"Tudod,
nehéz olyan embert szeretni, aki igazán mély lelki sebeket hordoz.
Olyanokat, amiket ha belenéz egy tükörbe csak ő lát, vagy talán még ő
maga sem látja. Vagy azért, mert nem akarja, vagy azért mert rájuk se
mer nézni. Ilyen lelki karcokat csak egy empata tud látni másokon. De az
ilyen személy, egy pillantással lelát a lélek aljáig. Azt is látja
ezáltal, hogy mit rejteget a szilánkosra tört felszín. Átok és áldás ez
egyszerre mindkét fél számára.
Próbáltál már puszta kézzel
szilánkokat felseperni a padlóról? Pontosan ilyen érzés egy ilyen
embert szeretni. És az, aki így szeret, azt nem érdekli, hogy megvágja a
kezét a számtalan üvegszilánk, akkor is felsimítja a földről.
Megsérül a lelke annak, aki sérült lelket ápol, éppen ezért gyenge lélek nem is képes erre.
Megéri-e? - Azt kérdezed.
Persze,
hogy megéri. Csak egy napra, vagy egy órára látnál az én szemeimmel, és
tudnád, hogy soha egy percét se bánnám annak, mikor törött lelkű embert
szerettem. Ha láthatnád mindazt, amin az én szemem átlát, tudnád, hogy a
kérdés is non-sense.
És
mikor az üvegdarabkák rései közt egy-egy pillanatra megérinted az Ő
valódi lényét, arra soha nem mondhatod, hogy hiábavaló lett volna,
hiszen az elültetett mag se azonnal kel majd ki.
És
sose felejtsd azt sem, hogy az emberek elfelejtik azt amit teszel, vagy
amit mondasz, de mindig megmarad bennük, hogy milyen érzéseket
váltottál ki belőlük.
És
én nem félek ilyen embert szeretni, nem könnyű, de engem kemény fából
faragtak. Annak, akinek ennyi energiája van, az nem csak magára gondol.
Abból jut másnak is.."
(Molnár Anikó)
