomort, hogy tudjam értékelni az életem….. Megmutattad nekem a magányt, hogy megtaláljam önvalóm és felismerjem az egységet….. Mellettem álltál és mégis oly távol…. Ha nyújtottam… fogtad a kezem.
Most itt vagyok megint.
Jó újra visszatérni hozzád…. Érezni a szelekkel szárnyaló illatát…. a tüzekkel virrasztó érintését…. az angyalokkal suttogó mélységét, annak tisztaságát fürkészni…. Most tekintetünk egyé válik, szellemed felragyog, s már tudom, így húztál a fény felé….TE segítettél nekem…. A megélések általi felismerésekkel…. Szabadon hagytál élni, tanulni, utazni…. szeretni, így létezni….
Amennyiben lehetne utolsó kívánságom, akkor az az lenne, bár csak minden ember megtapasztalhatná ezt amit adtál nekem…..! Ma már nem érzem…..a megtapasztalásaim által, sokkal inkább tudom, ez az igaz szeretet….Ott vagy nekem a szélben, a fényben, az eső illatában, a tenger morajában, a madarak dalában…..Miként is köszönhetném meg neked az ébredésemet, az életemet…. a létezésemet….. Nem! Ezt megköszönni nem lehet…. Segíteni fogok másoknak…Így teszek…! Miközben végig velem leszel….. bennem élsz…. Én már így létezem! Hálám jeléül, így fogadd el életem……


(Siloám Neo)

Őszi hangulat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi hangulat

Hideget hoz az őszi szél,
az ember szebb időt remél.
Aranyra festi a tájat,
szükségünk lesz nagykabátra.

Meggyengített napsugárral
leveleket hívja táncra.
Hiába halvány már e fény,
de mindig ott van a remény.

Borús nappalok és esték,
ezt derűvel tegyük szebbé.
Felkeltve ösztönös vágyat,
s szívünk melegséget áraszt.

(Kulcsár József)

Őszülő szerelem

Őszülő szerelem

Szerelmem örök - szívedet őrzi már,
kezeim féltőn fogják a kezedet,
de búcsúznak a nyártól az őszi fák,
hordja a szél a sárguló levelet.

Az eresz alján a fecske útra kész,
reggelre elmegy talán a gólya is,
tudom, hogy egyszer minden a múltba vész,
csak te maradj meg nekem - még holnap is.

Hogy addig nézhessem én a szemedet,
ameddig nem lesz hófehér a hajunk,
megőszül a szívünkön a szerelem,
s az ég felé száll utolsó sóhajunk.

(Grigo Zoltán)

A szerelem sohasem hal meg...

Nincs kisebb vagy nagyobb a korlátlanból. (...) Mindent vagy semmit, ahogy az igaz szerelmes mondja, és ez a szerelem igazsága. A szerelem sohasem hal meg, úgy mondják. Öröklétet kíván és kap. És joggal. Hogyan tudna meghalni, ha ő maga az élet? Mi pedig nem ismerhetünk meg többet az örökkévalóságból, csupán szemvillanásnyit, mikor e kötelékbe lépünk.

 

(Ursula Kroeber Le Guin)

 

Megszűnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltűnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem.

 

(A. O. Esther)

 

És ez egy halhatatlan érzés...

Ölellek, olyan szorosan, amennyire csak bírlak, szeretlek, amennyire csak tudlak, és te is szeretsz, egész testedből, teljes lelkedből, a legtisztábban - és mégis vágyódunk egymásra, mintha messze lennénk, és sohasem tudunk egymással jóllakni... Az a felkavaró ebben az élményben, hogy nincs "beteljesülés"... Halandók vagyunk, az a baj! És ez egy halhatatlan érzés. És ezért mindig azt érezzük, hogy elveszthető.

 

 

(Müller Péter)

 

Szeretlek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretlek

Színek, fények; hangok, képek.
Ezek nélkül mit ér az élet?
Reád, ha nézek, szemeidben égnek
Ezüst gyöngyei az esti égnek.
Talán a tűz, mely legbelül emészt,
Lehet; e láng a szerelemé.
Egyedül félek, de Reád tekintek, s
Kigyúlnak bennem a ragyogó fények.

(Eckl Richárd)

EGYÜTT- VELED!

Amikor RÁD figyelek, akkor megélhetem veled az Egységet, visszaidézhetek mindent ami erőt és hitet ad nekem. Látom, érzem és tudom a válaszokat, eltűnnek, eltörpülnek a kérdések. Amikor rád figyelek akkor boldog vagyok, teljes vagyok, örülök, hogy élhetek.

Eddig figyeltem rád, s mostantól csak RÁD figyelek! Mert miközben ezt teszem, megjelenik egy mélységesen-mély szeretet a szívemben, a Lelkemben, és ez felemel mindkettőnket. Bármi is történt és történik az életben csak azt tudom mondani, hogy a Szeretet mindig ott áll mindenek felett, és szeretni kell, szeretni érdemes!

Amikor RÁ figyelsz, akkor közelebb kerülsz a szeretethez és a végtelenhez. Amikor ezt éled akkor közelebb kerülsz a Mindenséghez, a Lelkedhez. Amikor így élsz, akkor éled igazán az életedet!

Ilyenkor valóságossá válik minden, mert ilyenkor tényleg figyelsz. Megszentelt pillanat ez, amikor a kettő eggyé válik, amikor valódi egyéniségek találkoznak és ebben a valódi találkozásban, ebben a legszentebb pillanatban, különlegességé válnak. Igazságok, különbözőségek tűnnek el a szeretet nevében. Eltűnik minden, ami nem a szeretet és ott marad a Szeretet a legcsupaszabb csomagolásban. Úgy ahogy eddig még sosem láthattad.

Ott vagyunk ketten a térben, Önmagunk megszentelt terében és nem teszünk mást, én Rád figyelek, és te Rám figyelsz.

Nekem mostantól ez az élet valódi értelme! Így figyelni téged, így kapcsolódni, így élni meg a szeretetet! EGYÜTT- VELED!

(Váradi Andrea)

Elfogult vagyok…

Elfogult vagyok…

Valóban az vagyok? Azt gondolod, többet látok a valóságnál. Többet látok rajtad, többet látok benned. És igazad van. Valóban többet látok. De nem a valóságnál. Többet látok, mint amit magad látsz, és többet, mint amit mások látnak. Többet, szebbet, igazabbat. De nem többet a valóságnál. Hanem magát a valóságot. Aki Te vagy. Mert azt láttam meg, ami mások elől rejtve van. Azt a szépséget az arcodon, azt a csodát a szemeidben. Amit szívvel és lélekkel lehet látni. Ami a legfontosabb. Az igazi értéket. A valóságot.
Téged.


(Csitáry-Hock Tamás)

Te és én egyek vagyunk

Te és én egyek vagyunk

Sokszor találkoztunk már álmainkban, s még többször a képzelet síkján. Fizikai szemmel látni Téged csupán felismerés volt. Felismertem szemedben a világmindenséget. Felismertem Benned önmagamat. Ki vagy Te?? Tettem fel befelé a kérdést... Minden utam Hozzád vezet. Minden gondolatom, felismerésem, félelmem, fájdalmam ott őrzöd a lelkedben. Ugyanakkor minden békém, nyugalmam és szeretetem is. Mintha én lennék egy másik testben. Néha azt érzem, inkább vagy ÉN, mint saját magam. Elfojtásaim, vágyaim mind ott élnek Benned...
Ugyanakkor átérzem a félelmeid, tudom azt, amikor Neked fáj. Akkor is érzem, hogy boldog vagy, ha ez Benned nem tudatosodik. Megállok, felnézek... és már tudom. Odafent, OTTHON mi EGYek vagyunk. Idelent azért keressük lélekben szüntelen egymást.
Eljön a nap, amikor úgy ölellek magamhoz itt a Földön, hogy többé nem lesz rá szükség, hogy elengedjelek...


(Mohácsi Viktória)

Most a csend beszél...

Nincs olyan, hogy vége. Attól, mert elköszönök, még egy kis darab ott marad bennem, belőled. Nincs olyan, hogy mától nem szeretlek, hisz minden mozzanatom Te rád emlékeztet. Hiába próbálnék elszökni, hiába próbálnálak magam mögött hagyni, olyat adtál az életemhez, amelyet örökre magammal fogok vinni. Jöhet bárki és bármi, Téged senki és semmi nem fog tudni kitörölni. Eddig csak hittem abban, hogy létezel, hogy egyszer megtaláljuk egymást és átéljük a csodát, s most már nem csak a képzeletemben élhettem át, hanem megmutattad, hogy mindez a valóságommá vált. Az út, amely idáig eljuttatott, fájdalmakkal és akadályokkal volt teli, viszont hálával tartozom minden egyes lépésnek, hiszen anélkül nem jutottunk volna el oda, ahol a szemeink összenéztek. S hogy mi vár ránk ezután? Most a csend beszél, amely többet mond minden szónál.

(Boros Bea)

Dario G Dream to me

Gondolj néha rám

Gondolj néha rám
 
Gondolj néha rám.
Mikor rád ragyog a Nap
hintve aranyát,
s áraszt a kék ég alatt.
Mint szellő szállván,
hűst fuvallok arcodra,
s szíved gyöngyházán
versem ölel suttogva.

Gondolj néha rám.
Mikor felfénylik a hold
csendes éjszakán,
s mesélnek a csillagok.
Mint szelíd hullám,
álmaidat ringatom,
s dúdolom hozzád
azt a kedves dallamot.

Gondolj néha rám.
Mikor ajkad sóhaján
kidereng a vágy,
s két szemednek sugarán.
Mint sebzett madár,
hogyha lelked sírva száll,
s ha fáj a hiány.
Gondolj. Gondolj néha rám.

 
(Baranyai Attila)

Utolsó tánc...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó tánc...

Engedd, hogy örökre magamba zárjalak,
de le kell, hogy dobjad az összes fátyladat,
hetedik alatt, ha ott van a szerelem,
utolsó fátyladat rólad le én veszem.
Véremmel gyújtom meg véredben a lángot,
hogy eljárjuk együtt még ezt az egy táncot,
végig az úton, a legcsendesebb házig
lobogjon a hajunk - egész a halálig.

(Grigo Zoltán)

Minden percemen...

Minden percemen...

 

Hozzám bújtál, úgy mentünk csendesen,
szemedben fénylett ezer kis titok,
szellő muzsikált, és a réteken
épp akkor nyíltak ki a nárciszok.

Megfogtam a kezed, és vittelek
boldogan, mint egy szerelmes diák,
elültettelek téged szívemen,
most te vagy nekem a legszebb virág.

Nyílsz bennem, s én érzem az illatod,
akkor is, hogyha nem vagy itt velem,
mint sötétlő égen a csillagok,
átragyog lényed minden percemen.

(Grigo Zoltán)

Te legyél...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te legyél...

Csendes alkonyok tüze ég szememben,
hosszú telek súlya nyomja vállamat,
nézz rám, Kedves, még ugyanúgy szeretlek,
a szívem szerelmes dobbanása vagy!

Bár szelídebbek a szavak ajkamon,
nem lobognak, ahogy szél a hegy felett,
de még most is téged ölel át dalom
olyan féltve, mint anyja a gyermeket.

Én nem változtam. Még ma is úgy nézlek,
mint amikor először megláttalak,
a szememben nem koptak meg a fények,
csak az út lett nehezebb a láb alatt.

Hányszor sárgultak már meg a levelek?
Téli ködök, tavaszi szellők jártak,
madarak jöttek és ősszel elmentek,
és mégis a válladhoz simul vállam.

Látod? - búcsúzni készül a délután,
puha szárnyakkal betakar az este,
te legyél a legutolsó fénysugár,
amely fellobban megfáradt szememben.

(Grigo Zoltán)

Szabó Éva: Szerelem

 

Szabó Éva: Szerelem

- ha szemedben
nappal is látszik
a MÁSIK

Szememben nyílsz...

Szememben nyílsz azóta
szobámba hoz a reggel
távoli esték partján
lecsuksz a két szemeddel.

 

 

(Szabó Éva)

Őrizlek...

 

Őrizlek...

Úgy őrizlek én téged,
mint a hajdan volt meséket
őrzi még bennem az örök gyermek.
Téli estéken,
ha pihen a világ,
s fázva bújnak meg a madarak,
takaródul neked adom
minden legszebb szavamat.
Simogatnak téged,
amíg nem jön szemedre álom,
csak a szél dúdol majd halkan
odakint a fákon.

 

(Grigo Zoltán)

 

Magamnak...

Magamnak...

Én magamnak növesztettelek,
ahogy jéghegyet a sarkkörök,
mint alatta búvó tengerek,
hatalmas vagy bennem, és örök.

Új csillagok mindig születnek,
fénylenek, és egyszer kihunynak,
a magasban csendben elégnek,
majd porként a földre lehullnak,

Te a Nap vagy nekem, és a Hold,
mindig voltál, s mindig itt leszel,
múlhatatlan vagy és állandó,
mint az idő és a végtelen.

(Grigo Zoltán)

Fél évszázad vándora...

Fél évszázad vándora...

Hosszú ideje kerestelek
én, a fél évszázad vándora,
fekete hajam már megőszült,
arcom belepte az út pora.

Kerestelek, tudtam, hogy vársz rám,
téged én is nagyon vártalak,
vártam, hogy megüzend, hogy fázol,
mert régóta nem süt rád a nap.
Jöttem száguldó fellegekkel,
vad szelek kísérték utamat,
remegő szívvel szálltam hozzád,
siettem, hogy betakarjalak.

Simogatták szemem útközben
égből szálló, langyos permetek,
azt súgták, hogy akire vártál,
a lány, neked most újraszületett.
Megérkeztem, végre itt vagyok,
zúgó szelek szárnyán jöttem én,
felkaplak és viszlek magammal,
elviszlek magammal messze én.

S hogyha letörölted arcomról
a nélküled bejárt út porát,
kérlek, fogadd be a szívedbe
a fél évszázad fáradt vándorát.

(Grigo Zoltán)

Demjén Ferenc és Zsédenyi Adrienn - Úgy szeretném