Neked...

Neked...

 

"A szemed a nap, a hold és a csillagok mennyei balettjét tartja,

Mégis csak mosolyogsz, amikor azt vallom, hogy te vagy az univerzum.

Azt mondod, túlzok, amikor azt állítom, hogy a lelkedben történt robbanás teremtett minket...

 

Nem két csillaggal keresztezett szív vagyunk, akik az égi óvodában születtünk?

Nem a lelkedben fedeztem fel magam?

A régi én szupernóvaként pusztult el, gázt és port hagyva maga után.

Ugyanabban az óvodában újjászülettél szíved ködeiben...

 

Noha csillagok keresztezésére szántak bennünket, két párhuzamos út soha nem találkozott egymással,

Ez nem változtat azon a tényen, hogy te vagy az univerzum, ahol örökké lakni fogok.

Te vagy az anyaméh, ahol én lettem...

 

Haldokló csillag voltam, aki lassan szétesett a sötétben, láthatatlan és nem törődött.

Értelmet adtál a szerelemnek, amikor ez egy olyan szó volt, amelyet megvetettem...

 

Megvolt az okunk, hogy miért nem találkoztunk, útjaink a kezdetektől elváltak.

Mégis, sétáltunk együtt egy darabig, és erre érdemes emlékezni...

 

Utolsó leheletemig csillag leszek, amely a ködben születik, az univerzum része.

Örökké a te szemeden keresztül fogok nézni, ahol te és én egyetlen vászonra vésve maradunk...

 

Tudod, soha nincs szeretettel festett vászon, csak te és én.

De a te szemedben mindig látni fogom a szerelem születését a ködökben, egy csillagóvodában..."

 

 

Arijit Misra szerző verse