Én is tévhitben éltem mint te..te...meg te is. Azt hittem a boldogságot meg kell találnom. Ez a lázas kutatás görcsössé tesz és amikor még mindig nem találjuk, csalódottak, elkeseredettek leszünk, depresszívvé válunk a sikertelenségtől. Azt hisszük, hogy a boldogságot megtaláljuk tárgyakban, gazdagságban vagy egy másik ember szerelmében. Megteszünk mindent azért, hogy ezeket megszerezzük és közben ebben a rohanásban, nem vesszük észre azt, hogy a valódi boldogság belőlünk ered.
Vegyük példaként a szerelmet. Valakibe szerelmesek leszünk, próbáljuk meghódítani, a kedvében akarunk járni állandóan, közben szépen lassan feladjuk saját énünket. Lényegében ragaszkodni kezdünk hozzá, bebeszéljük magunknak , hogy csak vele lehetünk boldogok. Ez csak birtoklás és ragaszkodás, hiszen ki akarjuk sajátítani, még ha nem is tudatosan. Az igazi szerelem nem ez, a feltétel nélküli szeretettel azt fejezzük ki:
"Szeretném ha az lennél aki eddig is voltál, azt csinálnád amit eddig is csináltál és nem változnál meg a kedvemért sem....én így és ilyennek szeretlek téged."
Egy csapásra el fog tűnni a félelem ha ezt megértjük,hiszen nincs amit elveszíthetnénk,megszűnik a kényszeres ragaszkodás.
Úgy hiszem ez az igazi szeretet.
"Én szabad vagyok, te szabad vagy, de saját akaratunkból, egymás kezét fogva, egymás mellett megyünk végig a közös úton."
(Dóró Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése