A vágy varázsa...

A vágy varázsa...

Érzés,
mely jön a
semmiből,
hatalma mindent elsöpör.
Feléled, mit kívánni vágysz,
a pillanat fogva tart,
akkor is,
ha viszonzást
nem találsz.

Szereted, félted
mindenáron,
ha a lábad alatt süpped a
bánat mocsara,
mégis a szenvedés
olyan, mint
az orgona illata.
Fáj, de ölelése harmatos,
van és még sincs,
engedni kell, hogy
szépséges gyöngysora
ne legyen bilincs.

Megfoghatatlan fuvallat,
illanó mozzanat,
életem tengerének
villanásnyi cseppje,
tovatűnő,
láthatatlan érzés,
mely oly csodás,
megigéz, egy varázs,
lassan izzik,
mikor a csendenbe nyúló kéz
öleli lelkem szirmait.

Hallhatatlan a pillanat,
melyben cseppenként csurran
a vágynak varázsa,
bűvös csókodtól izzon
szerelmed mécsesének
parázsa.

Bárhogy is fáj,
érzem, a szívem
távoli vágyak rabja,
lelkem partját
érinti, s a
szeretet lágy
hulláma simogatja .

Kijózanodva a képzelt
világból,
boldogságom vászna,
sebzetten,
mint égi mező ragyogása,
könnyeim káprázatában,
elvész a perc örök
homályába.

Életem tükre
szilánkokra hullott,
szeretetem minden cseppje,
hiába ragyogott.
Könny párnámon
nyugszik a múlt árnya,
holdfényes hajnal,
lehelj életet
magányom tavába.

Innám szavaid,
hallgatnám szíved
dobbanását,
az időm zuhataga
eléd terítené lelkem
vallomását.
Találj meg engem,
ébreszd fel a lángot,
szórjon szikrát
éledő ösvényem.

Megfagyott életem olvaszd fel
könnyeim had peregjenek,
mosolyod, mint takaró,
hintse rám melegét,
törd meg az egyedüllét
varázsát,
s ragyogd be életem
reményét.

Éjjel érintésem a Hold
fénye lenne.
s, mint hajnali fény
harmata,
öledben megpihenne.

Tengernyi csillag
őrizze álmom,
távol, s közel,
simogató legyen
ez a mélység,
melyben a szerelem
melege ölel. 

(Taygeta)