"Tudod, ez számomra nagyon érdekes. Ahogy korábban ismeretlen emberek párolognak be az életünkbe. Apránként teszik, mégis egy szemvillanásnak tűnik csak. Valaki, akinek a létezéséről sem tudtál évtizedekig, elkezdi kitölteni a perceidet, a gondolataid, fokozatosan az érzelmeid. Egyszer csak azt veszed észre, hogy hiányzik. Hogy a csendje frusztrál, aggaszt téged. Egy perccel sem jött később vagy korábban a tervezettnél, mégis érdekel, hogy hol volt eddig? Ha csendben van: mit csinálhat? Mire emeli most sokat mondó tekintetét? S mire gondol aztán, amit talán ki sem mond? És ha megszólal majd vajon, mit fog mondani? Tengert tudnék rekeszteni kérdéseimből, úgyhogy csak nézem őt a szemeimmel távolról, s közelről, a legapróbb részlettől a teljes egészig. Tudni és látni akarom, hogy ki lakik Ő benne, mire vágyik, mitől fél, határai hol húzódnak, keze meddig ér el? Engedi-e majd, hogy fényem fényét érje majd el?"
/Molnár Anikó/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése