Barta Andrásné:
A nyugalom szigete
Életem háborgó tengerében
Te vagy a nyugalom szigete.
Vad habjaim partodon csendesednek,
s ölelő karodban megpihennek.
Érzem, ott vetettem horgonyt
hová mindig is vágytam,
izzó testemmel kívánom
hogy lényeddel eggyé váljak.
Szerelmed mint Nap égető tüze
hevesen perzseli a lelkem.
Sejtjeibe ivódjon mosolyom,
míg én őrzöm igéző tekinteted.
Őrangyalomként vigyázz rám,
csillagként mutasd az utat,
követlek bármerre jársz, csak
sokáig maradj meg nekem.
Te vagy a nyugalom szigete.
Vad habjaim partodon csendesednek,
s ölelő karodban megpihennek.
Érzem, ott vetettem horgonyt
hová mindig is vágytam,
izzó testemmel kívánom
hogy lényeddel eggyé váljak.
Szerelmed mint Nap égető tüze
hevesen perzseli a lelkem.
Sejtjeibe ivódjon mosolyom,
míg én őrzöm igéző tekinteted.
Őrangyalomként vigyázz rám,
csillagként mutasd az utat,
követlek bármerre jársz, csak
sokáig maradj meg nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése