Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2018. január 5., péntek
Tedd az életed részévé...
Tedd az életed részévé az ölelést! Addig add, amíg adhatod eme szeretetteljes érintést és az ezzel járó érzést. Azt, amikor érzik a testeden keresztül a lelked szeretetét, amikor szavak nélkül is megdobbantod a másik ember szívét. Az öleléssel adj ki magadból minden jót, amit csak lehet, azért, hogy boldoggá tégy emberéleteket. Mert az ölelés többet ér néha minden kimondott szónál és bizony oly sok mindent elmond helyettünk. Azt, hogy mennyire szeretünk, hogy milyen mély az érzésünk és azt, hogy akit ölelünk, mindennél fontosabb nekünk.
(Lippai Marianna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése