A csók

 

A csók

 

“A csók - meglehet, a tökéletes ok, ami miatt érdemes élni -

Megízleled egy másik lény lélegzetét,

A várakozás súlyát hordozod,

Vársz, hogy mikor ismerheted meg gyengéd ajkainak puhaságát,

Melyek ezer mesét suttognak,

És megkóstolták a szerelmi táj minden sarkának fűszereit

 

Szavak nélkül beszélsz,

Azon a nyelven, amit csak a szeretők és ajkaik értenek,

Ahol a csend dallá válik,

A vágy pedig verssé.

 

Úgy csókolj, mintha az univerzum holnap a semmibe zuhanna,

És a létezés egyetlen nyomaként az ő ajkainak íze marad meg a lelkedbe faragva -

A térkép, hogy egymásra találjatok minden következő életben, számba véve utazásaitokat és évszázadok alatt megélt szerelmeiteket.

 

Úgy csókolj, minta verset költenél,

Szonettet, mely csupán az ajkainak puha sarkai között él,

Verset, melyet halandó fül nem ismerhet, de a testetek és a lelketek számtalanszor megélte

 

Minden csók -

Egy alkonyi szikra

Egy ragyogó, pulzáló csillag,

Amíg a menny össze nem dől,

Addig világítja a világot,

Végtelen, csillogó konstellációban

 

Csókolj,

Mert nincs még egy nyelv, melyet beszélni jobban vágynék,

Mint azt, amely a légzés és az ajkak között él -

A nyelv, mely abban a térben jön létre, ahol véget ér a Te és Én, s ahol kezdődnek a Szeretők.”

 

~ Larson Langston

Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)