Egy olyan adventi naptár kéne, amibe csoki helyett, a huszonnégy ablak mögé, elrejthetek huszonnégy nevet. Aztán, ahogy közeleg az ünnep, sorra kinyitnám őket. Minden nap egyet. Egyetlen egyet. És aznap megmondanám annak a név mögé rejtőzött léleknek, hogy mennyire szeretem. Hogy nélküle nem lenne ünnep az ünnep, és azt is, hogy vele együtt minden esendő hétköznap is sokkal könnyebben elviselhető. Elmesélném neki, hogy alig van jobb annál, ha mosolyt csal az arcomra. Talán csak az, ha láthatom közben, hogy ettől ő is mennyire ragyog. Tudatnám vele, hogy különlegessé teszi az életemet mindössze annyival, hogy része, csupán azzal, hogy létezik.
Nem tölthetem együtt a karácsonyt minden olyan emberrel, akit szeretek. De együtt tölthetem velük az év többi napját, és bármennyire is esetlenül érkezik meg számra a szó, meg kellene mondanom nekik, hogy szeretem őket, meg azt is, ennél nincs a világon semmi fontosabb.
Kis zárt ablakok mögött sok-sok nyitott szív. Megannyi külön világ, melyek mind-mind otthonom. Hisz ott lakunk, ott élünk csak igazán,egymásban, a másik szíve közepében. És mert egyedül a szív nem szerethet, elmondanám azt is, hálás vagyok azért, hogy a sajátját bátran kitárja felém.
Jó, hogy a szeretetnek van ünnepe. Mert a szeretet ünnep. Minden nap az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése