Tiszta szemek

Tiszta szemek

Nem felejted el ugye, hogy létezett egy tiszta tekintet, mikor a szemed még nem takartad, és sírtál ha sírnod kellett, kacagtál, ha úgy tartotta kedved, nem kellett megfelelned, és ha akarták, te akkor sem tetted, mert őszinte gyermek voltál s benned élt az apró tiszta-szemű fénylény, ki nem gyanakvó, bíztál és hittél mindenben és mindenkiben.
Nem mondom, tégy úgy, mint akkor régen, hiszen változott minden, kevés él szerényen és keveset kapni ma már az erényen, nem jó fizetőeszköz, de te ne légy más, csak az aki voltál, akkor jó, ha belül gyermek maradtál, nem naiv, nem butuska, csupán tiszta, aki a kávét is örömmel issza, a teát is úgy kortyolja, mint az utolsót, és kinyitna minden kis ajtót,
Hogy beléphessen rajta egy új világba, hogy kíváncsi lelke megtalálja mindenben az izgalmat, a kalandot, a templomos delekben a harangot, a mezőkön szélfútta búzakalászt, a gyapjas juhok mellett a juhászt ki szelíden ballag a hűvös domboldalon, Ibolya lilul a gomblyukakon,
Nyisd ki szemed és lásd a világot úgy ahogyan régen, hisz ez a te világod, vedd észre az ékesen csiripelő tollashátút, a kedvesen lábadhoz simuló négylábút, és a csendesen bezárkózó szomszédot, ki lehet nem kap mást, csak maradékot, és légy te aki megkínálja szívből, szerényen, épp úgy, mint abban a regényben...nem kell, hogy elmond aztán fűnek-fának, hogy te még a szomszédod is megkínáltad, egyszerűen csak tedd a dolgod, érzésből, szívből, épp úgy, mint régen, amikor nem gondolkodtál előre az egészen, csak zsigerből léptél balra, vagy jobbra, nem taktikáztál.
Légy gyermek, újra!


(Frenyó Krisztina)