Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2019. március 6., szerda
A Lelkek felismerik egymást
A Lelkek felismerik egymást
Néha csak egy érintés is elég, egy kósza sugallat, és tudod ki a másik, tudod mi dolgod van vele, hiszen a Lélek felismeri azonnal a másik Lelket, mielőtt még az elméd bekapcsolna.
De ha még is hagyod hogy az egód túlharsogjon, akkor nem látod meg a másikat, mert az elme folyton tépelődik vagy fantáziál, ahelyett hogy hagyná a Lelket kibontakozni, és ráismerni a másik valódi Lényére.
Ha nincs dolgod a másikkal, a Lélek ezt is ugyanúgy megérzi, és el kell fogadnod, hogy nem lehet mindenki a lélektársad és szerelmed. A lelked soha nem variál vagy tervezget, és nem akar semmilyen kirakós játékot játszani a másikkal, egyszerűen csak felismeri a másikat, és a tettek mezejére lép.
Ha elkap az ihlet, mert felismerted a másikat, akkor hagyd ezt az Érzést végig futni az ereidben, mert már ilyenkor is elindul az ismerkedés és egymásba olvadás folyamata. Eközben feljöhetnek akár előző életek nyomai is, amelyekben közösen részt vettetek, és ha ezek ijesztőek és fájdalmasak voltak, akkor úgy érzékelheted hogy nincs dolgod a másikkal, vagy egyenesen visszataszítónak érzékeled a másikat.
Pedig ezek csak a folyamat részei, amelyben az egymásra hangolódás már a találkozás előtt megkezdődik, és tisztul az Út egymás Szívéhez és Életéhez. De legbelül azt is érzed, hogy minden fájdalmas tapasztalás és közös bukás emlékén túl vár rátok valami Fényes Kincs, amelyért érdemes túlnőni az egótokon, és néha föladni a látszat biztonságra épülő életünket, hogy Valódi Érzelem és Szerelem lopózhasson az életünkbe. Ezt az átélést nem lehet pótolni semmivel, és megvásárolni sem tudod ennek eksztázisát, mert a Szerelem Isteni mélysége minden földi csillogáson túl kezdődik.
Nem mered magad beleélni tudom, mert félsz hogy elragad a hév, hogy önkívületi állapotba kerülsz, és akkor olyat fogsz megtenni, amit eddig csak az álmaidban mertél. De pont ez a lényege a Szerelemnek, hogy olyanra leszel képes az erejétől és már a puszta inspirációjától, hogy könnyedén leomlanak ezer éves falak benned és előtted, amelyek eddig eltakarták a Fény útját előled, és te sem tudtad Önfeledten kiárasztani a Szeretetedet valaki felé, hogy egy kicsit megkönnyebbülhessen a Lelked a sok magadba fojtott Vágytól és Érzéstől.
(Gabryel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése