Valakire emlékezem
Néha-néha valakire emlékezem.
Talán maradt belőle bennem egy kevés,
valahol elásva, ott, egészen mélyen,
ahova nem tud bejutni a feledés.
Néha-néha valaki hangja jár körül,
szinte suttogón, simogatva átölel,
midőn két szeme ragyog rám és bűvöt küld,
az arca mosolytól tündököl előttem.
Néha-néha valaki hiányát lelem,
még megállt velünk a végtelen idő, tér,
hol átéltük a boldogságot mi ketten,
tőle édes volt a féltés, a törődés.
Néha-néha valaki rezgését veszem,
kivel szerettünk, amíg csak szerethettünk,
mely érzést kiűzni teljében nem lehet,
ha még zenél a lélek a szívvel együtt.
Néha-néha valaki gondol rám, hiszem!
Talán maradt belőlem benne egy kevés,
valahol elásva, ott, egészen mélyen,
ahova nem tud bejutni a feledés.
(Baranyai Attila)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése