Szerelmem!

 

“Szerelmem!

 

Miattad, a nyíló virágokkal teli kertben a tavasz illata után sóvárgok.

Elfeledtem az arcodat,

Nem emlékszem a kezeidre;

Milyen volt az ajkad íze az enyémen?

 

Miattad, szeretem a parkokban szunnyadó fehér szobrokat,

A hang és látás nélküli fehér szobrokat.

 

Elfelejtettem a hangodat, a kacagó hangodat;

Elfeledtem szemeidet.

 

Mint virág az illatához, úgy kötődöm halovány emlékedhez.

Sajgó sebem fájdalmával élek;

Aki hozzám ér, helyrehozhatatlan kárt okoz.

 

Cirógatásod kúszónövény gyanánt fonja körbe melankóliám falait,

Elfeledtem, milyen szerelmed, mégis, mintha minden ablakban téged látnálak.

 

Miattad, a nyár telt illatai is fájnak;

Miattad, újra csak a vágyak teljesülését megelőző jeleket, a hullócsillagokat és más, égből hulló tárgyakat kutatom.”

 

~ Pablo Neruda

Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)